A piros Ferrari suta utasa

Egy hete hangzott el az Országgyűlés színe előtt – valamint élő televíziós és rádióközvetítésben – a Magyar Köztársaság miniszterelnökének nagy érdeklődéssel várt „évértékelő” beszéde. Ez az utóbbi időben nálunk is meghonosodott, amerikai eredetű műfaj egyáltalán nem felesleges dolog, hiszen a négy évre szóló kormányzási megbízatás közben nem árt időről időre be- és elszámoltatni a végrehajtó hatalom első számú képviselőjét az ország érdekében végzett munkájáról. Azt is megtanulhattuk már, hogy a választások utáni politikai átrendeződéssel egy időben megindul a küzdelem a soron következő választás megnyeréséért, tehát az évenkénti nyilvános lehetőség a kormányon lévő garnitúra további programjának hangsúlyos népszerűsítésére korántsem elhanyagolható PR-alkalom.
Gyurcsány Ferenc még fél esztendőt sem töltött el a miniszterelnöki székben, de az eddig elkövetett verbális melléfogásai – s a tanácsadói alighanem szintén – máris óvatosságra intették: jobb elkerülni az újabb kellemetlenségeket, és inkább papírról felolvasni az előre elkészített beszámoló szövegét. Miután a dolog így is történt, annál kevésbé érthető, mi akart lenni ez az egész, pontosan ötvenegy percig tartó, kormányfői évértékelésnek titulált, ezzel szemben hamis állításokból és szánalmas propagandapatronokból összetákolt cirkuszi produkció? Normális politikai körülmények közt – amiről sajnos harmadik éve nem beszélhetünk Magyarországon – a magát ügyesen kormányfővé trükköző Gyurcsány-lufinak akár ennél az első igazán fontos előadásnál ki kellene pukkadnia, hiszen például az ország-világ színe előtt a lakossági jövedelmek növekedéséről előadott, szivárványszínekben tündöklő, két számjegyű adatait az az egyetlen tény felülírja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által szerdán közzétett adatok szerint hazánkban a reálkereset tavaly egy százalékkal csökkent. Sajnos az utóbbi pár évben egyes vezető „felelős” politikusok – Kovács, Medgyessy, Lendvai, Gyurcsány – szájából elhangzott hamisságok következtében olyan mértékben inflálódott a szavak értéke, hogy hovatovább bármit és bárminek az ellenkezőjét ki lehet mondani minden különösebb következmény nélkül. Így egyre könnyebb a kormányfői munkát gyakorolni, és olyasmiket állítani, mint például: „a felsőoktatásban végrehajtott reform az elmúlt három esztendő legnagyobb sikertörténete”, vagy „a Fészekrakó program hatalmas áttörés”. A kérdés csak az, hogy hová vezet majd mindez a kontroll nélküli ámokfutás.

Az ígérgetés reneszánsza

Érdekes, hogy a mindössze negyvenhárom éves Gyurcsány Ferencben milyen mélyen gyökeret eresztettek annak a korszaknak a szellemi, politikai és morális vonásai, amelyikben ifjú évei során szocializálódott. Visszaszámolva az esztendőket, még a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) töltött vezetői ténykedése alatt sem igazán sok párt-, illetve ifjúsági kongresszusnak lehetett közvetlen résztvevője és tanúja, amihez képest bámulatos az a stiláris és retorikai hasonlóság, amely az 1970–80-as évek MSZMP-kongresszusainak beszámolói és az egy hete általa tartott felolvasás között mutatkozik. A Magyarország jelenlegi helyzetéről szóló, felelős és hiteles beszámoló helyett ezúttal ugyanaz köszönt viszsza, mint valamikor az 1980-as években Kádár János pártkongresszusi előadói beszédeiben: az életszínvonal elmaradt emelkedése, a megígért és nem teljesített gazdasági programok, a csökkenő termelési mutatók, a mindig az igények mögött kullogó lakásépítési teljesítmény és a megoldatlan szociális problémák őszinte beismerése helyett az újabb hiteltelen fogadkozások és az újrafogalmazott ötéves meg a hosszú távú tervek szajkózása (hosszan tartó taps). Alaposabb elemzéssel pontról pontra ki lehetne mutatni Gyurcsány parlamenti beszédéből az évtizedekkel ezelőtt elhangzott, ugyanúgy realitás, koncepció és fedezet nélküli ígéreteket: olcsó lakáshoz jutást a fiataloknak, gyorsvasutat a vidéki nagyvárosoknak, negyedik és ötödik metrót a fővárosiaknak stb. A különbség csupán anynyi, hogy most nem X. ötéves tervnek, hanem II. Nemzeti fejlesztési tervnek nevezték el az illetékes szocialista tervfogalmazók a vörös égboltra festett célszámokat.

