Átvertek minket, már megint

Hetek óta – egészen pontosan április 24-e óta – a bevezetendő megszorító intézkedésekről harsogott a politika, az összes újság, rádió, televízió, amit aztán a Gyurcsány-csomag formájában meg is kapott az ország népe. De nem volt ez mindig így. Akinek az emlékezőképessége visszanyúlik úgy másfél-két hónap időtartamra, az bátran felidézheti, hogy a kormánypártok, maga a koalíció és tenyérből etetett ballib szakértőik, médiájuk dübörgő gazdaságról, nagy jólétről, soha nem látott fejlődésről, szárnyaló tőzsdéről, virgonc pannon pumáról adott fel öles újsághirdetéseket és zengedezett az országgyűlési választások előtt, miközben tudvalévően a 2004-ben az EU-hoz csatlakozott tíz új tagállam között négy év alatt éllovasból sikerült leküzdenünk magunkat az utolsó helyek egyikére. Amennyiben bárki a meglévő problémákról, az előre látható következményekről véleményt merészelt megfogalmazni, azt rögtön ribilliókeltőnek, „ijesztgetőnek” (kiemelés a miniszterelnöktől), zavarkeltőnek bélyegezték.
A választások utáni irányváltást persze felfoghatjuk a kormányoldal csodával határos, villámgyors megvilágosodásának is, ám nagyobb a valószínűsége, hogy ez nem volt más, mint egy sima átverőshow. Megszorító intézkedések, nadrágszíjhúzás (becenevén: „kiigazítások”, „reformok”). Most itt tartunk. A pannon puma hirtelen mozgássérült lett. Az, hogy ki hogyan szavazott, mindenkinek magánügye, lelke rajta, de talán néhány dolgon érdemes lenne elgondolkodni.
Minden tiszteletem a nyugdíjasoké, végigdolgozták az egész életüket, de vajon a régi-új kormánypártokra szavazók valóban a recept- és vizitdíjat, a kórházbezárásokat, az áfaemeléssel járó élelmiszer- és gyógyszeráremelést akarták? A középkorúak, a gyermekeket nevelők, a bérből és fizetésből (sokszor máról holnapra) élők tényleg az energiaárak emelésére, a kedvezmények megvonására, esetleg az ingatlanadóra voksoltak? A vállalkozók – különösen a kényszervállalkozók – szívrepesve várták az adók és járulékok mielőbbi emelését? A tanárok a heti óraszámok emelését, az újabb elbocsátásokat követelnék? No, és a végzős középiskolások, egyetemisták, első szavazók és mindazok, akik nem jöttek el szavazni áprilisban? Látják-e már, hogy távolmaradásukkal mintegy jóváhagyták a tandíj (férjezett nevén az utólagos képzési hozzájárulás) bevezetését?
Jóemberek! Higgyék el, nem lenne ezzel az egésszel semmi baj. A baj az, hogy nem mondtak igazat, sarkosabban fogalmazva, hazudtak. Nem erről volt szó, nem erről szólt a mese, nem ezt ígérték! Végezetül én már csak egyetlen dologra lennék kíváncsi. Akad-e olyan szavazópolgár, aki a fejlemények után vállalva véleményét, esetleg éppen ezen újság hasábjain, képes lesz elmondatni, leírni: hölgyeim és uraim! A régi-új kormányra szavaztam, de tévedtem. Tévedtem, mert hittem az ígéreteknek, amiből nem lesz semmi, félrevezettek, becsaptak, már megint becsaptak.
Kosik Dénes, Szeged