Apokaliptikus víziók nélkül

Már évtizedek óta előtérben van az európai politikában a bevándorlás és a multikulturalizmus kérdésköre.

Ezt a folyamatot illusztrálja az alábbi példa, amellyel Sierra Leone külügyminisztere szembesítette Phil Woolast, a brit Munkáspárt bevándorlásügyi államtitkárát. „Az ön országa adott nekem a minap 150 millió fontot infrastruktúra-fejlesztésre, amiért nagyon hálásak vagyunk, de az én gondom az, hogy az érettségizettjeink 90 százaléka az Egyesült Államokban vagy Európában van. Ezzel tudna valamit kezdeni?” Persze van a külföldön keresett és hazaküldött pénznek egy kevés pozitív hatása egy ország államháztartására, de azért ez a hosszú távú megoldástól meglehetősen messze van, és nem szolgálja azt a célt, hogy e gazdaságok megváltoztathassák a nemzetközi munkamegosztásban betöltött helyüket.

Ráadásul a tömeges bevándorlás a célországokon belül is a szociális különbségek növelését eredményezheti, hiszen ellehetetleníti a kollektív bértárgyalást, és csökkenti a bérszínvonalat. Nem véletlenül támogatja a bevándorlást az olcsó munkaerőben érdekelt nagytőke, amely egy fordított kiszervezésnek is nevezhető technikával még hatékonyabban csökkentheti a bekerülési költségeket. Ez a folyamat az alacsony bérezésű munkáknál érezteti legjobban a hatását, ami az Európában kötelezővé tett megszorítás-központú gazdaságpolitikának tulajdoníthatóan együtt jár a szociális juttatások csökkentésével. Ezért, és nem a szavazók rasszizmusa miatt jött fel a második helyre Nagy-Britanniában a hagyományosan munkáspárti északi választókerületekben a brit szélsőjobboldali párt, a UKIP. Tehát ez nem azért van, mert az ottani embereknek nem olyan fejlett az erkölcsi érzékük, mint azoknak az értelmiségieknek, akik „refugees welcome”-mal fejezik ki szolidaritásukat a Facebookon, de az is igaz, hogy ez utóbbi csoport nagy valószínűséggel nem a kárvallottja a társadalmi egyenlőtlenségek ugrásszerű növekedésének.

Nyugaton máshol is ez a helyzet. Németországban például a kilencvenes évek közepe óta folyamatosan csökkent az alacsony keresetű dolgozók reálbére. A bevándorlók ezért – klasszikus baloldali terminológiát használva – egyfajta munkaerő-tartalék hadseregnek tekinthetők, amelynek feladata, hogy biztosítsa a munkaerő-piaci túlkínálatot.

Eddig csak a bevándorlás gazdasági hatásaira tértünk ki, márpedig egy politikai közösség, egy állam nem csak bérekből és juttatásokból, nem csak a költségvetési mérlegből áll. A jóléti állam alapja a nemzeti közösség érzete, az egybetartozás és a kölcsönös szolidaritás megléte, a honfitársaink iránt megnyilvánuló bizalom, amelyre negatív hatással van, ha a nemzeti kohézió csökken. Ilyenkor megnő a bizalmatlanság a társadalom tagjai között, ahogy arról Nyugat-Európa bizonyos helyei tanúskodnak, és amelyek következménye a jóléti juttatások jogosságának megkérdőjelezése lett.

Mindebből nem következik, hogy soha senki se telepedhessen le Magyarországon. Sőt, a jelenlegi tragikus demográfiai mutatók alapján nem ártana tudomásul vennünk, hogy bizonyos számú bevándorlóra az évszázad második felében szükségünk lesz ahhoz, hogy jóléti kiadásainkat fenntarthassuk. Ráadásul a bevándorlás és a letelepedés nem idegen a hazai gyakorlattól, hiszen Magyarország történelme telis-tele van eltérő kultúrájú népcsoportok sikeres integrációjának történetével, legyenek ezek kunok, hajdúk, bunyevácok vagy svábok.

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ezeknek a sikeres integrációknak a többségét egy előzetes, felülről jövő állami akarat előzte meg. Ugyanis az államnak feladata, sőt kötelessége eldönteni, ki élhet a területén. Figyelembe vehet sokféle szempontot, például azt, hogy elsősorban a határon túli magyaroknak kellene lehetőséget adni a letelepedésre, vagy azt, hogy a lehető legkisebb kulturális különbség legyen a letelepedők és a többség között, vagy azt is akár, hogy csak magasan képzett emberek jöjjenek, esetleg ennek a képzettségnek az irányát is meghatározhatja.

Azt mondani, hogy az igazság középen van, sokszor gyávaságnak, egyrészről-másrészről érvelésnek tűnik, és sokszor az is. És amikor mind a kormány, mind a liberális oldal apokaliptikus víziókkal terheli a közvéleményt, ez a törekvés különösen olybá tűnhet. De a bevándorlás nem alapvetően és nem minden esetben rossz, bár kontroll nélkül mindig káros. Mértékkel, állami kontroll alatt, szabályozottan és mederbe szorítva ugyanakkor szolgálhatja a nemzet érdekét.

A szerző geográfus,
az LMP II. kerületi önkormányzati képviselője