A rendszerváltozás küszöbén koszorús költőnk azt írta könyve gerincére: Én senkivel sem üldögélek. Egy átpolitizált közegben ezt akár úgy is lehetett értelmezni: senkivel nem lépek koalícióra. Nem tudni, Gyurcsány Ferenc olvas-e verset (nem az a kiköpött lírai alkat), de ha igen, talán innen merítette, hogy odaüljön trécselni az ország házában az ellenzék vezető politikusához. Mindenesetre Orbán Viktor, aki pár perccel azelőtt tette meg javaslatát a nemzeti garanciatörvényre, kész helyzet elé lett állítva (ültetve). A viselkedésmódján hosszan rágódó balliberális illemtanári testülettől tudhatta: ha idős nénik orvul megcsókolják a kezét, azonnal vissza kell csókolnia. Ez most ugyanaz a szituáció – vélhette, és az orvul rányomuló tárgyalópartnernek haladéktalanul visszabeszélt.
Jellemző elbulvárosodott médiánkra, hogy ez az „odaülés” vezető hírré tudott válni. Elhomályosította Orbán parlamenti felszólalásának tényét és tartalmát is, pedig e felszólalást a kormányzás helyett a legfőbb ellenlábast gyávázó-szélkakasozó kormányoldal a politikai és sajtópropagandájában jó ideje már-már a honi demokrácia sarokkövének állította be. Ebből is látszik: Gyurcsány meglehetősen jól ismeri a közeget, aminek játszik. Hogy megint a költészethez forduljak: „parlament, kínpad: megannyi színpad”. (Forrás: Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról.) A kormányfő ismeri továbbá a klasszikus hatalompolitikai elvet is: ha a téged bírálókkal nem tudsz megküzdeni, állj az élükre. Még föl sem ocsúdhattunk, s Gyurcsány máris arról beszélt, hogy a nemzeti garanciatörvénybe (fittyet hányva az alkotmányos szabadságjogokra) vegyék be azt is, hogy hazaárulózni tilos; nyilván különös tekintettel a kádározásra meg az apróantalozásra. Nos, ezzel az alakkal kellene együtt üldögélni az ellenzéknek nagy nemzeti öszszeborulásban.
Nem jósolok nagy jövőt a nemzeti garanciatörvénynek – legalábbis addig nem, amíg ez a koalíció kormányoz. Mindkét kormánypárt ellenérdekelt benne – más-más okból. Az MSZP-nek csak a külszín a fontos, akárcsak az erőszakkal kiprovokált, szerencsétlen nyári tévévita idején. Hogy a politikailag iskolázatlan választók lássák: a leszerepelt kormány amúgy konszenzuskész, tárgyaláspárti, a miniszterelnök pedig partiban van kihívójával. A választásokon soha meg nem mért Gyurcsányt Orbánnal kellett legitimáltatni – utólag azt látjuk: sikeresen. Az SZDSZ azonban picit túlnéz a kérészéletű gesztuspolitizáláson. Úgy tűnik, ők felmérték a garanciatörvény számukra legnagyobb veszélyét: a köztársaság érdekében megnyirbálná a kormányzó részvénytársaság kiváltságait.
Az Orbán-féle kívánságlistát azonban megelőzte egy közjogi javaslat: az ifjúbalosok vasárnapi bokszos házibuliján „Gyurcsány Balegyenes Ferenc” bedobta, hogy az országgyűlési választásokon legalább három egyéni mandátumot szerző pártok számára töröltessék el az ötszázalékos parlamenti küszöb. Merthogy ez arányosabbá teszi a képviseleti rendszert, s amúgy is, vigyázó szemünket Berlinre vessük: a németeknél szakasztott így szerepel a választójogi törvényben. Gyurcsánynak azonban a szorítóba lépés előtt alighanem elfelejtettek szólni, hogy Németország manapság valahogy nem a kormányzati stabilitás iskolapéldája. Azonkívül aligha arányos, hogy ami a németeknél három, az nálunk is három. Ám ha mégis, akkor mi lesz majd az áhított kisebb parlamentnél ez a küszöb: egyetlen árva mandátum? Persze első pillanatban is látszott: ez is csupán színpad, mint Gyurcsány politikai jogelődjeinek volt a kínpad. A blöffkirály joggal bízhatott abban: a kétharmados ötletből úgysem lesz semmi, mert legalább a Fidesz lesöpri. Így is lett: a Pokorni-féle nyilatkozat a demokratikus elegancia hiányáról még finom megfogalmazás volt a világszerte követett gyakorlathoz képest, miszerint a startpisztoly eldördülte után nem megengedett módosítani a százméteres síkfutás versenykiírásán. Ráadásul kiderült: a javaslat azon kívül, hogy miként maradhatna Dávid Ibolya meg Herényi Károly mégis képviselő, semmilyen kispárti érdeket sem szolgál. Hacsak az nem volt Gyurcsány célja, hogy ezzel a kenetteljes kezdeményezéssel süllyessze el körmönfont módon a folyton kellemetlenkedő SZDSZ-t, amelynek az önhergelő motiváció gondos kiiktatása, amelylyel átbűvölhetnék magukat a parlamenti küszöbön, a politikai nagyhalált jelentené.
