Egy kellemetlen ember

A magyar érdekek képviselete nem nacionalizmus, hanem a legjobb értelemben vett patriotizmus.

Nyugat-Európában a politikailag korrekt beszéd meghatározó tényező lett. Az olyan szavak nélkül, mint demokrácia, egyenlőség, fenntarthatóság, szolidaritás, társadalmi felelősségvállalás, melegbüszkeség, európaiság, multikulturális együttélés, elképzelhetetlen sok politikus napi diétája, és nehezen tudják elfogadni, hogy vannak olyan pályatársaik, akik ilyen szólamok állandó hangoztatása nélkül képzelik el politikai tevékenységüket. Orbán Viktor pedig egészen más szótárt használt. Már szóhasználata is „kellemetlen” némely, sablonokat ismétlő politikusoknak.

Jean-Claude Juncker, aki korábban bírálta a magyar hatóságok bevándorláspolitikáját, azt vallja a legfontosabb kérdésnek, hogy vajon az európai országok össze tudnak-e fogni a bevándorlás ügyében, a közös európai cél megvalósítása érdekében. A baj csak az, hogy egyelőre még egy homályos európai cél sincs, nemhogy egy olyan irány, amely mögé összefogást lehetne toborozni. Ellentétben az Európai Unióval, Orbán Viktornak világos és egyértelmű elképzelése van a bevándorlók áradatának kezelését illetően. Mindenre elszánt embereket nem lehet valamilyen kényszerítőeszköz nélkül jobb belátásra bírni. A magyar kormány határzárat épít a magyar–szerb zöldhatáron, hogy a potenciális migránsokat a legális határátkelőhöz terelje. Az elképzelés lényege a menedékkérők regisztrációja, a kérelem gyors elbírálása, a temérdek menekültstátust nem érdemlő migráns visszafordítása.

Logikusnak tűnő és belátható időn belül megvalósítható terv ez, amely minden európai ország érdekét szolgálja. Sajnos sok külföldi politikusnak ez a megközelítés sem tetszik. Amit világosan látni kell, az az, hogy az Európai Unió vezető politikusainak vagy fogalmuk sincs a probléma nagyságáról, vagy kétszínű módon bűnbakot keresnek saját inkompetenciájuk eltitkolása érdekében. Az egyik oldalon Magyarországon – és nem a semmit sem cselekvő Görögországon – kérik számon a schengeni egyezmény és a dublini rendeletek betartását, a másik oldalon pedig hangosan fújják a migránsokat hívó kürtjeiket. Az elmúlt hetek óriási migránsáradatának legfőbb okozói a német kancellár által tett kijelentések voltak.

Orbán és Juncker legutóbbi nézeteltérése a kötelező kvótarendszer ügyében történt. Juncker úr először pár tízezer, majd ennél sokkal nagyobb számú bevándorló kötelező kvóta szerinti szétosztását javasolta a tagállamoknak. Miközben sokan bólogattak, a magyar miniszterelnök megkérdőjelezte ennek a nevetséges ötletnek a létjogosultságát. A migránsok százezrével tódulnak be az Európai Unióba.

Hogyan lehet akármilyen szétosztásról beszélni, mielőtt az EU és Magyarország képes lenne megvédeni a határait? Hogyan lehet kvótáról és számokról beszélni, mielőtt ismernénk a probléma nagyságrendjét? Emellett egy óriási elvi dilemma elé állítja az összes, nemzetállamot kívánó politikust minden újabb „kötelező” utasítás Brüsszel részéről. Aki a nemzetállamok Európáját képzeli el az Európai Unión belül, az minden bizonnyal elveti Brüsszel újabb csendes lopakodását az európai egyesülés felé.

Miután valószínűleg észrevette a német menekültpolitika eddigi irányának teljes csődjét, a kancellár asszony úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unióba belépőknek be kell tartaniuk a belépés és a regisztráció szabályait, majd integrálódniuk kell a társadalomba. Semmiképpen sem alkothatnak szuverén, elkülönült közösségeket.

Ragyogó gondolatok. A baj ezzel csak az, hogy amint azt Magyarország példája is mutatja, a bevándorlók nem hajlandók elfogadni semmilyen rájuk vonatkozó törvényt, rendeletet vagy útmutatást. A jelenleg már Németországban élő mozlim közösségek nem integrálódnak a német társadalomba, és nem is hajlandók semmilyen erőfeszítést tenni azért, hogy – mint azt Merkel asszony szeretné – európaiak legyenek. Állítólag az őrület definíciója az, hogy újra és újra megismételjük azokat a cselekedeteinket, amelyekről már bebizonyosodott, hogy nem működnek.

Nemcsak az egyenes beszédet preferáló magyar miniszterelnök, de maguk az európai társadalmak sem értették világosan a német kancellár eredeti irányvonalát. Aztán kiderült, hogy a német munkaadók egy emberként követelnek több, alacsony fizetésért dolgozó, lehetőleg képzett, fiatal munkaerőt a német gazdaság további fejlődése érdekében. Ezért hajlandók eltérni még azoktól az Európai Unióban és az Egyesült Államokban elfogadott judeokeresztény társadalmi és nemzeti normáktól is, amelyekben nemcsak a magyar miniszterelnök, de a népesség jelentős része is kitartóan hisz. Szörnyű, hogy a következményekre Orbán Viktornak kell figyelmeztetnie európai testvéreinket.

Minden miniszterelnök feladata, hogy elsősorban a saját népe érdekeit képviselje. Még akkor is, ha ez a magatartás más országok politikusainak a szemében őt egy kellemetlen emberré teszi. Az ország karakterének, népességének, hitének, potenciáljának védelme nem nacionalizmus, hanem a legjobb értelemben vett patriotizmus. Ezekért az elvekért megéri még akár kellemetlennek is lenni.

A szerző amerikai magyar üzletember, ügyvéd