Duray Miklós két nyílt levele a népszavazás előtt

A nemmel szavazókhoz
Volt egyszer egy magyar nemzeti egység, ellentéteink, acsarkodásaink, gyűlöleteink ellenére. A nemzet egysége – nemzedékekre szólón mély nyomot hagyva bennünk – mindig létrejött, amikor személyi érdekektől mentesen, pártállástól függetlenül kellett határozni a nemzet sorsáról, jövőjéről.
Az egység alapkövét mindig a nép jelentette, ha kellett, kikényszerítve a feljebbvalók és az elöljárók egyetértését. Az összefogás utolsó nagy példája az 1956-os forradalom volt, amikor a nemzet egésze már csak lélekben lehetett együtt. De nemzeti egység alakult ki az 1920-ban ránk erőszakolt trianoni békediktátummal szemben is. A nemzet ugyan alárendelte magát a döntésnek, de nem fogadta el.
A ma élők tudatában a nemzet egysége akkor kezdett lazulni,
· amikor saját sorainkból álltak velünk szemben, és magyarul vágták az arcunkba: a magyar egy bűnös nemzet;
· amikor ötvenhatban magyarul beszélők lőttek a tüntetőkre;
· amikor a megtorlás idején magyarul mondták ki a halálos ítéleteket és adták ki az utasítást az akasztásokra;
· amikor magyarországi politikusok magyarul mondtak le a nemzet államhatárokkal leválasztott részeiről, és
· amikor Magyarországon a politikusok magyarul buzdítják a választópolgárokat, hogy „bátor hazafisággal” szavazzanak nemmel a minden magyar állampolgári egyenrangúságára, kiutasítva a hazából azokat, akik még mindig a nemzet egységében látják közös jövőnket.
Akik a nemmel szavazásra buzdítanak az állampolgárság ügyében, félrevezetik, megtévesztik, riogatják az embereket.
Mert nem igaz a nyugdíjak veszélyeztetettsége, az adóterhek fokozódása, a munkanélküliség növekedése, az egészségügyi ellátás összeomlása. Aki ezzel riogat, nem mond igazat, hanem megtéveszt, és a büntetőjog szerint büntethető, mert közérdekű adatokat hamisít.
Az állampolgárságnak egyik automatikus velejárója az útlevél, ami csak határátlépésre jogosít.
Alanyi jogon még további három jogosultság vehető igénybe: hatvanöt éven túl az ingyenes tömegközlekedés, az ennél fiatalabb nyugdíjasok számára a félárú menetjegy és a nyugdíjasok ingyenes belépője a közgyűjtemények kiállításaira. Ez utóbbi három jogosultsággal azonban élhet az Európai Unió minden polgára is. Kérdem: miért nem ez utóbbiaktól kell félteni Magyarországot, és miért a magyaroktól?
A határon túli magyarok tömeges bevándorlásával rémisztik a kevésbé tájékozottakat. De milyen alapon?
Határon túli magyarok éppen azért vannak, mert szeretik szülőföldjüket, és a trianoni határok meghúzása ellenére ott maradtak, noha akkor sokkal több okuk lett volna az elhagyására, mint most. Vannak, akik azt terjesztik, hogy közülük több mint nyolcszázezren, magyar állampolgársággal a zsebükben egyszerre fölkerekednek, és vérszívó siserehadként ellepik Magyarországot. Sőt, mi több, mindannyian egyszerre felveszik a nyugdíjukat, a munkanélküli-segélyüket, a családi pótlékot, a szociális támogatást, a gyereknevelési támogatást, mindegyikük csak azért is veseműtétet hajtat végre magán, és ugyanabban az időben igénybe veszik az összes utazási meg egyéb kedvezményt, sőt a temetési hozzájárulást is – ugyanis a több mint ötszázmilliárd forintot kitevő tehertétel és a 20 ezer forintos adóteher-növekedés csak ilyen feltételezéssel lehet igaz.
Akik ezt terjesztik, nem csupán nem értenek a magyarországi közjoghoz, de rémhírterjesztők is. E szerint az észjárás szerint azt is mondhatnánk, hogy Magyarországon tízmillió adócsaló él, és a központi költségvetésnek nem lesz bevétele, csak kiadása. Ez, ugye, badarság, de mennyire – és milyen sértő is.
A népszavazás ennek ellenkezőjéről szól. Most, aki Magyarországi állampolgárságot akar szerezni, annak Magyarországon kell letelepednie. A népszavazáson azonban arról kell igennel dönteni, hogy úgy lehessen egy magyar ember magyar állampolgár is, hogy a szülőföldjén maradhasson. És arról is, hogyan tervezhessük a közös európai jövőnket, Kárpát-medencei magyar jövőnket.
A nemmel szavazók nem a jövőre fognak szavazni, hanem a nemzet egy részének a kirekesztésére. Hogyan fognak ezután szembenézni az általuk kirekesztettekkel, hogyan állnak majd ezután szüleik, nagyszüleik sírjához?
Sokan csak a rendszerváltozás után kezdtek rádöbbenni, hogy magyarnak lenni többet jelent, mint magyarul beszélni vagy Magyarországon lakni, mert a magyar nemzet tagjai sokkal többen vannak, mint Magyarország lakossága. Ezt ma már egyre többen tudják.
Ezért mondjunk nemet a nemre, hogy igen legyen belőle.
Legyünk többen!

Az igennel szavazókhoz
A nemzet akkor kerül veszélybe, ha belülről bomlasztják. Mert a nemzet szervezete ugyan képes védekezni a külső támadásokkal szemben, de megroskad a belső kórtól.
