Machiavelli ördögi kacajra fakadt a túlvilágon. Félezer év távolából is idehallik a hahotája. A cél szentesíti az eszközt. A magyar miniszterelnök máig tisztázatlan kémelhárító tevékenysége, a magyar főrendőr napfényre került III/1-es, II-es és III-as galibája eléggé megzavarta a politika világát. Mindezeknél azonban jobban elgondolkoztatta a politika iránt érdeklődőket az apja hajdani megzsarolása miatt tisztségéről lemondó Pokorni Zoltán roppant súlyú, a magyar társadalom jövőjét döntően befolyásoló lépése. Valamivel hatástalanítani kellett a Pokorni-féle bombát. Medgyessy és a belügyminiszter nyilatkozata elég idétlenre sikerült ahhoz, hogy a hatalom birtokosai megalázottnak érezhessék magukat. Kapóra jött hát a július 4-én kirobbant polgári elégedetlenségi mozgalom.
Csak a politikai manipulációkban járatlanok számára lenne meglepetés, ha egy oknyomozó újságíró néhány hónap múlva kiderítené, hogy július 4-én a törvényes utat mellőzők számára fondorlatos baloldaliak szőtték a hálót, hogy ezzel kíséreljék meg erodálni a polgári oldal melletti rokonszenvet. A taxisblokád mellett példa erre a parlamenti hordóügy, a Göncz Árpádot megnémító, a színházi kelléktárból kikölcsönzött Árpád-sávos lobogók tömegbe applikálása. Nem annyira a kereskedelmi csatornák csasztuskaízű kardala sugallja ezt, mint inkább néhány, az ügyben azonnal riadót fújó politikus szokatlanul arrogáns hangneme. Liberalizmusának lényegét – és hajdan a Fidesz elnöki posztjáért folyó harcban Orbánnal szembeni vereségéből táplálkozó gyűlöletét – kiáltotta világgá Fodor Gábor, amikor a választások után a győztesnek gratuláló, azóta hallgató, az események előtt már hetekkel külföldön tartózkodó Orbán Viktorra hárított minden felelősséget. Ennél már csak a végzetesen eltorgyánosodott Kuncze Gábor megszólalása volt visszataszítóbb, amikor a köztársasági elnököt oktatta ki a rendpártiságból. Vajha tette volna Göncz Árpáddal is 1990 októberében, amikor az alig néhány hónapos demokráciát öt napon át ostromolta – az SZDSZ vezényletével – a csőbe húzott taxisok hada! Tanulékony politikus Kuncze Gábor, képes elismételni tanácsadóinak a szavait, és minden gesztust, kifejezést, modort ellesett Torgyántól. Szegény ’56-osok, azt hitték, csak Kádár rakhatott rájuk bilincset. A Kossuth téren szomorúan megtapasztalták, hogy Kuncze Gábor bilincseit sem aranyból kovácsolták. Most a köztársasági elnökön a sor. Őt is ki kell oktatni Kuncze-tanból. Sőt át is kell világítani. Ez alól csak Göncz Árpád lehet kivétel. Torgyán sem csinálhatta volna, csinálhatná tökéletesebben.
Erős és tanulékony a mi demokratikus rendőrségünk is, ha nem a móri bankrablók, a Fenyő-gyilkosok, a pénzszállítóktól kétszázmilliót zsákmányolók kézre kerítéséről, hanem a tüntető diákok, a fekete ruhás asszonyok, a Batthyány-örökmécseshez helyezendő néhány szál virág „megfékezéséről” van szó. Úgy tűnik, a szocialisták uralma idején a rendőrök különösen allergiások a Batthyány-örökmécsesre, akik – ha a sors úgy hozza – a taxisblokád védelmére szegődnek kormánybuktató szándékkal. Idős ötvenhatosokra raknak bilincset, betuszkolják őket a rohamkocsikba. Ha – törvénytelenül bár – polgári engedetlenségi mozgalom kerekedik, ott vannak a kommandós rohamosztagosok, s amint azt az amerikai terrorellenes filmekből tanulták, földre tipornak boldog-boldogtalant, s a hatalom nagyobb dicsőségére előállítják az engedetleneket. Ha ennél is súlyosabbnak vélelmezik a szituációt, elő a könnygázgránátokat. Marja a szemet, csípi a nyálkahártyát, kiöklendezi tőle a tüdejét, gyomrát a földi halandó. Egy politikailag elkötelezettebb rendfenntartó oldalán gyorsan felpattan a pisztolyzár, s csőre töltve már szegeződik is a stukker a hatalommal elégedetlen polgár szívének, homlokának. Előkerülnek a noteszek, kartotékba rögzítik azok nevét, akik többre becsülik a virágot, mint a kémelhárítókat, az írók, költők gondolatairól, barátairól jelentést készítőt, kódolót.
Restauráció ez a javából.
