Ej, mi a kádkő

Tudják, előző szakmámat tekintve kádkő- és műkorundgyáros vagyok. Nemrég azt olvastam a Heti Világgazdaságban: cégcsoportom zászlóshajója, a Magyaróvári Timföld és Műkorund Rt. (Motim) – leányvállalataival együtt – tavaly csaknem 12 milliárd forint árbevételt ért el. Továbbá: a még 1934-ben alapított, alumínium-oxid alapanyagból vegyipari termékeket, például kádkövet gyártó Motim-csoport alkalmazottainak száma az 1995-ös privatizáció kori 1400 főről (HVG, 1996. február 3.) időközben 800-ra apadt, igaz, termékei – a Motim Műkorund Kft., illetve a Motim Kádkő Kft. több mint 10 milliárd forintos exportja révén – öt földrészen kapósak. Önök talán nem értik, miért akarok gyengébb forintot. Megmagyarázom. Azt akarom, hogy kádkövem és műkorundom a gyenge forint révén még kapósabb legyen.
Ehhez csak annyit: én nem egyszerű kádkő- és műkorundgyáros vagyok, hanem családi kapcsolataim elérnek a Magyar Köztársaság végrehajtó hatalmának csúcsáig is. Sőt, én lettem valahogy a végrehajtó hatalom csúcsa. Hogy erre rájöttem, néhány hete ellátogattam az egyik történelmi egyházhoz, ahol találkoztam Suchman Tamás szocialista képviselővel. Ez csak azért érdekes, mert az említett honatya augusztus 14-én a Népszabadságban a következőket nyilatkozta: „Azt látom, és ezt a miniszterelnök úrnak (Medgyessy Péter – a szerk.) is őszintén elmondtam, kábé két hónapja van arra, hogy az új koncepcióval előlépjen, s bizonyítsa ennek életszerűségét, meggyőzze a frakciót és a kongresszust. Amennyiben ezeket Medgyessy Péter nem tudja elég hatékonyan, dinamikusan és következetesen megcsinálni, akkor én leszek az első, aki a miniszterelnököt, akár nyilvánosan is, felszólítja a lemondásra. Tudniillik, ha ebbe beletörik a bicskája, az utolsó esélyt szalasztja el arra, hogy az MSZP megnyerje a 2006-os választásokat. Meghatározó lesz ez az időszak.” Azt elfelejtettem mondani, hogy én augusztus 14-én már tényleg nem voltam valódi kádkő- és műkorundgyáros, hanem az említett Medgyessy Péter alapjában véve kirúgott sportminisztere, hat nap múltán viszont a legerősebb utódjelöltje.
Hogy Suchman miért volt ilyen előrelátó? Tudják, adtam én interjút a Népszabadságnak. Meg néhány szociáldemokrata alapvetést, de akkor már nem volt kádkő, se Perfekt, tudják, ez az a cégem, amelyet bizonyos Erdős Ákosnak adtam el. Most határozottan cáfolnám, hogy a magyar nyomdaipar uszkve negyedének tulajdonosa üzletfelem lett volna. Ahhoz pedig semmi közöm, hogy a Perfekt felügyelőbizottságába valahogy belekeveredett Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese. És ahhoz sincs, hogy az említett napilapot az a Szikra nyomda állítja elő, amelynek Erdős Ákos a tulajdonosa. Az pedig tényleg a Népszabadság belügye, hogy Erdős holdingjának névadóját alkalmazzák egy melléklet szerkesztőjeként. És arról kérdezzék Tamást, hogy miért a Népszabadságnak nyilatkozott először Erdős, miután az állami tulajdonú, egyébként nyereséges Nemzeti Tankönyvkiadó háromnegyede az övé lett. Az új többségi tulajdonos, ismétlem, nagyon helyénvalóan jegyezte meg, hogy nem vagyunk pusztán attól üzlettársak, hogy tőlem holmi üzletrészt vásárolt.
Összefoglalva: „Ha azt kérdezik, hogy kell-e szégyenkezni Magyarországon a sikerért, azt mondom, hogy nem. Ha azt kérdezik, hogy lehet-e Magyarországon tisztességesen boldogulni, azt mondom, hogy igen. Ha azt kérdezik, én tisztességesen boldogultam-e, azt mondom, mi az, hogy!”
A műkorundot és a kádkövet pedig nagy-nagy haszonnal adjuk majd el. „Nagyon is!”