Trianon nyomasztó terhe és az Európai Unió

Az Európai Unió születési helye Európának abban a részében találtatik, ahová mi is tartoztunk még 1914-ben a tatárdúlás, a török hódoltság és a Habsburg-birodalmon belüli hátrányos helyzetünk ellenére, mert a XIX. század végére ledolgoztuk a Mátyás király halála óta viszontagságossá vált történelmünk okozta elmaradottságunkat a töretlenül fejlődő Európával szemben.
Az első világháború után azonban minden másképp lett, visszazuhantunk kelet-európai magányunkba és kiszolgáltatottságunkba. Félbeszakadt a magyar hatalmi, állami és nemzeti megújulás. Sohasem tapasztalt durvasággal kezdték érzékeltetni velünk európai idegenségünket, szembeállítva bennünket az összes szomszédos nemzettel. Kérdés: mi távolodtunk el Európa szerencsésebb felétől, vagy ők tőlünk? Mivelhogy a versailles-i és a trianoni béketákolmány nem a mi művünk, hanem az ő alkotásuk volt, ezért nyilvánvaló, hogy ők rúgtak el bennünket maguktól, és nem mi fordítottunk hátat nekik. Ma tehát nem mi haladunk feléjük, hanem ők jönnek vissza hozzánk. Ezek a megállapítások azonban csak számunkra fontosak, még ha igazak is.
Európa huszadik századi és majdnem végzetes kettéosztottsága – a célirányosan kialakított angol–francia és csehszlovák–román szemlélet szerint – a második világháború után kezdődött. De ez nem igaz, mert akkor már más kezdődött. A kontinensnek az egy kultúrkörhöz tartozó keleti részét Versailles-ban, illetve Trianonban szakították le a Nyugatról ugyanazok, akik szétdarabolták a történelmi Magyarországot. Ekkor váltunk a francia érdekek mentén Nyugat keleti felvonulási területévé, új ütközőzónává, amelyet a Nyugat azáltal tartott sakkban, hogy a tájainkon élő nemzeteket érdekeik egymással való ütköztetése révén kiszolgáltatta a térségen kívüli szándékoknak – nehogy egymással szövetkezzenek a szomszédok.
De 1914. június 28-án az orosz titkosszolgálat által irányított gyilkos pisztolygolyó célba érkezése Ferenc Ferdinánd trónörökös testébe viszont már azt is jelentette, hogy a keleti, azaz orosz majd a szovjet érdekek felvonulási területévé válunk Nyugat irányába. Így lettünk először a nácizmus, másszor a kommunizmus áldozatává. Ez utóbbi kiszolgáltatottság kezdődött a második világháború után.
A nemzeti szolidaritás ereje
Ezt az új helyzetet rögzítette Trianon egyik logikus következménye, az 1945 februárjában megkötött jaltai szerződés. Ezt követően már a Nyugat is rájött, hogy az 1920-ban megalkotott fausti műve önálló életre kelt, és számára is veszélyt jelent. Ez a felismerés azonban Churchill 1946 márciusában elmondott fultoni beszédében jelent meg először, a leereszkedő vasfüggöny rémlátomásaként, ami valóságosan kettészelheti azt az Európát, amelynek kultúrája és civilizációja görög–latin és zsidó– keresztény közös gyökerekből táplálkozik. Európa új korszakának nyitánya ugyancsak Churchill nevéhez kapcsolódik, mert pont hat hónappal később a zürichi egyetemen tartott előadásában egy európai (nyugat-európai) szövetség kialakítását sürgette – a volt angol miniszterelnök belátta, hogy a negyed századdal korábban, elődei által létrehozott versailles-i rendszer önmagában is csődöt mondott, és katasztrofális helyzetbe juttatta egész Európát. Churchillnek a német–francia megbékélésre tett javaslata folytatásaként született meg az ún. Schuman-terv, amely megalapozta azt az európai szövetségi rendszert, aminek egyik mai következménye az Európai Unió. Ennek a szövetségnek válik a tagjává a magyarság nagyobbik része, és ezzel végleg megszűnik a jaltai szerződés európai hatása. De megszűnik-e a trianoni és a párizsi békeszerződés terhes következménye?
