Az ellenzéki létnek a legtermészetesebb velejárója az állandó önvizsgálat és a vesztes helyzetből adódó megújulási kényszer. Bár ez utóbbi végbement, és az elmúlt két évben a demokratikus politikai jobboldal is átrendeződött, de földrengésszerű változásokról mégsem beszélhetünk.
A választások elvesztése fölötti csalódottságot és a politikai-eszmei-ideológiai bizonytalankodást kihasználva néhány közéleti szereplő, közvetlenül a választások után megpróbálta a Fidesz korábbi irányvonalát korrigálni. Helyzetüket megkönnyítette, hogy a váratlan vereséget követő depresszió és a tartósnak ígérkező ellenzéki lét átmenetileg a jobboldali identitást is kikezdte. Egyre több utalás történt a Fideszben arra, hogy az ideológiai elemek nem számítanak, a bal-jobb szembenállás meghaladott, nemzeti egységre és összefogásra kell törekedni, ezért meg kell nyerni a bizonytalankodókat és a baloldaliakat is. Nem létezőnek tekintették a posztkommunista baloldal és a polgári jobboldal közötti ellentétet, s a két irányzat közötti küzdelemmel szemben – és helyette – a nemzeti egység és összefogás gondolatát helyezték előtérbe. E folyamat végeredményeként a jobboldali identitás helyébe az önfeladás lépett volna.
Az elmúlt időszak egyértelművé tette, milyen óriási hiba lett volna meghaladottnak tekinteni a Magyarországot alapvetően megosztó bal-jobb ellentétpárt, hiszen az igazi törésvonal ma is ott van, hogy valaki támogatja-e a késő-kádári struktúrák és azok mutációinak továbbélését vagy sem. Aki nem fogadja el a létező baloldal (MSZP, SZDSZ, Munkáspárt) politikáját és értékrendjét, az szükségképpen jobboldali, leszámítva néhány újbaloldali fantasztát. A posztkommunista baloldal és a polgári-nemzeti-kereszténydemokrata jobboldal nem hozhatnak létre nemzeti egységet, mert eltérő politikai filozófiát vallanak, más értékrendet képviselnek, ráadásul társadalom- és jövőképük sem egyeztethető össze, s akkor a személyi ellentétekről még nem is szóltunk.
A jobboldal szükségszerűen gyengül, ha ideológiai önfeladásba kezd, és balra nyit: az exkommunisták, a szocialisták, a balliberálisok közös jellemzője ugyanis a valódi nemzeti elkötelezettség hiánya. Ékes példája ennek a határon túli magyarság kettős állampolgárságának kormányoldali elutasítása, a december 5-i népszavazás erre vonatkozó kérdésének az elvetése, a teljes érzéketlenség. Retorikai fordulatokon és néhány zavaros megnyilvánuláson kívül nincs semmi, ami arra utalna, hogy a magyar társadalomban létezik számottevő baloldali nemzeti irányzat.
A jobboldal egésze szempontjából eleve problematikus a liberális jobboldaliak, a középre húzni szándékozó mérsékeltek és pragmatikusok álláspontja. Ők abból indulnak ki, hogy a radikalizálódás, a konfrontáció nem növeli a szavazóbázist, ezért középre kell húzódni, és a baloldali szavazókat is meg kell szólítani. Ennek az álláspontnak viszonylag nagy a támogatottsága: az azonos szubkultúrához tartozó közvélemény-kutatóknak, a médiaértelmiségnek és az egykori kommunistákból lett független szakértőknek ez a leginkább tetsző vélemény. Ennek az álláspontnak komoly hibája, hogy nem vesz tudomást arról, hogy a Fidesz ma már a legerősebb jobboldali gyűjtőpárt, ezért tűnik kockázatosnak a politikai centrum, illetve a baloldal felé tett bármilyen lépés. A balról remélt szavazatoknál ugyanis sokkal többet veszíthetnek a jobboldalon.
