Futótűzként terjed a hír a londinerek között a lisszaboni Ritz szálló halljában: személyesen teszi tiszeletét a hotelben a Sporting Lisboa csodatevő edzője. Néhány perc múlva, arisztokratikus eleganciával érkezik meg Bölöni László. Igyekszünk a beszélgetéshez egy viszonylag csendes helyet keresni a forgalmas szállodában.
Feldézi, milyen is volt Marosvásárhely a hetvenes években. Büszke magyarlakta városra emlékszik Erdély szívében, nyugalmas sétákra a főtéren, sörözésekre a Maros étteremben, szinte békebeli hangulat volt a diktatúra kibontakozásának kezdetén. És persze foci. Telt házas mérkőzések a „Ligetben”. Bölöni bombagóljai. „Rendkívül szép éveket töltöttem ott mint diák, a focizás mellett elvégeztem az orvosi egyetemet. Jó csapatban játszottam, szeretett a város” – mondja Bölöni, aki vélhetően fogorvosként élte volna le az életét, ha nincs a foci. A beszélgetés során nyilvánvalóvá válik, nem csak nosztalgia köti Erdélyhez. „Most éppen azt tervezgetem, hogy az évente megrendezendő marosvásárhelyi napok kapcsán összehozzak egy Erdély–Magyarország öregfiúk meccset. Remélem, sikerülni fog” – teszi hozzá.
Marosvásárhely után Bukarest következett. 1984-ban igazolt át a Steauához. A katonacsapat akkori politikai mecénása Valentin Ceausescu, a diktátor kisebbik, a közvélemény által kevésbé ismert fia volt. 1986 májusában a kapus Helmut Duckadam zsenialitásának is köszönhetően a román bajnok meghódította Európát. „A Steaua egy rendkívül jól szervezett klub volt, ahol különböző okok miatt mindent megtettek a sikerért. Állítom, hogy olyan profi viszonyok léteztek akkor, a nyolcvanas évek közepén a Steauánál, amilyenek sok nyugati csapatnál ma sincsenek.”
Bölöni László 1988-ban távozott Romániából. Akkor már túl volt harmincadik életévén. Egy belga csapathoz, a nemzetközi futballban teljesen ismeretlen Racing Jethez került. Ezután következett a francia Nancy, s vele az újabb siker. Először játékosként vált a kisváros körülrajongott sztárjává, aztán elvégezte az edzői iskolát, pályaedző lett, foglalkozott az utánpótlásképzéssel, végül pedig vezetőedzővé, később technikai igazgatóvá nevezték ki. Bölöni megvalósította Nancy lakosságának álmát, első ligába vitte a franciaországi viszonylatban szegénynek számító klubot. Innen, Nancyból kanyarodott vissza az út Romániába. Szövetségi kapitánynak hívták Bukarestbe, s némi gondolkodási idő után az akkor már ismert edző elvállalta a cseppet sem rizikómentes feladatot. „A munka, amit ott végeztem, végeztünk, a generációváltásban és a konkrét eredményekben egyaránt sikeres volt” – értékeli a romániai egy évet.
A beszélgetés itt rövid időre félbeszakad. Két fiatalember közelít felénk. Széles mosolyok kíséretében üres papírcetlit tesznek Bölöni elé, egyáltalán nem zavarja őket, hogy éppen beszélgetünk. Portugálul mondanak valamit, Bölöni készségesen válaszol, aláír, aztán felém fordul. „A népszerűségnek megvan a jó és rossz oldala. Jó érzés, ha az embert felismerik, nehezen tudunk parancsolni a hiúságunknak. Csakhogy a népszerű embertől igen sokat várnak” – így a Sporting vezetőedzője, s ezzel már el is érkeztünk a jelenbe. Bölöni tavalyelőtt érkezett Lisszabonba, és röpke egy év alatt olyan eredményeket produkált csapatával, amelyekre húsz éve vár a klub. A Sporting megnyerte a bajnokságot és a portugál kupát. „A nagyközönség nem ismeri azokat a belső problémákat, amelyekről a klubpolitika miatt nem lehet beszélni. A szurkolók egyfajta kábítószerként próbálják magukba szívni szeretett csapatuk sikereit, csakhogy hosszú távon én ezt nem tudom szállítani” – tér vissza gyorsan a realizmus talajára. A Sporting egyébként a szintén lisszaboni Benfica után a legnépszerűbb portugál focicsapat. Nyolcvan-kilencvenezer fizető támogatója van, s mintegy másfél milliónyian szurkolnak a csapatnak. Portugáliában szinte mindenki él-hal a labdarúgásért, beleértve a politikusokat is. Sok közöttük a Sporting-szurkoló. Jorge Sampaio államfő is a Bölöni irányította csapatnak szorít. „Többször találkoztam az elnökkel. Meghívtam őt a Portugáliában eltöltött egy évemről szóló könyv bemutatójára, de mivel egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, egy későbbi időpontban meghívott magához. Akkor elbeszélgettünk az életemről, a futballról, mindenről. Jól megértettük egymást.”
Bölöni nevével tele van a portugál sajtó. Amikor származását emlegetik, általában románnak titulálják. Való igaz, „Laci” román–francia kettős állampolgár, a magyar név felismerését pedig aligha várhatjuk el a portugál újságíróktól. „Itt nehezen értik meg az emberek, hogy egy román állampolgár miként lehet magyar nemzetiségű. Nehéz ezt tízmillió embernek elmagyarázni. Ugyanezzel a helyzettel találkoztam Franciaországban, azzal a különbséggel, hogy ott hatvanmilliónak kellett volna ugyanezt elmesélni” – mondja Bölöni. Lerí róla, nem csinál különösebb problémát a kérdésből. „Nekem elsősorban az a fontos, hogy ezt a kérdést magamban tudjam elrendezni, ez pedig sikerült” – teszi hozzá.
Nagy tisztelettel beszél a szüleiről. Úgy véli, nélkülük nem tudott volna az lenni, ami. „Megtanítottak a pontosságra, s arra is, hogy mindenkinél többet kell nyújtani. Ez a gondolkodásmód végigkísérte eddigi pályafutásomat.” Bölöni röviden így foglalja össze a terveit: „A futballedzői szakmában nehéz álmokról beszélni. Magas szinten akarom ezt a mesterséget folytatni, szeretnék maradandót alkotni ott, ahol éppen dolgozom” – mondja. Távozóban még gyorsan megvitatjuk mindkettőnk szívügyét, a marosvásárhelyi focicsapat jelenét, jövőjét. Mint kiderül, Bölöninek rejtett tervei is vannak… A londinerek ismét összesúgnak. Bölöni doktor sietve távozik a Ritz szállóból. Pontosan egy óra múlva kezdődik az edzés. Nem szokott késni.
origo.hu
A lopási ügye előtt így hergelt a mentelmi jog ellen Magyar Péter - videó