Nem szűnik meg, csak átalakul. Oly módon, hogy a Magyarországon, Szlovéniában (Muravidéken) és Szlovákiában (Nyugat-Felvidéken) élő magyarok a korábbiakhoz képest kedvezőbb létfeltételek közé jutnak. A Romániában (Erdélyben, Partiumban, Bánátban), Szerbiában (Délvidéken), Horvátországban (a baranyai háromszögben) és Ukrajnában (Kárpátalján, azaz Kelet-Felvidéken) élő magyarok az unióba bejutó magyarokhoz képest viszont hátrányos helyzetbe kerülnek. Ezt a május elsején bekövetkező állapotot a schengeni határrendszer nem csupán gyakorlatilag, hanem lelkileg is súlyosbítani fogja a vízumkedvezmények ellenére.
A Trianonban bekövetkezett szétdarabolásunk után ismét a nemzet kívánt egységét romboló körülmények közé jutottunk. Közvetlenül a trianoni döntés után a szétdarabolás közös szörnyű élménye és a visszacsatolás reménye tartott össze bennünket. A kommunista hatalom idején az államhatárok átjárhatóságát a politika ugyan akadályozta, de egy rendszerben éltünk. Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás után a kommunista hatalom megdöntésének közös élménye, a közös jövőtervezés lehetősége fűzte szorosabbra a szétszakított nemzetrészek közötti szálakat. Az uniós csatlakozás után azonban az unió határán kívül rekedtek az átmenetileg leszakadó geopolitikai övezetbe kerülnek. A veszély ezúttal abban rejlik, hogy a nemzet nagyobbik része él majd ezután kedvezőbb feltételek között, és csupán az egyhatoda szorul ki onnan. A szétdarabolásunkban bűnös Nyugat azonban nem hajlandó semmilyen kedvezményre a magyar nemzet egységes kezelése érdekében, mert ez – úgymond – diszkriminálná a többieket. Amikor 1920-ban megvonták tőlünk – csak tőlünk – a nemzeti önrendelkezés jogát, akkor senkiben sem vetődött fel, hogy csak a magyarokat diszkriminálják, azaz hátrányosan különböztetik meg a kedvezményezettekkel vagy a győztesekkel szemben. Kérdés, lesz-e bennünk elegendő erő a nemzeti szolidaritás működtetésére, hogy semlegesítsük az unió határán kívül élő nemzetrészeink hozzánk képest hátrányosabb helyzetét. Lesz-e elegendő civil lelki erőnk, és lesz-e a mindenkori magyarországi kormánynak elegendő politikai akarata a nemzet egységének megőrzésére?
A kialakuló és bekövetkező helyzet miatt azonban mégsem kell elkeserednünk, mert arra kell összpontosítanunk, hogy a nemzet egy része esélyének a javulása Trianon negatív következményeinek a csökkentésére hogyan válhat az egész nemzet javára.
A magyar nyelv felértékelődő szerepe
Mivelhogy a magyarok előszeretettel fedezik fel a bajt a szerencsés helyzetekben is, de nem az előrelátási adottságaik, hanem valamilyen örökletes borúlátási hajlamuk miatt, ezért azt már tudjuk, hogy a csatlakozásunk után mi fogja nehezíteni és keseríteni az életünket. Eddig azonban a gazdasági gondokat vettük csak számba, pl. hogyan fog kinyílni a bér-ár olló, milyen tőkebeáramlás fenyegetheti nemzeti szuverenitásunkat, milyen következménye lehet a munkaerő ki- és beáramlásának, mire lehet számítani a szabaddá váló ingatlankereskedelem miatt, mi lesz a mezőgazdászokkal…? A nemzet egészét érintő nem gazdasági jellegű stratégiai kérdésekre azonban kevéssé figyelünk. És az sem foglalkoztat bennünket, hogy Európa eredendően mégsem a pénzről és a gazdaságról szól, illetve szólt, hanem a kereszténységről, ami naggyá tette Európát.
