Lassan változó hozzáállás cigányügyben

Sokan érezték úgy a 2002-es választásokon ebben az országban, hogy a szociális létbiztonság és a liberális szabadságjogok csakis úgy érvényesülhetnek maradéktalanul, ha a Magyar Szocialista Pártra, valamint koalíciós partnerére, a Szabad Demokraták Szövetségére voksolnak. Vajon hányan vannak, akik most is ugyanígy döntenének?
A közvélemény-kutatásokban szereplő számok megpróbálnak erre választ adni, bár ott a válaszadók csak egyszerű választópolgárok, mindenféle külön csoportosítás nélkül. A magyarországi cigányok is szavaztak, és sokan tudni vélik, hogy elsöprő többségben tették ezt a mostani kormánykoalíció javára. A magyarországi cigányság nem egy homogén massza. És ez az, amit a mai világban végre illene kimondani. Az egy halmazba terelt cigányság valójában sok kis közösség, és az azokat alkotó magánemberek mindegyike önálló személyiség, akik, ha majd megtehetik, maguk választanak. Sokan, akiknek ez nem érdekük, ma még hitetlenkednek egy-egy ilyen felvetésen. Pedig így van, az élet gyakorlata számos alkalommal túllép az elméleti politizáláson. Nem lehet megmondani ma még, hogy mi és hogyan fog lezajlani majd a sok százezer roma választópolgár fejében a következő egy-másfél esztendőben, de minden egyes belpolitikai mozzanat meghatározhatja, alakíthatja lassan formálódó véleményüket, elvárásaikat és csökkenő vagy növekvő politikai érdeklődésüket. Ezért is vagyok hálás minden olyan, a romák bármilyen szintű képviseletéhez kapcsolódó belpolitikai hírért és történésért, ami azt mutatja, hogy a romákat képviselő vagy képviselni vágyó roma és nem roma politikusok egyáltalán vannak, léteznek. Akár még el is hihetjük, hogy a jó szándék vezérli őket, amikor párttagságukról annak idején, vagy akár az elmúlt órákban döntenek, döntöttek, akár be-, akár kilépnek valahova vagy valahonnan.
Csík Tamás, az MSZP roma tagozatának eddigi vezetője talán nem csak az én megelőlegezett bizalmamat és rövid távú tiszteletemet vívta ki azzal, hogy lemondott tagozati vezetői pozíciójáról, majd párttagságáról. Merte vállalni a konfrontációt, sőt, a megjelent sajtóhírek szerint véleményt is formált az MSZP elnökségébe tavaly megválasztott Kállai Katalinról, valamint az MSZP (és ezzel közvetve a kormány) romákkal kapcsolatos hozzáállásáról. Talán az ő, mondhatjuk így, most igencsak frissnek és újítónak tűnő hozzáállása is szükséges volt ahhoz, hogy Hiller István, az MSZP első embere olyan mondatokra is ragadtassa magát a közszolgálati televízióban, hogy pártjuk roma politikáját újra kell gondolniuk, újra kell fogalmazniuk, mert az nem jutott el a romákhoz. Közvetlenül ezután megtudhattuk azt is, hogy az említett Kállai Katalin feladata volt az elmúlt hetekben, hónapokban a párthoz kapcsolódó roma politika új irányvonalainak meghatározása, és hogy Csík ezen új irányokkal nem értve egyet döntött úgy, hogy elhagyja a pártot. Akár még kétkedés nélkül is fogadhatnánk mindezeket a gondolatokat, ha lenne lehetőségünk összevetni korábbi történésekkel vagy nyilatkozatokkal, amik viszont – be kell vallani – nem nagyon vannak. Vajon hányan tudják ma Magyarországon a cigányok közül, hogy Kállai Katalin az MSZP elnökségének tagja? Becsülendő eredmény, de mit ér, ha kevesekkel osztható meg? Hányan tudják, hogy az ő feladata volt egy új, a romákhoz kapcsolódó szocialista párti irányvonal meghatározása? És ha ez az új hozzáállás, új irányvonal megszületik végre, vajon abból mennyit látnak, mennyit értenek majd meg az egyszerű cigány emberek a végeken? Csík reakciója feltétlenül tiszteletet érdemel, hiszen a jelenlegi kormányzó párt roma tagozatának vezető pozícióját hagyta ott, és egyfajta magányos, példamutató partizánként fordult a Centrum párt felé, ahol talán több sikerre számít. Mindaz, amit tett, azért érdemel kiemelt figyelmet, mert példája nyomán végre új dimenziók nyílhatnak meg a romákhoz kapcsolódó magyarországi belpolitikában.
Várható, hogy helyi roma közösségi vezetők és politikusok tucatjai ismerik fel talán már holnap, hogy a magyar politikai színtéren nem csak a jelenlegi kormányzó párt létezik. Hogy sokszor fals és nagyon erőszakos az a megközelítés, amely szerint a romáknak, mint szociálisan hátrányba került és perifériára szorult etnikai kisebbségnek a nevében szocialista (elméletben, saját bevallása szerint már szociáldemokrata) és a liberálisnak mondott, bár túlságosan elméleti és filozofikus szabad demokrata gondoskodás, azaz kormányzás segíthet. Sajnos ezt a beszűkült és eredményre nem vezető gondolkodásmódot az elmúlt évtized roma politikusai sem törekedtek megváltoztatni.
