Foglalkozása: áljogász és kormányügyész

Keller László nem jogász, de ez addig nem okozott nagyobb problémát, amíg – kormányra kerülve – ki nem nevezték kormányügyésznek. Nem kizárt, hogy a szocialisták – Lenint újraolvasva – szándékosan a puszta forradalmi jogtudatra kívánták alapozni államtitkáruk tevékenységét, már csak az elvi szilárdság demonstrálása kedvéért is. És Vlagyimir Iljics tényleg komolyan gondolta a forradalmi jogtudatra alapozott rendteremtés magasabb rendűségét, egészen merészen leegyszerűsítve a jogi dilemmákat és a szankciókat. Vagy agyonlőtték a delikvenst, vagy nem (zömmel inkább az előbbit), de amúgy nem sokat adtak a finomabb jogi megkülönböztetésekre. Most azonban csak adni kell valamennyit a formákra, nem beszélve arról, hogy majd’ száz év telt el azóta, és nem is Szentpéterváron vagyunk, az Auróráról sem lőnek, meg ezen túl is nagy általánosságban az a meggyőződés él, hogy itt jogállam van. De kissé önmagunkat biztatva-nyugtatgatva azt is kijelenthetjük, hogy – legalábbis eddig – az agyonlövetés sem merült fel, az egy szem megveretett pénzfelügyeleti elnök meg még nem cáfolat. (Kormánytag amúgy sem volt a közelben, ezt tudhatjuk.)
Leszögezhetjük tehát, hogy az egyszerű forradalmi jogtudat nem elég már a szocialistáknál sem, és a bajok így a államtitkári kinevezéssel kezdődtek. Közpénzügyi államtitkárnak álcázva ugyanis azt kell most eldöntenie Keller Lászlónak nap mint nap, hogy bűncselekménynek minősül-e egy sor mindennapi kormányzati és minisztériumi döntés, cselekvés, és ez bizony az ügyészek legsajátabb feladata. Ez egy nagyon komoly és nehéz feladat, mert erre csak a vizsgált cselekvések és döntések sok-sok részletének együttes szemlélése és mindezeknek a vonatkozó törvényi rendelkezésekkel való szakavatott összevetése adhat megfelelő választ. Akár egy vagy néhány részlet hiánya már kiejti az adott cselekvést a bűncselekményi körből – noha ezt a laikus nem igazán tudja felfogni –, és a szokásos mindennapi minisztériumi tevékenység részletének minősül. A nem jogász laikus, legyen az akár kitűnő közgazdász, szociológus vagy mérnökember, ezekben nem tud megfelelően dönteni. Ezért is kapnak kiemelt képzést az ügyészek, még a jogi diplomájuk megszerzése után is, az ügyészi szervezeten belül.
Sajnálatos módon azonban Keller László ilyen képzést nem kapott, és ezért, amikor az általa politikai ellenfélként észlelt korábbi kormánytagok és tisztviselők tevékenységét vizsgálja, óhatatlanul luftokat rúg, mikor bevett gazdasági és minisztériumi tevékenységeket és döntéseket minősít bűncselekménynek. Laikussága mellett ráadásul még elfogult is, hisz közpénzügyek és ezzel közpénzügyi problémák az ő mai kormányánál és ennek tagjainál is vannak, de ezeket soha nem észleli, és az ezekkel kapcsolatos rendőrségi vizsgálatok valahogyan soha nem az ő kezdeményezésére indulnak. Tevékenysége révén így a mai kormánypártokról az a benyomása támad a legtöbb állampolgárnak, hogy ha már a politikai ellenfeleiket nem tudják legyőzni a választásokon az urnáknál, a szavazók útján – a Fidesz lassanként már utcahosszal előzi a szocialistákat a közvélemény-kutatások szerint –, akkor legszívesebben ügyészekkel és rendőrökkel vitetnék el azokat. Ha pedig az ügyészek – lévén szakképzett jogászok – nem osztják a Keller nevű kormányügyész álláspontját, akkor a legfőbb ügyész fejét követelik a kormánypártok.
Újabban Kovács László pártelnök aktivizálta még magát a legfőbb ügyész elleni nyilvánosság előtti támadásban, majd ugyanezt Pető Iván interpellációba csomagolva tette az Országgyűlésben a szabad demokratáktól, és valahogy feltűnik az embernek, hogy a szocialisták és a szabad madarak jogászai mintha valahogy restellnék pártjukat, és ők nem vesznek részt a nyilvánosság előtt e támadásokban. Vastagh Pált, a volt szocialista igazságügy-minisztert, a szocialisták mai alkotmányügyi bizottsági elnökét még nem lehetett hallani a nyilvánosság előtti ügyészség elleni támadás kapcsán. De a mai kormány szakminisztere, Bárándy Péter is óvatosan a háttérben marad, jogászok nem blamálják magukat ebben a politikai támadásban. A vehemens szakjogászi kritikák a szocialisták soraiból a nem jogászoktól erednek. Nekik nincsenek skrupulusaik, őket nem köti a jogászi szakma általános tudása.