Az európai integráció – éppen a Schuman-terv jóvoltából – nemcsak a gazdasági együttműködésen, illetve a vám- és pénzügyek egységesítésén, hanem a szolidaritáson és a fenntartható európai békén is, majd a későbbiekben a jogharmonizáción alapult. Ez az alapja az Európai Uniónak is. Ez az oka annak, hogy a csatlakozás után számtalan olyan kérdés marad érintetlen uniós szempontból, ami számunkra fontos. Szerencsére a nemzeti kultúra is ezek közé tartozik. Ugyanakkor a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek jogi helyzetét sem érinti a csatlakozás, ami azt jelenti, hogy nem várható a leszakított magyar nemzetrészek jogállásának javulása – de mégis itt kezdődik az a változás, aminek nemzetstratégiai jelentősége van, ami esélyt teremthet Trianon súlyos következményeinek a mérséklésére.
A trianoni határoknak egyik legérzékelhetőbb, a napi életünket terhelő következménye volt, hogy az államhatár gazdasági határrá is vált. Emiatt a trianoni államhatár mentén gazdasági árnyékzóna keletkezett, és ez kizárólag a magyarokat károsította. Több mint nyolcvan éve szegényednek a határ menti területeken élő magyarok, sújtja őket a munkanélküliség terhe, a kényszerű elvándorlás és az elszakított területeken dúló állami garázdaság. Az uniós csatlakozás, éppen az államhatár jellegének átalakulásával, a vámhatár megszűnésével, majd szigorú politikai jellegének közigazgatásivá szelídülésével, esélyt ad az eredetileg összetartozott, de Trianonban kettészelt régiók gazdaságának összekapcsolódására és természetes fejlődésének megújítására – az önerő ehhez azonban nem elégséges.
Az Európai Unióban törvényszerűen jön majd létre egy olyan politikai kettősség, aminek következményeivel, hatásával, működtetésével alig foglalkozunk. Ez a belpolitika és az európai politika egyidejű megjelenése, ami térségünkben nemcsak újdonság lesz, hanem egyesek számára esetleg kellemetlen meglepetés is, főleg a Magyarországgal szomszédos országok etnokrata politikusai, de a kommunista gyökerű baloldal számára is. A Trianonban keletkezett új államok állampolitikusainak eddigi kollektivista meggyőződése szerint az állampolgár az állam alattvalója, tehát rendelkezhet vele az állam, és elvárhatja feltétlen alattvalói hűségét. A csatlakozás után azonban az európai politika a belpolitikától függetlenül járhatja útját, és a politikus csak a választópolgárnak tartozik majd elszámolással. Az Európai Parlament képviselőjének nem az állampolgársága szerinti államot kell képviselnie, hanem a rá szavazó választópolgárt, és nem a vele egy államban megválasztott képviselőtársával kell majd együttműködnie – noha ennek sem lesz akadálya –, hanem a vele azonos értékrendet valló többi európai képviselővel, a magyarok esetében pedig az azonos nemzetpolitikai célokat követő magyar képviselőkkel és az őket támogató többi európai képviselővel. A nem magyarországi magyar – ha tehát európai politikussá válik – szabadon képviselheti nemzetét, függetlenül a belpolitika alantas szándékaitól.
Az európai politika további távlatokat is nyit számunkra. Az Európai Parlamentben több lesz a magyar képviselő, mint a magyarországi. A Szlovákiában megválasztott magyar képviselők az unión belül használhatják anyanyelvüket, míg a pozsonyi parlamentben erre nincs joguk. Ezután az Európai Unió dokumentumai hozzáférhetők lesznek magyar nyelven is. Az unió szerveiben pedig, mindenütt, ahol érvényes a soknyelvűség, azok a magyarok is beszélhetnek magyarul – ha ott megjelennek –, akik az unión kívüli államok polgárai. A Kárpát-medencében ezáltal felértékelődik a magyar nyelv szerepe.
Az elszakított magyar közösségek gondjainak egy része kikerülhet az egyes államok belpolitikai útvesztőjéből, és az európai politika részévé, közös európai gonddá válhat, ezáltal tovább szűkül a kizárólagos belügyek köre. Ez a lehetőség növelni fogja az integrált magyar képviselet jelentőségét. A magyar politika megjelenése az Európai Unióban egy különleges helyzetet teremthet: nyilvánvalóvá teheti, hogy a magyar nemzetpolitikát nem lehet azonosítani az állampolitikával. A jelenlegi európai nemzetállam-felfogás szempontjából – miszerint a nemzet az államhoz kötődik – ez egy merőben új jelenség lesz az európai politikában. Talán ezáltal fogják megérteni az Európa-politikusok a magyar kérdést, és lehet, hogy ez hasznára lesz egész Európának.
