A liberális romapolitika csődje

A magyarországi cigányok és a határon túl, a magyarokkal együtt vagy azoktól elkülönülve élő cigányok a magyar nemzet részei. Felelősek vagyunk értük, sorsuk jobbra fordulása, sikeres nemzeti integrációjuk mai feszítő sorskérdéseink egyike. A cigányok is felelősek értünk, nemzettársaikért, s az érdekegyesítés politikájának alapja csak ez a közös, egymás iránti felelősségvállalás lehet. Ezért is volt számomra és minden bizonnyal sok olvasó számára üzenetértékű és rokonszenvet ébresztő az egy évvel ezelőtti népszavazás előestéjén Farkas Flórián Lungo Drom-vezető kiállása, aki a magyar cigányok támogatását kérte és biztosította a kettős állampolgárság ügyében. Fontos és méltánylandó gesztus volt ez, ami a konzervatív-polgári cigánypolitika továbbformálásához és bővítéséhez is új lökést adott. A munkát, a tanulást és a hazaszeretetet középpontba állító konzervatív-polgári cigánypolitikára ma azért is különösen szüksége van Magyarországnak, mert mára világosan látjuk a szómágiában és látszatintézkedésekben kimerülő liberális cigánypolitika kudarcát. Annak a liberális politikának, amelynek alapvető eszközei a cigányokkal szembeni ellenérzéseket táplálók megbélyegzése és kirekesztése, az agresszív és csak indulatokat korbácsoló kampányolás, néhány díszcigány kormányzati feladathoz juttatása és magukra hagyása. A liberális cigánypolitika sem a cigányok munkavállalásában, sem a szegény és középkori körülmények között élő cigány gyerekek oktatása és iskolai integrációja területén, sem pedig a cigány középosztály erősítésében nem tudott érdemi eredményeket fölmutatni. Amit fölmutat, az nem egyéb négy elvesztegetett évnél, a cigányok jelentős részének kampánycélokra történő kihasználásán. A liberális cigánypolitika (szocialista nincs, ne legyen félreértés) a választások elmúltával még a gulyáságyút is elhúzta a romló állagú cigánytelepek közepéről.
Átgondolt és építő kezdeményezések helyett kaptunk Győzikét és Mónika-
show-t is, amivel az igénytelenségben és böszmeségben sárfürdőző kereskedelmi média nem egyebet üzen, mint hogy lám, itt vannak ezek a veretes meg tizenöt perces cigány sztárok, akik képtelenek üvöltözés nélkül vitáikat rendezni, akik képtelenek a civilizált polgári élet szabályainak elsajátítására. A szörnyű az a dologban, hogy a kereskedelmi média irányítói abban a hitben élnek, hogy fene nagy liberálisként sokat tesznek a cigányok fölemelkedéséért. Pedig dehogy. Hisz pont azokat a cigány vállalkozókat, értelmiségieket nem mutatják meg, akik élve a rendszerváltozás utáni Magyarország lehetőségeivel, sikerrel teremtettek maguknak középosztálybeli egzisztenciát, és kiérdemelték mind a cigányok, mind a magyarok elismerését. Mert mindnyájan tudjuk, hogy nagyobb elismerést érdemel az, aki ellenszélben alkotott érdemeset, s ha valamit a társadalmi felelősségben osztozó médiának tennie kellene, akkor ez épp ezeknek a sikertörténeteknek a bemutatása.