A hárommandátumos ötlet valószínűleg betöltötte hivatását: áttematizálni a különösségekre fogékony médiát a Fidesz szövetségi gyűlésének estéjén. A szokásos politikai csibészség Gyurcsánytól – térhetnénk napirendre a dolog fölött. Két ok miatt azonban nem tehetjük.
Az első ok a médiát érinti. A köztévé műsora, A szólás szabadsága – alig két héttel az október 23-i Gyurcsány–Krizsó-féle összeesküvés után – napokon át sugározta témaelőzetesét: küszöbön a kétpártrendszer, a kis pártok kiszorulnak a parlamentből, jaj, mi lesz a magyar demokráciával? Erre adásba sem megy a műsor, amikor Gyurcsány már megteszi a látszólag kispárt-barát javaslatát a kétpárti parlament megtorpedózására. Mi ez? Talán Gyurcsány híres valóságérzékelése, hogy ami benne van a levegőben, arra éppúgy rácuppan, mint a garanciatörvényre? Vagy épp ellenkezőleg: azért lett benne – köszönhetően a Magyar Televíziónak – a levegőben, mert Gyurcsány megosztotta vágyát a független köztévével: de jó volna, ha benne lenne a levegőben? Az előzmények ismeretében én a második verzióra voksolnék: Gyurcsány immár folyamatosan kézi vezérli a köztelevíziót.
A másik ok súlyosabb. A közjogi javaslatok e ciklus alatt rendre figyelemelterelő jellegűek. Már azok voltak Medgyessy országértékelése idején is (közvetlen államfőválasztás, kisebb parlament, népfrontos EU-választási lista). Medgyessytől ez nyilván nem telt volna ki – a háttérből már ekkor is a fékezhetetlen agyvelejű Gyurcsány sejlett elő. De miről akarja vajon új közjogi javaslatával elterelni most a figyelmet? Nyilvánvaló, hogy a költségvetésről. Arról a költségvetésről, amely Parragh László kereskedelmi és iparkamara-elnök szerint fél év alatt összeomlik. Addig van pénz a működésre: az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjakra. Gyurcsánynak csak eddig kell kihúzni. Ha veszít, utána a vízözön: bajlódjék Orbán az adósságtömeggel, az eurókényszerrel, a megszorításokkal. Ha nyer…
Rebesgetnek egy állítólagos fideszes forgatókönyvet is, miszerint nem is érdemes győzni tavasszal: fulladjon Gyurcsány a zsírjába! Remélem, ez a forgatókönyv Köztársaság téri szellemi termék – különben mélyen csalódnék. Ám az összeomlás gyurcsányista forgatókönyve ettől még nyilvánvalóan létezik. Egyelőre orfeummal leplezik. Nem kabaréval: azon időnként még nevetni is lehet. Az a jövő nyári ország azonban nem ad derültségre okot – az uniós pénzügyminiszterek aggodalmából kiindulva Brüsszel sem fogja halálra kacagni magát. Lehet, hogy a tízek hajdani éllovasa, a Magyar Köztársaság lesz az első szög az unió koporsójában? Ígéretverseny és infantilis „odaülések” helyett itt volna lassan az őszinte beszéd ideje.
origo.hu
Schmidt Mária: Ne szeretkezz, háborúzz!
