Arról, hogy lehet-e még lejjebb süllyedni

Mindinkább azt gondolom, hogy Magyarország gazdasági, erkölcsi és etikai mélypont felé tart. Szeretném az igen tisztelt olvasó számára megerősíteni, hogy a politikai palettán általam képviselt középutasság azt jelenti, hogy akár balról, akár jobbról tapasztalok az ország felemelkedése érdekében tett erőfeszítéseket, azokat elismerem, magamévá teszem, adott esetben, ha szükséges, képviselem. Annál inkább felháborítanak azon jelenségek, amelyek akár a gazdaság, akár a szociálpolitikai vagy az erkölcsi-etikai tartás szempontjából a lejtőre sodorják a társadalmat.
A minap egy nagy bank egyik szocreál stílusú fiókjában a hosszúra nyúlt várakozási idő alatt volt alkalmam elgondolkodni mindazokon, amik a közelmúltban történtek, és talán még a legfásultabb emberek is felkapták a fejüket a hírek hallatán. Kívül 35 Celsius-fokos árnyékban, bent szép lassan először csak az ingem eleje, majd a háta kezdett el nedvesedni. Miközben a bankos alkalmazott hölgy hosszú, kimerítő csatát vívott a számítógéprendszerrel, felidéztem a rádiós hírt, miszerint a pénzintézet egy szaklap értékelése alapján a közelmúltban az ország legjobb bankja címet érdemelte ki. Majd eszembe ötlött a Kossuth rádió egyik délelőtti műsorában hallott riport a „legjobb bank” elnök-vezérigazgatójával. Döbbenten hallottam, hogy a riportban megszólaltatott elnök-vezérigazgatónak többnyire fogalma sem volt a bankjában kiajánlott kamatkondíciókról, a körülményes adminisztrációról, a hosszú, idegőrlő várakozásokról. Felmerült bennem a gondolat, hogy mi lenne különböző szakmákkal, ha felelős művelői ilyen tájékozottsággal vezetnék a rájuk bízott üzletet, illetve egységeket. Mi lenne a betegekkel, ha a kezelő, operáló orvosok szabadságuk alatt elfelejtenék a szakmájukat, vagy a gyógyszerész nem lenne képes eligazodni és felvilágosítást adni a betegeknek a több ezer gyógyszer hatásairól, mellékhatásairól, együttszedhetőségeiről.
Rendkívül sajnálatos, hogy egy bizonyos szint felett a menedzserek nagyvonalú, lezser, megfellebbezhetetlen magatartása sok szervezet működésében okoz sokszor kivédhetetlen zavarokat. Természetesen vannak pozitív példák, azonban ezeken a szinteken a vezetői pozíciók többnyire politikafüggők, ezért kizárt dolognak tartom, hogy néhány évi vezetői szerep betöltésével kialakulhatna az a fajta stratégiai szemlélet és vezetői stílus, amely hosszú távon biztosítaná a szervezet életképességét. A riportban szereplő elnök-vezérigazgató ennél hosszabb ideje áll a szervezete élén, és minden bizonnyal kitűnően látja el feladatát, amelyet az is bizonyít, hogy 2003. június 26-án a Figyelő című gazdasági hetilap által közreadott, tulajdonos menedzserek birtokában lévő részvények piaci értéke alapján listavezető.
Több éve foglalkozom gyógyszerügyi vállalkozások gazdálkodási, pénzügyi, vezetési problémáival. Tanulmányokban, cikkekben kíséreltem meg támogatást, muníciót adni azon negatív törekvések kivédésére, amelyek az utóbbi években folyamatosan és egyre erősebben érik a gyógyszerellátás különböző szintű szereplőit.
