Az al-Kaidától a Real Madridig

Az az európai álom, amelyben a menekültek reménykednek, illúzió.

Sokan leírták már, hogy az az európai álom, amelyben a menekültek reménykednek, illúzió, és hogy nem fogják megtalálni sem Németországban, sem Norvégiában. Oszama al-Abd al-Mohszen esete rá a példa: mégsem olyan lehetetlen az egyik nap még nyomorban élni és az an-Núszra Front harcosaként tevékenykedni, majd legközelebb Cristiano Ronaldo közelében felbukkanni, sütkérezve az európai dicsfényben. Ehhez nem kellett több, mint hogy a világsajtóban elterjedjen: Mohszent és fiát, miközben Röszkénél menekült a rendőrök elől, elgáncsolta egy magyar operatőrnő. Míg a rögtön elbocsátott László Petrát azonnal szörnyeteggé stilizálta a világ közvéleménye, Mohszen és fia lett a szerencsétlen menekülő ideáltípusa, akit még az Iszlám Állam is fogságban tartott. László Petra ellen gyűlöletoldal jött létre, nőiségében gyalázták és halálosan megfenyegették, míg Mohszenről folyamatosan érkeztek a pozitív tudósítások: hogy végre megérkezett Németországba, majd a happy end – Spanyolországban futballedzői munkát ajánlottak neki. Ezután jött a szíriai kurd párt (PYD) bejelentése: Mohszen valójában az al-Kaida szíriai szárnyának számító an-Núszra Frontnál harcolt, 2004-ben pedig részt vett egy lázadás leverésében, amikor is ötven kurdot mészároltak le.

A korábban Mohszen sikerein lelkendezők persze rögtön visszatámadtak: teljesen mindegy, mit csinált a férfi, ettől még a gáncsolás nem kerül más megvilágításba. És valóban nem, már ha megtörtént: más kameraállások azért nem épp ezt mutatják.

De ez mellékes is lehetne, hiszen volt egy másik eset, amikor az operatőrnő a tömeg felé rúgott, majd ezért kétszer is bocsánatot kért az MNO-nak küldött leveleiben. Munkahelyéről elküldték, ez jogosnak nevezhető. Ami azóta történt, már kevésbé. Íme az európai és a globális közvélemény képmutatása: miközben az Orbán-kormányt a keresztényi befogadásról okítják, László Petra esetében nem számít a keresztényi megbocsátás, megbánására pedig a következő reakciók érkeznek: „hazudik”, „nincs bocsánat”. Azon már kevésbé csodálkozhatunk, hogy Mohszen is hasonlóképp nyilatkozott: „Hogyan bocsáthatnék meg neki?” Persze, ő nem épp a keresztény kultúrkörből érkezett – hogy aztán Európa keblére ölelje és felmagasztalja, azt sem tudván, kiről van szó. Ő lett a mesebeli menekült, akibe üldözöttként még bele is rúgtak, hogy aztán végül szerencsésen megmeneküljön és felemelkedhessen.

László Petra fejére azóta vérdíjat tűztek ki, elmondták mindennek, hét év börtönnel fenyegették. A világ közvéleményének bűnbak kellett, aki ő lett: hiába, hogy közben sorra gyújtanak fel német menekülttáborokat, vagy hogy futballultrák dobnak közéjük petárdát. (Egyikük nemrég felfüggesztettet kapott, kérdéses ezután, vajon az időközben eljárás alá vont László Petra mit fog kapni.) Sokan elmondták: nem tudjuk pontosan, kik érkeznek, akár terroristák is akadhatnak köztük. Most láthattuk, hogy még a világ közvéleményének figyelme sem elég elsőre, hogy valakiről rögtön kiderüljenek múltjának részletei. Mi lesz akkor azokkal, akik árnyékban maradnak? Láthatjuk, hogy elég csak néhány információ vagy egy kép birtokában lenni, hogy egyesek megfellebbezhetetlen bírákká váljanak: ő áldozat, ő pedig rossz ember. Egyiküknél néhány rúgásért a bocsánatkérés és a felelősség vállalása sem elég, a másik nyugodtan sértsen határokat lehetséges an-núszrás múlttal. Hányan írták le kárörvendve: László Petra ezután sehol nem tud majd elhelyezkedni! Pedig, lám: a feltételezett szélsőséges múlt ellenére másutt edzői kinevezés és C. Ronaldóval való találkozás jár.

Ezek után tényleg semmi sem lehetetlen.