Kelly dicstelen hősei Nagy-Britanniában

Ez év júliusának egy pokolian forró napján David Kelly 59 éves angol tisztviselő, az ország első számú szakértője a biológiai fegyverek terén, megjelenik Londonban egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt, hogy beszámoljon a BBC egyik újságírójával való kapcsolatáról, egy bizonyos Andrew Giliganról. Utóbbi nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a Kellytől kapott információ szerint az angol kormány egyszerűen hazudott. Ezt akkor tette, amikor azt állította, hogy Irakban a vegyi fegyverek bevetésre készen állnak, és így a szövetségeseknek önvédelmi joguknál fogva meg kellett indítaniuk a háborút Szaddám Huszein Irakja ellen. Ez a BBC-tudósítás elemi felháborodást váltott ki az Egyesült Királyságban, hiszen az angol közvélemény egy nem elhanyagolható hányada még a fegyveres konfliktus beindítása előtt is élt a gyanúperrel, hogy a Közel-Keleten egy előre megírt forgatókönyv alapján történnek az események. A gyorsan lezajlott háborút követően az angolok, az amerikaiakkal szöges ellentétben, nem fújtak győzelmi harsonákat, inkább annak örültek, hogy ismét béke lett, és a Dél-Irakban harcoló angol kontingens viszonylagos biztonságban érezhette magát.
Ekkor mintegy villámcsapásként jött a BBC-riport, ami heves indulatokat váltott ki kormánypárti és ellenzéki körökben egyaránt. A sebtében összehívott parlamenti vizsgálóbizottságot Kelly vallomása különösebben nem hatotta meg – végső soron a láthatóan meggyötört férfi tagadta, hogy a BBC információi tőle származnának, de amikor két nap múlva a rendőrség csak a holttestét találta meg egy lakása közeli parkban, kitört a botrány. A hivatalos verzió szerint Kelly öngyilkosságot követett el, először fájdalomcsillapítókat vett be nagy mennyiségben, majd utána felvágta az ereit.
Az angol vegyifegyver-szakértőt szorgalmas, megbízható és mindenekelőtt tisztakezű embernek ismerték főnökei és beosztottai egyaránt. Kelly gyakran megfordult Irakban, és ő is részese volt az úgynevezett Blair-dosszié elkészítésének, amelyet az angol miniszterelnök még tavaly szeptemberben tett közzé, és amelyben Blair kategorikusan kijelentette, hogy igenis Irak rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel, sőt mi több, Huszein még növelni is akarta a nukleáris arzenált. Erről a dossziéról írta később a BBC riportere, hogy azt Alastair Campbell, a miniszterelnöki hivatal kommunikációs igazgatója feltupírozta (sexing up), hogy úgymond szállítani tudják a háborús okot, ami miatt az Egyesült Királyság aztán háborúba vonult az USA mellett.
Kelly öngyilkosságának híre Japánban érte Tony Blairt, ahol egy sajtókonferencián egy újságíró kerek perec azt kérdezte a láthatóan megviselt miniszterelnöktől: tapad-e vér a kezéhez? Ilyen aljas feltételezésekre nincs mit mondanom – fakadt ki az angol kormány első embere, s akkor vélhetően többekben is felvetődött a kérdés, vajon David Kelly valóban öngyilkosságot követett el, vagy csak annak a látszatát próbálják elhitetni a világgal. Mindenesetre Blair példás gyorsasággal járult hozzá a Kelly halálának körülményeit vizsgáló bizottság felállításához, hogy még a gyanú árnyéka se vetődjön kormányára ez ügyben. Természetesen az angol bulvársajtó lelkesen vetette magát a témára, és a kormánytisztviselő halála utáni napon az egyik újság a következő szalagcímet viselte, nyilvánvalóan a kormánynak címezve: Büszkék vagytok magatokra?
Mindezek után természetszerűleg a Munkáspárt népszerűsége meredeken lefelé ível, és jelenleg mindössze két százalékponttal vezet a konzervatívok előtt. A miniszterelnök népszerűségi mutatói is megsínylették a botrányt, és ma már csak a britek mintegy 31 százaléka bízik Tony Blairban, ami a háború előtti felmérésekhez képest tekintélyes, 18 százalékos veszteség. Érdekes és talán paradox módon az USA-ban Blair népszerűsége és elfogadottsága óriási: 81 százalékpont, ami még Bush elnökénél is sokkal magasabb. Amikor Kelly halálát megelőzően a miniszterelnök Amerikában járt, királyi fogadtatásban volt része. A republikánusok azért szeretik, mert az ő számukra Blair a megbízható szövetséges megtestesítője, a demokraták pedig azért, mert azt várják tőle, hogy valamiképpen próbálja meg tompítani Bush féktelen kalandvágyát, amelynek következtében a világ jelentős része elfordult Amerikától. Így természetesen a 2000. évi elnökválasztásokkor történt kínos incidensek – a Munkáspárt teljes odaadással támogatta a demokrata jelöltet, Al Gore-t, Bushsal szemben – a feledés homályába merültek. (Az angol kormánypárt ugyanilyen lelkesedéssel támogatta az MSZP kampányát is 2002-ben. Hogy miért tették, lelkük rajta.) Jelenleg úgy tűnik, a hagyományos angol–amerikai barátság ismét győzedelmeskedett az ideológiák fölött, habár nagy valószínűséggel Al Gore nem rohanta volna le Irakot különböző mondvacsinált ürügyekkel.