Keller Lászlónak be kellene látnia végre: nem a legfőbb ügyész alkalmatlan a bűncselekmények minősítésére, hanem ő. Polt Péter egyetemen tanította és tanítja mai is, hogy mi a bűncselekmény, és mi nem az. Ha Keller László ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is kormányügyészi feladatokat lásson el, akkor nincs más választása, be kell iratkoznia a jogi karra. Itt majd többek között Polt Péter fogja őt tanítani, és egy idő után a tehetséges joghallgató könnyen el fog igazodni azok között a szempontok, értelmezési szabályok között, melyek a bűncselekménnyé minősítést irányítják. Biztassuk erre a lépésre, és már előre jelezni kell neki, hogy éri majd néhány meglepetés! Meg fog lepődni azon, hogy mennyivel bonyolultabbak azok a kérdések, melyeket – úgy hályogkovács módjára – ma is boncolgat kormányügyészként, a legnagyobb tudatlanságban.
Van azonban egy veszély, ami a magát a jog tanulására adó Keller Lászlót érheti, rögtön a jogi alapok tanulásának elején. Ha ugyanis nem hagyja ki az alkotmányjogi szemináriumokra bejárást – és ettől óvnánk, mert máskülönben okosakat tanulhat majd itt, ami őrá éppúgy ráfér, mint egész parlamenti frakciójára –, akkor már egészen alapszinten arról fog értesülni, hogy a Magyar Köztársaságban, alkotmányilag rögzítve, önálló hatalmi ágként van felépítve az ügyészi hierarchia, a legfőbb ügyész egyszemélyi irányítása alá rendelve. Ez azért van így, hogy a jogi szankciók közül a legsúlyosabb következményekkel járó büntetőjogi felelősségre vonással ne lehessen visszaélni, senkit ne lehessen vegzálni a puszta gyanúsítgatásokkal, nyomozásokkal, alaptalan vádemelésekkel. Különösen ne a politikai demokráciákban egymásnak feszülő politikai elitek közül azt, aki éppen nincs a kormányhatalom birtokában. Az ügyésznek ezért elfogulatlannak kell lennie, nem lehet tagja az éppen kormányon levő politikai pártnak, vagy az ellenzékben levőknek. Persze valamikor tudták ezt a szocialisták és balliberális partnereik is, hisz ki ne emlékezne Lendvai Ildikó izzó tekintetére és replikáira, ahogy a jogállam élő megtestesüléseként hívta fel a figyelmet nap mint nap az előző kormányciklusban a hatalmi ágak elkülönülésének tiszteletbe tartására. De papagájkommandóként ezt emlegette akkor az összes szocialista és szabad demokrata képviselő is. Mára ezt nyilván elfelejtették, így az ügyészség külön hatalmi ágként létezésének értelméről hallva Keller László joghallgató minden valószínűség szerint kényelmetlen fészkelődésbe kezd majd. Meg kell tudnia, hogy egész tevékenysége és maga a hivatala a jogállamiság elleni kormányzati támadás élő bizonyítéka, és ha eléggé kegyetlen lesz az alkotmányjog tanára, akkor mint tüskét, a jogállam testében fogja minősíteni Keller Lászlót és hivatalát az előadásaiban. Úgyhogy lehet, hogy mégsem vág majd bele a kormányügyész a jog tanulásába.
De az is lehet, hogy a mostani kormányból sem örülnének sokan, ha a Keller nevű áljogászuk hirtelen tényleg megokosodna, és szakértőként kezdené el vizsgálni a mai kormánytagok viselt dolgait is. A pénzmosást például kitűnően megtanítják ma a büntetőjogi szemináriumokon, és azt is, hogy büntetőjogilag mennyiben felelős ezért egy bank elnöke, vagy más vezetője. Nem marad majd titok a Keller nevű jövendő joghallgató előtt az sem, hogy mi a bűnpártolás, a felbujtó és a bűnsegéd fogalmak tartalma. És itt akkor esetleg ismét a mai kormány tagjai, államtitkárai és pártemberei ijednének meg Keller joghallgató újabb keletű tudásától.
Nagy titok persze az, hogy az áljogászból igazi jogásszá átvedlett Keller László megtenné-e, hogy ha már annyi kudarcot vallott a volt kormány tagjainak kriminalizálása terén, akkor most a mai kormány tagjai között kezdjen kutakodni. Biztassuk azzal, hogy itt aranybányára bukkanhat, és már kezdő joghallgatóként minimális lesz a tévedési lehetősége. Szóval: sok sikert.

A szerző jogász