A táplálékszerzés ősi ösztöne mindig aktív formálója volt az emberiség történelmének. Háborúk törtek ki emiatt, népvándorlások indultak el, megalapozva ezzel a nemzetek fejlődését. A nagy felfedezések korában hosszú távú kereskedelmi rendszerek alakultak ki, amelyek alapvetően befolyásolták, hogy mi kerül az emberek asztalára. Például az eredetileg Mexikóból származó kukorica Kelet- és Dél-Afrika meghatározó étele lett; az Andokból származó paradicsom ma a mediterrán konyha nélkülözhetetlen alapanyaga; a Közel-Keleten őshonos búza Észak-Amerikában vált dominánssá; az ázsiai rizst ma már a világ minden részén fogyasztják, csakúgy, mint az afrikai kávét; a latin-amerikai marha-, juh- és sertésállomány nagy része pedig Európából és Ázsiából került át.
A második világháborút követően a világ élelmiszer-termelési és -értékesítési rendszerei rendkívül gyors és radikális változáson mentek keresztül. Ennek következménye az, hogy amíg a világ néhány eldugott erdejében élő törzsek a mai napig vadászattal szerzik meg táplálékukat, addig a világ másik részén egyetlen termelő, a modern technika vívmányait felhasználva, több száz hektár magas hozamú termény előállítására képes, több ezer család táplálékigényét kielégítve.
Hatvan évvel ezelőtt, október 16-án, a második világháború befejezésekor alakult meg az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a békére való törekvés és az éhezés felszámolásának szimbólumaként. Az, hogy a béke megőrzése és az éhezés felszámolása menynyire elválaszthatatlanul összefügg egymással, a FAO alapítóinak szavaiból is kitűnik: „Ahhoz, hogy az ínség felszámolásában előrejuthassunk, alapvetően békére van szükség.”
Ma, amikor az éhezés továbbra is világjelenségnek számít – földünkön 852 millió ember még mindig krónikusan alultáplált –, és amikor egyre gyakrabban fordul elő élelmezési szükségállapot a világ bizonyos pontjain, most van leginkább szükség egy olyan globális fórumra, ahol megegyezhetünk az élelmezésbiztonság nemzetközileg elfogadott kritériumaiban, beleértve az élelmiszer-termelést, élelmiszerbiztonságot, -kereskedelmet és -fogyasztást is. A FAO megalakulásától számítva Földünk népessége csaknem megháromszorozódott, túllépte a hatmilliárdot. A több millió termelő erőfeszítéseinek, a tudósok kreativitásának és az ipar, a kereskedelem és a kommunikáció fejlődésének köszönhetően ma már a mezőgazdaság a világ teljes népességének képes elegendő élelmiszert előállítani. Minden borúlátó jóslat dacára 1945 óta az egy főre jutó, napi átlagos élelmiszerfogyasztás 23 százalékkal nőtt.
Mindezen sikerek ellenére az éhínség még mindig nem ismeretlen fogalom mai világunkban. Az a tény, hogy több száz millió embertársunk születésétől fogva éhezésre kárhoztatott, mert nem jut elegendő táplálékhoz, az alapvető emberi jogok durva megsértésének minősül. Másrészről az, hogy a túltápláltság milyen előkelő helyet foglal el a civilizációs ártalmak között, szomorúan tükrözi, hogy társadalmunk jelenleg képtelen az élelmiszereket úgy felhasználni, hogy az mindenkinek előnyére váljék. Teljesen ellentmond a józan észnek az, hogy amíg a világ országai évente kb. 975 milliárd dollárt költenek fegyverkezésre, addig kevesebb mint évi 80 millió dolláros segéllyel támogatják a konfliktusokat kiváltó éhezés és szegénység felszámolását.
Most, amikor a szervezet fennállásának 60. évfordulóját ünnepeljük, a FAO-nál újra megerősítjük hitünket abban, hogy a béke érdekében lehetőségünk van egy éhezés nélküli világ megteremtésében. Azonban e cél megvalósításához a FAO és a kormányok munkája önmagában kevés. Ezért a FAO mindenkit, aki elkötelezett az éhség felszámolására, arra biztat, hogy működjön együtt az éhezés elleni nemzetközi szövetséggel, a nemzeti szervezetekhez vagy egyéb helyi kezdeményezésekhez való csatlakozással annak érdekében, hogy ez a közös víziónk tényleges tetté váljon.
A szerző vezérigazgató,
ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete
origo.hu
Pilismarótnál az árvíz megbontotta a gátat, búvárok védik a települést