A Magyar Bálint-féle liberális oktatási rezsim sem büszkélkedhet eredményekkel. Ahelyett, hogy a civilizált életre alkalmatlan körülmények között élő cigány és nem cigány gyerekek különleges oktatási és nevelési igényeihez illeszkedő iskolai megoldásokat támogatott volna, hisztérikus kapkodáskampányba kezdett az iskolai szegregáció ellen. Kapott ebben a vagdalkozásban mindenki: a pedagógus, az önkormányzati vezető, az egyházak, csak azok nem kaptak, akik valóban megérdemelték volna: a liberális oktatáspolitika gurujai. A legújabb áltevékenység a kistérségi körzetesítés, ami azontúl, hogy a kistelepülések szinte egyetlen közösségi intézményét, az iskolát fenyegeti megszüntetéssel, újabb feszültségeket is kelt, hisz miből gondolja bárki is, hogy a földuzzasztott városi és körzeti iskolákban összecsiszolódott lesz majd a különböző helyzetű és különféle településekről jövő diákok és a szülők együttműködése? S a körzetesítés, a centralizáció bűvöletében élő liberális oktatáspolitikusok agyában az föl sem merült, hogy nemcsak a gyerekeket, de a tanárokat és az eszközöket is lehetne utaztatni, s minő csoda, így is el lehetne érni az oktatási színvonal javulását. Egyébként a tanárok utaztatása a művészeti oktatásban már meg is valósult, s működik, ellentmondva Magyar Bálint állításainak.
A Moszkva téri késelés majd a Nyugati aluljárójában történt újabb lincselésszerű eset rávilágított arra, hogy a cigányok nemzeti integrációjának mikéntje milyen mély és sokak által kampánycélokra, az indulatok további fölkorbácsolására kihasználni kívánt érzelmeket vált és válthat ki. Persze ahelyett, hogy a cigánykérdést bunkósbotként használnák a tisztelt hölgyek és urak, elgondolkodhatnának például a liberális rendvédelmi és büntetés-végrehajtási politika csődjén, meg azon, hogy hangzatos ígéretei ellenére miért bukott meg Gergényi Péter főkapitány. Miért nem tudott rendet teremteni a budapesti közterületeken, miért nem tudta fölszámolni az aluljárókat elfoglaló bűnszövetkezetek és drogbandák terrorját? Ha nem volt ehhez eszköze, akkor ki nem adott neki? S milyen támogatást és iránymutatást kapott a Demszky-féle látvány-városvezetéstől a bűnözés elleni küzdelmében? Gyaníthatóan nagyon keveset. Mert a magyar liberális politika pont azokat az állami tevékenységeket ítélte elsorvadásra, amelyekben az államnak igenis komoly szerepe van, és hatékony föllépése nem nélkülözhető: a belső rend, a biztonság és az igazságszolgáltatás garantálásában. Hisztérikus kampányszövegekkel el lehet terelni a figyelmet a problémák valós forrásáról, még szavazatokat is lehet ezekkel szerezni, csak egyet nem lehet elleplezni: a mai magyar állam több területen megmutatkozó csődjét.
Jövőre választások lesznek. Az előttünk álló hónapokban a hisztériakeltés újabb hullámaira számíthatunk, a parlamenti küszöböt elérni kívánó magyar liberálisok nem fognak visszariadni attól, hogy a cigány-magyar együttélés és egymásra találás nehézségeit kihasználva újabb indulatokat gerjesszenek. Ezzel együtt néhány hónap múlva a cigánypolitika kormányrúdját új irányba kell állítani, s a konzervatív-polgári eszmék jegyében vissza kell majd térni a nyugodt építkezés mindennapjaihoz. Van és lesz is mit rendbe tenni, hisz át kell formálni a cigány vállalkozók támogatására és helyzetbe hozására ma alkalmatlan fejlesztési rendszert, meg kell erősíteni az általános iskolák speciális nevelést nyújtó szolgáltatásait, támogatni kell az egyházak cigányokat fölemelő pasztorációs tevékenységét, a cigány kultúra remekeit népszerűsíteni kell, alkotóikat meg kell ismertetni, nyitni kell a Kárpát-medencei cigányság magyarbarát közösségei felé, s a cigányok nemzeti felelősségvállalását erősítő civil és politikai szervezeteket is helyzetbe kell hozni. Meg kell persze erősíteni az ország belbiztonságát fönntartó szervezeteket is, hogy a bűnözők, a drogbandák ne fullasszák kudarcba egyik legnagyobb nemzeti erőfeszítésünket: a cigányok magyar nemzetbe történő integrációját.