Soha sem gondoltam volna, hogy tizenöt évvel a rendszerváltozás után Magyarországon olyan véres vita alakulhat ki nemzeti közügyben, mint most, az állampolgárság miatt. A vita lényege: szétverik-e szemünk láttára a nemzetet, vagy közös erővel egységesítjük. A jegecesedési pontban az a kérdés jelenik meg, hogy igent mond-e a magyarországi választópolgár a magyar állampolgárság folytonosságára, vagy önszántából hitelesíti, azaz véglegesíti a nemzet szétdaraboltságát?
A nemzet mostani nyolc részre szakítottságát ugyan nemzetközi szerződés mondta ki, de nem tiltotta meg, hogy az állam belső jogi eszközeivel ne ellensúlyozza ennek káros hatását. A nemzet államhatárok fölötti egyesítése, illetve újraegyesítése, a nemzet egységének megóvása vagy újraállítása a nemzet, illetve az állam belső ügye maradt a mai napig. A magyar állampolgárság folytonossága a belső jog szerint több mint ötven évvel ezelőtt, a kommunista puccs után szűnt meg, mert az akkori magyarországi parlament így döntött. Ezért nem véletlen, hogy ma éppen utódaik szeretnék megakadályozni a helyreállítását.
A nemzeti tudat elleni támadásaik ugyancsak régi gyökerűek. Leggyakoribb eszközük az érzelmek pénzre cserélése, a szolidaritás átváltása érdekcsoportok közötti ellentétekre, a társadalom megosztása akár hazugságok árán is, és legújabban a lelkiismeret és az értelem szembeállítása. Mert lássuk, szembeállították egymással a két, egy tőről fakadó érzelmet is: a hazafiságot és a nemzeti érzést. Mert szerintük hazafi az, aki nemet mond a nemzetre.
Az állampolgárság ügye a sorra kerülő népszavazás viszonylatában nemzetpolitikai ügy. De azáltal, hogy a kormánypárti pártelnökök elutasító álláspontra késztették pártjaikat, pártpolitikai üggyé süllyesztették a nemzetpolitikát. Ezzel azt a látszatot keltik, mintha a különböző pártok, illetve a jobboldal és a baloldal között zajlana a vita, mintha csupán a pártok versengéséről szólna mindez. A pártok szavazóit pedig nemzetpolitikai ügyben igyekeznek egymással szembeállítani. Pedig éppen az állampolgárság jogfolytonosságának a visszaállítása lehetett volna az óhajtott társadalmi békét is helyreállító jó ok. Úgy tűnik, mintha végérvényesen kettészakadt volna a magyar társadalom, pedig csak megosztott, mert megosztották. A választóvonal látszólag pártpolitikai jellegű, de valójában másról tanúskodik. Mert az egyik oldalon áll a nemzet azon része, amelyikben még nem rendült meg a nemzeti tudat, különböző pártok, a jobboldal és a baloldal támogatói találhatók közöttük, sőt a pártoktól teljesen független emberek is. Ezen az oldalon áll az államhatárokkal leválasztott magyarság túlnyomó része. Itt áll tehát a nemzet többsége. A másik oldalon állnak azok a pártkorifeusok, akik meghirdették, hogy nemmel fognak szavazni az állampolgárságra, és ott találhatók azok, akiket befolyásolni tudtak, valamint azok is, akik meggyőződésből utasítják el a nemzetet vagy a magyarságot.
Úgy tűnik tehát, mintha az egyik oldalon állna a nemzet, a másik oldalon pedig a nemzet ellenfelei. De ez is csak látszat. Vitathatatlan, hogy a két fél közül a nagyobbikat a nemzet alkotja. De kik alkotják a kisebbik rész zömét? A megtévesztettek, akiket becsaptak, akikben félelmet keltettek, akik máig nem tudtak megszabadulni a kommunista téveszméktől. Akiknek egy része szabadulni szeretne onnan, de még nem látta meg a feléje nyúló segítő kezet. Segítsünk hát nekik, hogy visszajöhessenek a mi oldalunkra, a nemzet gyógyultjai közé.
A népszavazás tehát sok mindenről fog szólni, nem csupán az állampolgárságról. Mert az emberi és a nemzeti önbecsülésünk múlik rajta. Talán az utolsó pillanatban elindít egy önvizsgálódást is, esetleg szégyenérzetet azoknál, akik még a túloldalon vannak, és talán a szavazóhelyiség kapujában döntenek majd az igen mellett, azt azonban mindenképpen tudatosítanunk kell, hogy az ilyen ügyben kiírt népszavazásra felkészületlen volt a magyarországi társadalom. A sikere azonban hozzájárulhat lelki egyensúlyunk helyreállásához.
Az állampolgárság ügyében tulajdonképpen nem is lett volna szabad kiírni népszavazást, hiszen a nemzet elcsatolt része nem vesztette el eredeti magyar állampolgárságát, hanem erőszakkal elvették tőle. De ha már lesz népszavazás, nem titkos szavazásként kellene megrendezni, hanem nyíltan, követelésszerűen kellene kimondani az igent. Úgy kellene megrendezni, mint egy nyilvános felterjesztést, egyetlen válaszadási lehetőséggel. Úgy, hogy a nemzet minden tagjának lehetősége legyen azt mondani: igen, állítsuk helyre a magyar állampolgárság jogfolytonosságát.
De ha már lesz népszavazás, és az kétféle választ ismer, akkor segítsünk mindenkinek, hogy az egyetlen helyes válasz kerülhessen túlsúlyba: az igen.