Egyben biztosak lehetünk, hogy nemcsak az európai fórumokon megjelenő, integrált magyar politika lesz újdonság, hanem a magyarság határokon átívelő újraegyesítésének lehetősége is új keretek közé kerül – például kikerülhet a párt- és az állampolitika korlátai közül. Amikor 1996-ban először fogalmaztuk meg a nemzet újraintegrálásának gondolatát, nemcsak a nyilvánvaló szükség hozta ezt, hanem az európai integrációban rejlő lehetőségek is ébresztették a gondolatot, noha a távlatait akkor még nem láthattuk.
Az európai integráció egy többösszetevőjű felismerés alapján megfogalmazott regionális együttműködés csírájából fejlődött ki, a francia és a német szén- és acéltermelés egyesítéséből, azzal a nem mondvacsinált indokkal, hogy azt a régiót, ahol ennek az iparnak volt a központja, addig a háború szolgálatába, tehát a feszültség és az ellentétképzés szolgálatába állították. Az integráció tehát a tartós béketeremtés és feszültségcsökkentés eszközeként jelent meg, és kiderült, hogy a kísérletet siker koronázta.
A határokon átívelő újraegyesülés esélye
Az európai integráció korábban az államoknak a gazdasági, vám- és pénzügyi együttműködését jelentette, majd Maastricht és Shengen óta ez az együttműködés hangsúlyozottan pénzpolitikai, jogi és jogalkotási, valamint biztonságpolitikai dimenziót kapott. A 2000-ben kötött nizzai szerződés az unió bővítésével kapcsolatos kompromisszumok mellett a schumani elvek mentén erkölcsileg gazdagodott – ekkor jelent meg az uniós elvek leltárában a kisebbségeknek és a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportoknak a védelme.
A ma is létező, vagy az unió bővített keretei között megjelenő új nemzeti problémák megoldásának azonban nem kell feltétlenül beilleszkedni az integráció elmúlt fél évszázadának normarendszerébe. Az alapokból kell kiindulnunk. Ha a nyugat-európai államok szorosabb együttműködésére éppen a második világháború utáni nagy ráébredés adott okot, akkor miért ne adhatna okot – éppen a nagy bővítés alkalmából – egy hasonló ráébredés a Kárpát-medencei nemzetek új típusú együttműködésére is, hiszen a probléma gyökere és jellege hasonló. Ha Churchill, majd Schuman – azaz egy brit és egy francia – képesek voltak elődeik politikai és hatalmi álláspontjától eltérő elképzelések megfogalmazására, akkor ehhez hasonlóra miért ne kerülhetne sor a Kárpát-medencében, éppen a schumani elveken alapuló Európai Unióban?
A magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése során ugyancsak elkerülhetetlen a határokon átnyúló közös szerkezeti elemek kialakítása. Ez azonban nemcsak a magyar nemzetnek az államhatár két oldalán élő része között teremti meg az összekapcsolódást, hanem az integráció törvényszerűsége révén a határon átnyúló közös magyar– szlovák, magyar–szlovén, majd magyar–horvát stb. szerkezeti elemek kialakulásához vagy a már létezők megerősödéséhez fog vezetni. Ha a magyar nemzet határon átívelő újraegyesülésével párhuzamosan kialakulnak és megerősödnek a szomszédos nemzeteket összekötő elemek is – aminek most csak a kezdetén vagyunk –, akkor a Kárpát-medencében is létrejön a schumani elvek szerinti integráció. A több mint fél évszázaddal ezelőtt, a Rajna–Mosel vidékén elkezdődött európai integráció akkor lesz valóban eredményes a bővülő Európai Unióban is, ha bekövetkezik szétdarabolt nemzetünk integrációja és a Kárpát-medencei népek érdekszövetsége.
(Az írás a Pécsett március 21-én elhangzott beszéd szerkesztett változata)