Hofinak bőven lenne muníciója

Van még egy komikus hasonlatosság Gyurcsány Ferenc – illetve a hovatovább gyurcsányizmusnak nevezhető politikai jelenség – és a letűntnek hitt pártállam egykori vezetői típusa között. A botcsinálta miniszterelnöknek a hétköznapi valóságtól való elrugaszkodási hajlama, a sűrűn visszatérő életszerűtlen, a praktikus társadalomismeretet és a realitásokat nélkülöző megnyilvánulásai szintén az előző rendszernek a valóságos néptől hermetikusan elzárt országvezetőit juttatják eszünkbe. (Ebben szerepet játszhat Gyurcsány szűk családi környezete, a rossz emlékű Apró Antal famíliájába házasodása is.) A kései Kádár-korszak röhejes ostobaságait, szánalmas visszásságait, ellentmondásait az eredetien tehetséges Hofi Géza kabarészámai jól kifigurázták, de a jelek szerint mostanára már a régi jó pesti viccek is kihaltak. Igazán szomorú, hogy a baloldalhoz köldökzsinórral kötődő, kegydíjas kincstári humoristáink semmi vicceset nem bírnak felfedezni ebben a paprikajancsinak is egészen kiváló balfékben, ámbár lehet, hogy mi sem fogunk nevetgélni a „Gyurcsányin”, ha még sokáig tart az ámokfutása.

A hernyó az idei nyáron fog tarolni

Az alapjában komoly témánál maradva, a jelenlegi miniszterelnöknek e láthatóan életidegen, érzéketlen látás- és gondolkodásmódjából fakadnak az olyan balszerencsés PR-megnyilvánulások, mint a gyerekeinek (szerinte) járó heti száz forint (!) zsebpénz, az évekkel ezelőtt hősiesen legyőzött rákja, s emiatt vevő az olyan kificamodott ötletekre, mint a nagyvárosban eltévedt szegény ceglédi leányka jóságos atyai istápolása. Nyilván emiatt használ hasonlatként piros Ferrari sportkocsit a hazai gazdasági terveiről beszélvén, és mond olyan szamárságot, hogy hamarosan másfél óra alatt ér le a vonat Pécsre. Ha Gyurcsánynak halovány segédfogalma lenne, hogy micsoda kiszúrás volt a pécsi diákokkal az a januári MÁV-intézkedés, amivel kivették a menetrendből a legforgalmasabb intercityjáratot, akkor szóba sem hozná a témát, és aligha nevezné „sikertörténetnek” a felsőoktatás állítólagos reformját, ha tisztában lenne azzal, milyen feszültséget gerjeszt országszerte az egyetemeken az elégtelen szakmai és gazdasági kormányzás meg a létszámleépítés.
Ami pedig a minap ismertetett, ragyogó kilátásokat illeti az ország következő tizenöt esztendejére, igazán kár, hogy az emberek Gyurcsánnyal ellentétben hajlamosak leragadni bizonyos hétköznapi gondjaiknál. Fontos lehet a népgazdaság Ferrarijának versenyfokozatba való sebességváltása is, azonban nemcsak maga az ország van folytonos „lendületben”, hanem a lassan egész megyényi területekre kiterjedő gyapjaslepke-invázió is. Ennek a Lymantria nevű, külföldről bevándorolt lepkefajnak a rendkívül kártékony és undorító hernyója az utóbbi években olyan pusztítást végzett a dunántúli erdőkben, amelyhez csak a bibliai hét egyiptomi csapás fogható. Az eleinte kicsiny, később három–öt centisre hízó fekete férgek a nyugati határszéli erdőktől évről évre nyolcvan-száz kilométert vándorolnak a széllel kelet felé, és minden zöldet lerágnak, ami az útjukba kerül, legyen az tűlevelű – karácsonyfa-ültetvény –, lombos csemetekert, szálas tölgyes, bükkös vagy gyümölcsös kert. A pusztulás tavaly elérte Veszprém megyében a Kabhegy–Balatonfüred vonalat, Nagyvázsony környékén tarra rágott, feketéllő erdőket lehetett látni nyár derekán. Az Ajkát Pulával összekötő utat a megyei közútfenntartónak kellett megtisztítania a kitaposott hernyóbéltől, mert a síkosság balesetveszélyessé vált. A probléma lényege, hogy hiába sürgették a dunántúli erdészek és a magánerdők tulajdonosai az állami hatóságokat még 2003-ban, hogy vegyszeres permetezéssel állják útját az előre látható katasztrófának, ez pénzhiányra hivatkozva elmaradt. 2004-ben 120 ezer hektárnyi erdőt tarolt le a gyapjaslepke hernyója, az idén már 220 ezer hektárnyi területet fenyeget az invázió. Nyárra már a Balaton somogyi oldalán is megismerkednek majd a lakók – meg a külföldi vendégek – ezzel a förtelemmel, amiben az egyetlen jó dolog, hogy a balatonőszödi kormányüdülőben végre maga Gyurcsány is találkozhat a való világ ezen problémájával.
A védekezésre tavaly Veszprém megyében elég lett volna, de nem jutott ötvenmillió forint, az idén már ötszázmillióra lenne szükség, aminek egyelőre csak a töredéke áll rendelkezésre. Ezen a konkrét gondon nem segítenek a milliárdos miniszterelnök szivárványos programlózungjai az eljövendő évtizedek magyar paradicsomáról. A hernyókat nem érdeklik a nemzeti fejlesztési tervek. Teli pofával zabálnak, zavartalanul szaporodnak és sokasodnak.