Ezen újság hasábjain is többször szerepeltek azok az intézkedések, amelyek a gyógyszer-kiskereskedelem helyzetét súlyosan befolyásolták. Közismert a Gazdasági Versenyhivatal tanulmánya, amely butikszintű kereskedelmi egység szintjére devalválja a magyarországi európai szintű ellátást biztosító gyógyszertári hálózatot, és lobbicsoportok által vezérelve, minden eszközzel megpróbálja a gyógyszerek egy részét akár a benzinkúton is forgalmazhatóvá tenni, mindezzel súlyosan veszélyeztetve a magyar lakosság európai viszonylatban gyenge egészségi állapotát.
A közelmúltban született egy rendelet, amely a gyógyszer-kiskereskedelemből több mint négymilliárd forintos árréstömeget vont ki egyetlen tollvonással. A rendelet szerint a 3600 forint értékhatár feletti gyógyszerek árrése nem lehet több 630 forintnál. Felmerül a kérdés, hogy a mai magyar gazdaság prominens szereplői közül vajon ki az, aki hajlandó lenne 0,1 százalékos árrésből (betegségcsoportoktól függően több tízezer forintos készítmények is léteznek) üzletmenetet finanszírozni, s mindamellett a szigorú jogszabályi és szakmai követelményeknek is megfelelni. Az intézkedések eredményeként jelenleg a gyógyszertári hálózat 55-60 százaléka küzd a fennmaradásáért.
A már említett Figyelő által összeállított listában a listavezető részvényeinek piaci értéke több mint tíz százalékkal magasabb, mint a patikákból kivont árréstömeg (1 866 150 részvény piaci értéke 4 534 740 000 Ft.) A helyettesek által is birtokolt részvények piaci értéke szerint pedig több mint kétszerese a kivont árréstömegnek. Csak megjegyezni kívánom, hogy azóta sem történt meg a gyógyszerek kiskereskedelmi árrésének európai módú rendezése, sőt újabb és újabb elképzelések látnak napvilágot, amelyek az egészségügyi ellátás megreformálásának köntösében újra és újra a gyógyszerellátás szereplőinek ellehetetlenülésére irányulnak.
Nem értem, hogy az aktuális vezetés miért nem először a fejlesztés stratégiáját alkotja meg, és aztán ahhoz igazítaná a szakterületek átalakítását. Ehelyett egymás mellett találjuk a kórháztörvényt a Gyógyszert a benzinkútra című gazdasági versenyhivatali tanulmánnyal és a gyógyszerkassza befagyasztására irányuló, esetenként nem kellően átgondolt javaslatokkal. Természetesen, ha nyomon követhető lenne egy markáns gazdaságpolitikai stratégia, akkor könnyebb lenne a hozzá igazodó egészségügyi fejlesztési stratégiát kidolgozni és számon kérni.
Bőségesen volt idő a bankban a várakozás alatt gondolkodni arról is, hogy a média szinte naponta ad hírt üzembezárásokról, emberek százai, ezrei kerülnek az utcára, a reménytelenségbe, csak a Magyar Posta nyolcezer munkahely megszüntetését tervezi. Többen vannak, akik mesés vagyonokra tesznek szert hat-nyolc igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagságukkal. Kíváncsi lennék, hogyan képes megfelelni ennyi pozícióban a társasági törvényben foglalt követelményeknek, amely előírja, hogy az igazgatóságnak, illetve a felügyelőbizottságnak milyen feladatai, jogai és kötelességei vannak.
Elgondolkodtam azon, hogy bizonyos szint felett gyakran nincsenek erkölcsi-etikai korlátok a vagyongyarapodást illetően. A szociális érzékenységű társadalom egy része közellenségnek kiáltotta ki a globalizációt. Eközben az úgynevezett surranó pályán (ezt a kifejezést használta a közvetítő riporter a 400 méteres vegyes úszás döntőjében) megkezdődött az a fajta tőkekoncentráció, amely már nemcsak üzlethálózatokban, termelőüzemekben, bevásárlóközpontokban stb. gondolkodik, hanem termőföld-, erdő-, pénztőke-birodalom kiépítésében is. Ennek látható jelei a több száz hektáros magánvadasparkok, a több ezer hektáros földterületek felvásárlása, valamint az óriási mértékű likvid tőke felhalmozása. Eközben az ország küzd a makrogazdasági mutatókkal, az államadóssággal, a lepusztult infrastruktúrával, a korrupcióval.