A Fidesznek számolnia kell azzal, hogy a folyamatos provokációk és az állandó baloldali offenzíva hatására – mintegy ellenreakcióként – a jobboldali szavazók egy jelentős része radikalizálódott. Becslések szerint a jobboldali választók 15-20 százalékáról lehet szó. E réteg tartós csalódottsága és elégedetlenkedése sokat árthat a jobboldal egészének. Ezek a választók elutasítják Csurka irracionalizmusát, de gyanakodva szemlélik a Fidesz engedékenységét és az útkereséssel együtt járó bizonytalankodást is. Ez a réteg tudatában van annak, hogy jelentős nemzetközi erők működnek annak érdekében, hogy a külföldi nagytőkét képviselő SZDSZ egy esetleges jobboldali többségben is megőrizhesse a jelenleg is meglévő – a szavazati arányokból nem feltétlenül következő – jelentős befolyását. Ezért talán az indokoltnál is élénkebben reagálnak azokra a jobboldali gesztusokra, amelyekből a balliberális erőkkel történő esetleges együttműködés szándékát olvassák ki.
Ebből a nézőpontból ugyanis nincs erkölcsileg elfogadható magyarázat arra, hogy az SZDSZ-ben tömörült liberális erők elárulták a rendszerváltoztatás és a polgárosodás, azaz a magyar nemzet ügyét. Ebben a közegben valóságos provokációnak tartják a liberális értelmiség kényszerű magyarázkodását. E szerint jogosult lenne ugyan a kritika a kádári-posztkommunistákkal szemben, de ezt nem szabad megtenni, mert az exkommunisták – ellentétben a jobboldallal – nem veszélyeztetik a demokratikus intézményrendszert, és távol tartják a hatalomtól a „Nemzet és a Faj kerge birkáit”. Ez az árulkodó okfejtés is bizonyítja, hogy az SZDSZ szinte zsigeri szinten gyűlöli a tradicionális jobboldali értékek képviselőit, és idegenkedik mindentől, ami nem haladó és nem baloldali. De ugyanígy éreznek a szocialisták is. E gyűlölet szinten tartásában persze komoly szerepet játszik a baloldal válsága, az érvényes és programba fogalmazható baloldali értékek hiánya, valamint a hatalom esetleges elvesztése miatti félelem.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek képesnek kell lennie az állandó korrekcióra, mert ez nélkülözhetetlen feltétele egy sokszínű, de egységes jobboldali gyűjtőpárt létrejöttének. A Szövetség nem mondhat le a demokratikus jobboldal egyetlen irányzatáról sem.
A 2002-es választási vereséget követően Orbán Viktor elsőként ismerte fel, hogy azok a szervezési és vezetéstechnikai módszerek, amelyek egy kis létszámú párt irányítására jók voltak, az új helyzetben nem használhatók tovább. A társadalmi bázis szélesítése, a polgári körök bevonása az eddigitől merőben eltérő szemléletet igényelt. Megválaszolandó kérdés, hogy a Szövetség létrehozói képesek-e (és akarnak-e) a korábbitól teljesen eltérő szellemiségben dolgozni és politizálni? Rendelkeznek-e az ügyhöz szükséges alázattal, önmérséklettel, áldozatkészséggel? Kialakul(t)-e bennük az öszszetartozás tudata? Képesek lesznek-e túllépni saját zárt világukon? Sikerül-e végre úgy képviselniük sokszor évezredes értékeket, hogy a társadalom döntő többsége számára nyilvánvalóvá váljon: akik kongresszuszárójukon még ma is képesek a múlt végleges eltörléséről és a világ nemzetközivé válásáról énekelni, azok aligha alkalmasak a XXI. század problémáinak megoldására.
A politikai jobboldal szervezeteinek hosszabb távú feladata annak bizonyítása, hogy a demokratikus jobboldalon meglévő erkölcsi- és intellektuálistőketöbblet még mindig elegendő a posztkommunista-szocialista Magyarország átalakítására, a kádári hagyaték felszámolására.
A szerző politológus
origo.hu
10 erős mondat Magyar Péter volt barátnőjének interjújából