Csík bátor lépése azonnal követőkre talált. A heves megyei Szajkó Imre (az MSZP utóbb megkérdőjelezett státusú roma tagozatának vezetője) Dávid Ibolyával közösen jelentette be, hogy teljes támogatottságával felsorakozik a Magyar Demokrata Fórum mögé. Az ő esetében is a hangsúly azon van, hogy az ellenzéki párt minden további nélkül nyitottnak mutatkozik roma vezetőkkel, roma szervezetekkel megvalósuló együttműködésre. A folyamat jól sejthetően nem áll meg. A hírek között szerepel, hogy a Hajdú-Bihar megyében található Bagamér településen megalakult a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség helyi tagszervezete. Kis település, messze is van a fővárostól, és egyelőre csak nyolc fővel bírnak, de politikai önazonosságukat igazolandó, saját maguk tájékoztatják a közvéleményt létezésükről és tisztségviselőikről, Lakatos József elnökről, valamint Rézműves József alelnökről. Ez a kis hír is hír, főleg annak fényében, hogy három évvel ezelőtt az ország roma közösségeinek jelentős része volt meggyőzve arról, hogy a Fidesszel soha, semmilyen formában nem képzelhető el együttműködés.
Nem tudom, hogy az egykor Csík Tamás nevével fémjelzett szocialista párti roma tagozatnak összesen hány tagja van, mert erről nagyon kevés információ volt mindig is. Sokszor úgy tűnt, Csík szinte saját maga jelenti a tagozatot, érdemi megnyilatkozásokat csakis ő vállalt, hivatalos megjelenést szintúgy. Az viszont sokakban megmaradt, hogy egyes állítások szerint Vas megyében az MSZP-hez csatlakozott cigány emberek jelentős részét pénzért sikerült beléptetni a pártba. Akár így volt, akár nem, az állítás ténye maga is egy olyan malőrre utal, amely csorbának a kiköszörülése nem ígérkezik könnyű feladatnak. Nem tudni, hogy Kállai Katalin, mint az MSZP erre külön felkért elnökségi tagja vajon milyen új irányvonal alapjait tudta meghatározni az elmúlt hetekben, hónapokban, de elképzelhető, hogy mire valóban eljuthat a cigány emberekhez az újrafogalmazott üzenet, késő lesz, és a cigány közösségek elvesztett bizalmát képtelenség lesz visszaszerezni.
Az egyszerű cigány ember nem tudja, mit is jelent a reálkereset, az infláció vagy a jegybanktörvény. De azt érzi, tudja, hogy a segély sok helyen csakis akkor érkezik, ha tesz is érte valamit. Látja és bántja, hogy a másik cigány emberrel egy kalap alá veszi a mai világ, akkor is, ha ő mindent megtenne a munkáért, a békés együttélésért, és még az iskolába is elengedi a gyermekét. Nincs lehetősége igazolni, bizonyítani, hogy érdemes a többségi megbecsülésre, és hogy az előítéletek, sztereotípiák elűzéséért két dolgos kezével ő maga is mindent megtenne. Élni akarnak a hétköznapi, egyszerű cigány emberek, és igenis különbözni azoktól, akiket sokszor valóban jogosan vet meg a többségi társadalom. Ehhez viszont ők most az MSZP (illetve közvetve a kormány) részéről nem újrafogalmazott irányelveket várnak, hanem valós tárgyalási pozíciókat.
A lassan kialakuló új helyzet az ellenzék számára ugyanakkor komoly lehetőségeket hordoz magában. A következő hetek, hónapok során a jobboldali pártokat majd izgalommal felfedező roma közösségek olyan célcsoportot jelenthetnek az ellenzéki pártok számára, amelyből bőven és biztonsággal választhatnak ki elkötelezett és újító szándékú roma vezetőket, akik megreformálhatják a politikai pártok és a magyarországi cigány közösségek jövendőbeli viszonyát.
És ez jó dolog. Kimondható, hogy igenis vannak ma már olyan roma közösségi vezetők, akik idegen nyelveket beszélnek, diploma vagy másoddiploma előtt állnak, és merik vállalni, hogy a cigányságot alkotó közösségek érdekeinek képviselete megtanulható, a pártokkal szembeni viszony alakítható, és hogy nem mérhető forintezrekben a cigányok szavazata, bármilyen választásról is legyen szó.
Minden párt előtt ott a lehetőség, hogy változtasson a romákkal folytatott retorikáján. Úgy érzem, a Fidesz szánta el magát a leghamarabb erre a változtatásra, hiszen már a 2002-es választásokon három cigány politikust juttatott a parlamentbe. Az Európai Parlament első roma képviselőjeként bemutatkozó Járóka Lívia szintén a Fidesz felkérését fogadta el, és a jelek szerint megszolgálja a párt megelőlegezett bizalmát. Sajnos az MSZP túlságosan is nehézkes hozzáállása meghiúsította, hogy ugyanezen érdemmel a jelenlegi kormánypárt is büszkélkedhessen. Talán úgy vélik, majd 2006-ra újra hitelesnek találják a választópolgár cigány emberek a felkínált tárgyalási pozíciókat. Sokat kellene tenni ezért, mint ahogyan sok volt az eddig elvesztegetett három év is.
Csík, Szajkó, valamint a bagaméri Lakatos és Rézműves – sok bátor, újító, megalkuvást nem tűrő, csatlakozó cigány embert kívánok a nyomukba.

A szerző romaügyi szakértő, romatámogatás-szervező és tanácsadó vállalkozó