Eszembe jutott az is, hogy 2004. május 1-jétől az Európai Unión belül politikailag is egymás mellé kerülünk a szomszédos Ausztriával. Összehasonlítva a két ország társadalmi, gazdasági helyzetét, elképzelhetetlen számomra, hogy ilyen erkölcsi, etikai és pénzügyi-gazdasági morállal hogyan fogjuk pótolni az infrastruktúrában meglévő több évtizedes lemaradásunkat. A nálunk területileg és lélekszámban is kisebb Ausztriában négy jelentős nemzetközi repülőtér van, amíg nálunk az egyetlen repülőtér működtetését nap mint nap vezetési, pénzügyi problémák kísérik.
Mikor fogunk tudni azon a gyakorlaton változtatni, hogy az ország létét jelentő infrastrukturális fejlesztésekben, az államilag finanszírozott beruházásokban a hangsúly ne a pénzek lenyúlásán, hanem a fejlesztések minőségi megvalósításán legyen?
Aztán eszembe jutott az is, hogy a közelmúltban napvilágot látott megszorító intézkedések miatt a felsőoktatástól három és fél milliárd forintot vonnak el. Arra gondoltam, ha a lista élén szereplő elnök-vezérigazgató Széchenyi István nyomdokain haladva ezt az összeget a felsőoktatás fejlesztésére adományozná, még mindig maradna jó egymilliárdja, amellyel élete végéig vadászterületet bérelhetne saját kedvtelésére. Sőt ha a helyetteseivel összefognának, magánegyetemet vagy kutatóközpontot alapíthatnának az ország boldogulására. Esetleg ebből a pénzből kórházi osztályokat lehetne felújítani, vagy az OEP gyógyszerkaszszáját megtoldani abból a célból, hogy ne kelljen újabb és újabb technikákat kitalálni, amelyekkel eddig még nem sikerült ugyan a tervezett gyógyszerkassza túllépését megakadályozni, viszont ezek a technikák alkalmasak arra, hogy a gyógyszerellátásban közreműködők idegeit felborzolják, és szereplőit folyamatosan jogbizonytalanságban tartsák.
A jogbizonytalanság, az etikai, erkölcsi normák felrúgása, a néhány év alatt felhalmozott milliárdos vagyonok szemérmes elfogadása a társadalom által elvezethet az ország erkölcsi, anyagi hanyatlásához. Ennek egyenes következménye lehet a társadalmi közgondolkodás és morál alacsony szintre süllyedése, valamint féltve őrzött nemzeti kultúránk értékeinek elvesztése.
Ezek után nem kétséges, hogy kiknek lesz elegendő tőkéjük az egészségügybe való befektetéshez. Az sem kérdéses, hogy ezek a tőketulajdonosok a pénzükön kívül visznek-e az egészségügybe minőséget, szakmai színvonaljavulást, emberséget, vagy csak átmeneti pénzbefektetésnek és vagyonszerzésnek tekintik az emberek legdrágább kincsét, az egészséget.
Jó, ha előre tudjuk, hogy a magyarországi globalizáció nem úgy fog lezajlani, mint ahogy ezt néhány évvel ezelőtt gondoltuk, hiszen a tartós befektetés szándékával érkező nemzetközi tőke elmenekül arról a helyről, ahol fejletlen az infrastruktúra, nincs jogbiztonság, az adott szónak nincs értéke, és az emberek pszichikai állapota nem teszi alkalmassá arra, hogy versenyképes teljesítményt produkáljanak. Helyette itt van a magyar valóság a lepusztult infrastruktúrájával, egyre sokasodó megválaszolatlan kérdésekkel, multimilliárdos tőkéseivel és európai uniós illúzióival.

A szerző egyetemi tanár (Nyugat-magyarországi
Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar)