Múlt héten a budai Krisztinavárosban, alig száz méterre az I. kerületi rendőrkapitányság épületétől egy, a kivilágított és kamerával figyelt bankkal szemközt parkoló autóból szakszerűen kioperálták a rádiót. Ez eddig magánügy. Közüggyé abban a pillanatban vált, amikor az utcasarki spontán lakossági fórumon kiderült: a károsultén kívül két másik járművet „nyomtak fel” ugyanabban az időben, az egyiket pont a rendőrséggel szemközt. Civil kurázsi ide vagy oda, a kollektív mérlegelés eredménye az lett, épp elég a kár, ha bejelentik a rendőrségen, további elvesztegetett időt írhatnak a veszteség mellé, az eltűnt holmiknak úgyis „annyi”. Ezek az esetek tehát nem fognak szerepelni sem a januári, sem a 2005. évi bűnügyi statisztikában. Az amúgy nagyra becsült kerületi rendőrkapitány őszintén nyilatkozhatja a helyi újságnak, hogy „tovább folytatódik a bűncselekmények számának csökkenése, a bűnügyi helyzet kifejezetten jónak mondható, hiszen az elmúlt hetekben mindössze 1-1 gépkocsifeltörést jelentettek a károsultak”.
A nyilatkozat korrekt, mert benne van a „jelentettek” szó. Ami nem jut a rendőrség tudomására, abból nem lesz iktatott eset, és felderítetlen ügyként sem fogja rontani a bűnügyi statisztikát. Amúgy a rendőrök is hús-vér emberek, köztünk élnek, éppen úgy tudják, mint mindenki, hogy egyes bűncselekményeknek mekkora a – szakszerű szóval kifejezett – látenciája. A gépkocsikról lelopott ködfényszóróknak, antennáknak, síléctartóknak, újabban komplett kerekeknek, a feltört csomagtartókból kiemelt vagyontárgyaknak legfeljebb a tizedrésze jelenik meg az aktákban, a fentebb leírt ok miatt. És ez még hagyján: a vidéki életben járatosak azt is tudják, hogy a kisebb értékben elkövetett lopásokat már nem is jelentik be. Ha egy falusi udvarból elviszik a kerékpárt, a ház elől eltűnik a kuka, az udvarból elemelnek pár zsák szemes kukoricát, egy-egy kisgépet, a présházból elviszik a permetezőt és a pálinkát, a károsult bolond lesz beutazni a legközelebbi városba, eltölteni egy napot a rendőrségen, hogy azután a „szabálysértési értékhatár alatti” káresetével a jegyzőhöz irányítsák. Holott a szegény falusi gazdálkodónak az ellopott, pár ezer forintra taksált takarmánya, munkaeszköze sokkal nagyobb gondot okozhat, mint a városi polgártól ellopott drága autóalkatrész.
Kis hazugság, nagy hazugság, statisztika – ez az öreg igazság jutott eszembe a hétfőn közzétett tavalyi országos bűnügyi adatok hallatán is. A belügyminiszter asszony „eredményesnek” nevezte a 2004. évi esztendőt, ami aligha lep meg bárkit: ki látott még belügyminisztert, aki az ellenkezőjét állítja? Az országos rendőrfőkapitány is elsorolta, amit előbb idézett kollégája: „csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, míg 1998-ban a rendőrség naponta 1645 bűncselekménnyel találkozott, ez a szám 2004-ben 1148-ra csökkent. Tovább csökken a vagyon elleni bűncselekmények száma, a betörések száma az elmúlt négy évben 37 százalékkal…” Papíron, tegyük hozzá nyugodtan, azzal a felmentéssel, hogy a főkapitány is csak papírból dolgozik, azokból a statisztikai adatokból, amelyeket az ország beosztott rendőrei állítanak össze számára a tudomásukra jutott ügyekből. A kriminológusok által folytonosan emelkedőnek mért látencia nem tartozik a jelentéshez.
Abban, hogy a valós helyzet sokkal rosszabb, mint a hivatalos adatok szerinti, sajnos, benne van a lakosság (a magyar társadalom) növekvő általános közömbössége, illúzióvesztése is. És a sok rossz tapasztalata. Látszatra tehát rend van, legközelebb a miniszterelnök is bátran nyilatkozhatja, belügyminiszterére hivatkozva: az ország bűnügyi helyzete nagyon jó. Tényleg az…
origo.hu
Most jön csak az igazi kánikula!