A félelem görcsbe rántja a szíveket, agyakat. Távol tartja az utcától, a politikától az embereket. Több mint jelzés, több mint figyelmeztetés a gumibotozás, a könnygázgránát alkalmazása. A hatalomgyakorlás metodikájának tana közötti különbséget kell látni abban, hogy az Antall- és az Orbán-kormány társadalmi szolgálata-kormányzása idején egyetlen tüntetőt sem bilincseltek meg, egynek sem verték véresre a fejét, s egyszer sem került sor könnygázgránátok bevetésére. 1990 óta bilincseket csak Kuncze Gábor belügyminiszter rakatott a Kossuth téren tüntetőkre, s gumibotokkal, pisztolyrántással, könnygázgránátokkal csak Lamperth Mónika fékeztetett meg. Mindketten hatalomgyakorlásuk kezdetén.
A bilincsekhez, könnygázgránátokhoz, gumibotokhoz, pisztolyrántáshoz a retorikát a miniszterelnök szolgáltatja: a nála két centivel alacsonyabbak szolgasorsra születtek; az ’56-osok egyre kevesebben vannak és öregek, nem kell velük törődni. A fiatalok pedig igyanak whiskyt, Coca-Colát, szórakozzanak, ennyi legyen a gondjuk, a politikát hagyják a III/II-esekre, III/III-sokra. Az ország az övék, az ő feladatuk uralkodni rajta. Uralkodni az ország fölött, vagy szolgálni a társadalmat? Ez a kérdések kérdése, s erre adott választ Antall József és Orbán Viktor. Erre adott választ Kuncze Gábor és a napokban Lamperth Mónika.
Erős a mi rendőrségünk, erős a mi kormányunk. Tudnak mindent, mindenkiről. Negyvenöt évig gyűjtötték az ilyen-olyan bizalmas tisztek az információkat. Kartotékolták az országlakosokat, az idegeneket, a turistákat. Ha a kartotékok egy részét el is égették, néhány generáción keresztül segít az emlékezet: ki a megbízható, ki a megtűrhető, ki az ellenség.
Ha nem segít a kartoték, ha kihagy az emlékezet, még mindig megszólaltathatók a bértollnokok: munkahelyét fenyegetve érző asszonyok zokogásáról szól a csasztuska… A mentők útjának elvágásától, a betegek haldoklásáról harsog a mindenkitől, csak a kenyéradó gazdáitól nem független sajtó. Gyalázatos, gonosz, patkányszagú, nyilasbérenc, fasiszta, hitlerjugend, antiszemita lesz egyszerre az ország lakóinak fele, vagy talán annál is több, mert így kívánja a hatalomszerzés és -megtartás retorikája. Zsdanov örökösei értik a módját, hogyan lehet a kollektív bűnösség folytonos hangoztatásával egy nemzetet rettegésben tartani, s néhány száz ember hatalmát isteníteni. Oknyomozás, elemzés, a miértek megfogalmazása és annak megválaszolási kísérlete? Ugyan már! Ez a demokratikus gondolkodású és mentalitású értelmiségiek szokása.
Balga ügyefogyottság… Egy deklaráció, egy kiáltvány, egy felszólamlás a szocialista kormány mellett… Egy pezsgőbontás a győzelemre! Ennyi a recept, ennyi a ráció, minden más csak balga fecsegés… A negyedik rend – a bértollnokok hada – mindent megold, s mindenkinek igazságot szolgáltat. Mint hajdan a francia jakobinusok. A guillotine már működik. Most még nem fejeket választ el a törzstől, csak lelkeket öl, de azt tömegesen. Kifordítani a sarkából a világot. Ez itt a lényeg, hatalomra csak az juthat, igazságos demokratikus, szégyentelen és bűntelen csak az lehet, akit a negyedik rend annak vélelmez. Elhitetik a világgal, hogy ők az ítélőbírák. Mit számít az, hogy a demokrácia alapelve szerint mindaddig mindenki ártatlan, nem fasiszta, nem antiszemita, mégcsak nem is nyilas, nem is tolvaj, amíg a független bíróság ítéletet nem mond felette. Tolvajt kiáltanak, amikor lopnak. Igazságot kiáltanak, amikor hazudnak. A bölcsek talárjába öltöznek, mikor bugyután álszenteskednek. Ebben a keserű orwelli világban önmagukat deklarálják egyenlőbbnek. És úgy is élnek, úgy is gondolkodnak. Ha ezt nem fogadod el, fasiszta leszel, antiszemita, rasszista, netán Hitler ivadéka. Éljen hát a taxisblokád, a kegyelmet osztó Göncz Árpád! Szorongjon Mádl Ferenc, pusztuljon a jobboldal, mert ők úgy hiszik, hogy a demokráciában minden ember egyenlő, s nincsenek egyenlőbbek.
íi>A szerző egyetemi docens
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter