Azé, aki megműveli?

Gátat kell vetni az állami földvagyon jogellenes kiárusításának.

Ha a kormány közérdekű földpolitikát követne, úgy már 2010 óta érvényt szerezne a fenntarthatóság mai értékelvének: az új évezred világválságában az állam a legjobb földtulajdonos. Azért ő, mert csak a közhatalom adhat a társadalomnak élelmezésbiztonságot, fékezheti a talaj nagyüzemi kizsigerelését, a tőke természet- és környezetpusztítását, miközben a földet közvagyonként megőrzi a jövő nemzedékeinek. Ehhez a kormánynak már 2010-ben ki kellett volna zárnia a meglévő állami földtulajdon magántulajdonba adását azzal, hogy a 2178 millió hektár állami földet – az erdőkre is kiterjesztve – forgalomképtelen kincstári vagyonná minősíti. Ez a költségvetésnek és az adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerülne. Az államnak ehhez a tulajdonosi rendelkezési szabadságát nemcsak a polgári törvénykönyv garantálja, hanem a nemzetközi jog és az uniós közjog is – az Emberi Jogok Európai Bíróságának állandó gyakorlatával – külön megerősíti: az állam nem köteles senkit (természetes vagy szervezeti személyt) tulajdonhoz vagy annak a részjogosítványaihoz juttatni, mert a tulajdonszerzés iránt senkinek nincs emberi alapjoga.

Az államkincstári földalap rugalmas – megújítható, akár örökölhető – földhasználati jogcímekkel hosszú távú termelői-beruházói biztonságot adna a földművelőknek anélkül, hogy a föld köztulajdona megszűnne. Csökkentené a népességzuhanást, visszafogná a fiatalok elvándorlását, értelmes munkát és megélhetést kínálna a vidéknek azzal, hogy a több gyermeket vállaló fiatal párokat és a helyi gazdákat földhöz juttatja. A nemzeti földvédelem az állam kizárólagos földtulajdonának a lényeges arányú növelését igényli, amit az állam elsődleges elővásárlási jogának a természetvédelmi és a Natura 2000 (európai jelentőségű) védett területekre való gyakorlásával, továbbá részaránytulajdonok megszerzésével érhetne el. De mivel ezt a fontos közcélt a kormány eleve feladta, és – ígéretei ellenére – a mezőgazdasági üzemszabályozást sem vezeti be a nagybirtokrendszer visszaszorítására, legalább a meglévő állami földtulajdont köteles lenne közérdekből megőrizni.

Az alaptörvény – bár nem konkrét, hanem utaló rendelkezéseivel – az állam alkotmányos kötelességévé teszi az állami földtulajdon megtartását. Ezt két cikkben is rögzíti. A P cikk szerint a termőföld különös természeti erőforrás, ami „a nemzet közös öröksége”, ezért „megőrzése az állam (és mindenki) kötelessége”. A 38. cikk pedig az állam tulajdonát nemzeti vagyonná nyilvánítja, így kezelésének és védelmének célja „a közérdek szolgálata, a közös szükségletek, kielégítése [ ] és a jövő nemzedékek szükségleteinek figyelembevétele.” A két cikk összevetése egyértelművé teszi: az állam a saját földjének a köztulajdonát – ami nemzeti vagyon – mint nemzeti örökséget köteles a jövő nemzedékek számára megőrizni. Ennek viszont az egyetlen intézményi lehetősége az, hogy a törvény közérdekből kizárja az állami földtulajdon piaci forgalomképességét, a tulajdont elidegenítési tilalommal terheli és az államkincstár vagyonába utalja. Hogyan lehetne azt a földet a jövő nemzedékeinek megtartani, amit – tőkeáruként – tőketulajdonba adnak? Az ettől eltérő értelmezés az alaptörvény jogállami rendeltetését tagadná meg, hiszen az alkotmányos jogi kategóriák – a „nemzeti örökség”, a „nemzeti vagyon”, a „jövő nemzedékek számára történő megőrzés” államot terhelő kötelessége, a „közérdek szolgálata” stb. – céljukat és tartalmukat veszítenék, az alaptörvény pedig végre nem hajtható, üres deklarációvá silányulna.

Az alaptörvénynek a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hivatott érvényt szerezni. Ez azonban az alaptörvény rendelkezéseit semmibe veszi, amikor az állam földtulajdonát olyan nemzeti vagyonná nyilvánítja, amely „üzleti vagyon”: nem tartozik a kincstári vagyonba, hanem a tőkeerő földpiaci kereslete döntheti el, hogy az állam földjét meg akarja-e vásárolni vagy sem. A vagyontörvény előírásait pedig a Nemzeti földalapról szóló törvény teljesíti azzal, hogy az állami földek hasznosítása során az elsődleges jogügylete „a Nemzeti földalapba tartozó földrészlet nyilvános pályázat vagy árverés útján történő eladása”. Mindez a globális tőke szabad áramlásának – a társadalmi közérdek rovására – tett alkotmánysértő engedmény, amely az állami föld nemzeti védelmét nyíltan megtagadja.

Magyarország jogállam, így polgárai nem kötelesek tűrni, hogy nemzeti örökségüket, közös földvagyonukat bármely kormány bármely ürüggyel, jogi önkénnyel elorozza. Ez nemcsak a közérdek semmibe vétele, hanem súlyos alkotmánysértés is. Az állami földtulajdon csalárd felszámolását több jogintézmény is megakadályozhatná. Elsőként a vagyontörvény módosítása, amely kimondaná: az állam kizárólagos tulajdonába tartozik – más vagyontárgyak mellett – az állam tulajdonában lévő mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld is, ami forgalomképtelen kincstári vagyon. A módosított törvény végrehajtása az Nemzeti földalapról szóló törvényből törölné azt a lehetőséget, hogy az állam földjét a földalap eladhassa. Mindkét törvénnyel szemben az Alkotmánybíróság törvényességi felülvizsgálata is kezdeményezhető. Szakértők szerint ez ügyben nem zárható ki az országos népszavazás sem, ami az állampolgárok döntésére bízná, hogy az állami földtulajdon a jövőben üzleti vagy bérelhető államkincstári vagyon legyen-e.

De ne áltassuk magunkat: a kormány már októberben be akarja fejezni az állami földek mindenáron való privatizálását, így a jogvédelem esélye minimális. Csak elszánt összefogás, kiterjedt népmozgalom védhetné meg közös földvagyonunkat, azonban az ország migrációs megszállása, a megosztottság, a félelmek, a düh és a tehetetlenség miatt már nem jut figyelem más létérdekű közügyeinkre. Pedig közös fellépésünk nélkül elvész az állami földtulajdon.

A szerző az MTA doktora, professor emeritus