De térjünk vissza a David Kelly-ügyre. A BBC, mint köztudott, hősiesen állta Blairék rohamait, és nem engedtek az álláspontjukból, ami szerint Kellytől kapták a kormányt dehonesztáló információkat. A sors külön iróniája, hogy az a mind ez idáig majdhogynem testvéri kapcsolat, ami Blair és a BBC között létezett, így megszakadt. Hiszen nem sokkal azelőtt az évődő ellenzék a közszolgálati televíziót nemes egyszerűséggel Blair Broadcasting Corporationnek csúfolta. És láss csodát, ez a balliberálisnak titulált hírhálózat most teljes mellszélességgel kiállt a közszolgálat mellett, és vállalta a ránehezedő kormányzati nyomásgyakorlás minden ódiumát. (Vajon hasonló esetben mit tett volna a magyar közszolgálati televízió? Ragáts Imrével az élen bátran nekirohant volna a Medgyessy-kabinetnek? A feltételezés önmagában is megmosolyogtató. Amikor Szász Károly brutális megveretése esetén felmerült a gyanú, hogy a támadás mögött politikai indítékok is lehettek, az MTV Rt. a baloldali sajtóval teljes egyetértésben azt az abszurd következtetést sugallta, hogy Szász Károly saját magát verette meg, mint ahogy a brókerbotrányban elhíresült Kulcsár Attiláról is igyekeztek a magányos, politikai kapcsolatok nélküli, fehérgalléros bűnöző típusát megrajzolni – s még hosszan folytathatnánk a gyászos magyar sajtó gyászos beállításait.)
Az Egyesült Királyságban a politikai gyilkosság eléggé ritka jelenség. Voltak persze más, zajos politikai botrányok, így például a hatvanas évek elején a Profumo-ügy, amikor az akkori hadügyminisztert kapták lencsevégre, amint éppen orgián vett részt egy szép pincérnővel, bizonyos Christine Keelerrel, de ennek már idestova 45 éve. A politikai gyilkosság lehetőségére azonban talán III. Richárd rossz emlékű országlása óta nem volt példa. Természetesen nem állítható biztosan, hogy Blair vagy a kormány bármelyik tagja felelős lenne Kelly haláláért, de a sármos miniszterelnök imázsára most nagyon sötét árnyék vetült. Ami igazán különös, az az, hogy még a konzervatívok sem veszik a bátorságot arra, hogy követeljék a kormányfő lemondását, amikor már sokkal kisebb fajsúlyú ügyekben ezt a múltban gyakran megtették. Az ellenzéki párt ügyetlenségét szemléletesen érzékelteti az a Magyar Nemzetben is megjelent hír, hogy a két nagy párt között a nevető harmadik, a liberális demokrata párt húzza a legtöbb hasznot. A párt vezetője, a jó nevű Charles Kennedy most kül- és belpolitikájában egyaránt élesen támadja a munkáspárti kormányt.
Van egy igen kényes ügy, amely tovább ronthatja Blair hitelét, és ez az úgynevezett Moazzam Begg-ügy. Ez az ember, aki az Egyesült Királyságban született, mozlim vallású, most a híres-hírhedt guantanamói börtönben raboskodik a többi al-Kaida-terroristával együtt. Begg egyike azoknak a raboknak, akiket az amerikaiak hadbíróság elé akarnak állítani, annak ellenére, hogy már több nemzetközi emberjogi szervezet élesen tiltakozott az ottani őrizetesekkel szemben tanúsított bánásmód ellen. Begget még 2002-ben Pakisztánban tartóztatták le, és onnan hurcolták el a kubai támaszpont börtönébe. Állítólag az angol miniszterelnök legutóbbi amerikai látogatásakor megemlítette az ügyet Bushnak, de az elnök mereven elzárkózott mindenféle látványos segítségtől.
Az elmondottak ellenére vajmi kevés a valószínűsége annak, hogy a munkáspárti kormány elmondaná, hacsak időközben ki nem derül: valaki vagy valakik esetleg inkrimináltak lettek volna Kelly halálában. A brit Munkáspárt nem tanult a közelmúlt történelméből, és továbbra is lázasan keresi a már mitikus régiókba emelkedett iraki vegyi fegyvereket, mert azoknak az esetleges felbukkanása felmentené a kormánypártot és személy szerint Tony Blairt minden bűne és hazugsága alól. Legutóbb Londonban, a Szocialista Internacionálé ülésén Tony Blair melegen kezet nyújtott Medgyessy Péter volt D–209-es titkosrendőrnek, jelenlegi miniszterelnöknek.
Mint Orbán Viktor mondta egykoron: összenő, ami összetartozik.
A szerző politológus, egyetemi oktató