Európa megmentője

Refugees welcome – Isten hozta a menekülteket, üdvözölték lelkes aktivisták az első hullámot a müncheni pályaudvaron.

Refugees welcome – Isten hozta a menekülteket, üdvözölték lelkes aktivisták az első hullámot a müncheni pályaudvaron. Azóta a lelkesedés lefagyott a német arcokról: Németország éppúgy nem tudja, mit tegyen a migránsokkal, mint azok az országok, amelyeken keresztülvágtak, hogy Európa leggazdagabb és a szociális juttatásokat tekintve legbőkezűbb országait elérjék. Közben az egyes államok vezetői egymást, pontosabban a vándorlás útvonalában őket megelőzőket vádolják anélkül, hogy bármilyen ésszerű lépést is kigondoltak volna a helyzet kezelésére. Ugyanis amit az Európai Bizottság megoldásként javasol, és amit Angela Merkel is erőltet, vagyis a 160 ezer migráns szétosztása, az ez évben várható milliós bevándorlást tekintve egyszerűen nevetséges.

Legutóbb Zoran Milanovic horvát miniszterelnök bírálta Görögországot, amiért migránsok ezreit engedi be a schengeni övezetbe. Mintha a tízmilliós Görögország meg tudná állítani ezt az áradatot, miközben semmilyen hathatós segítséget nem kap az uniótól, ahogy korábban Málta és Olaszország sem kapott. Sőt, ha a Törökországgal való nem éppen baráti viszony miatt fenntartott, számottevő méretű hadseregével tényleg ki akarná kényszeríteni a schengeni szabályok betartását, emberi jogi aktivisták és hasonszőrű riporterek lepnék el a határait, hogy a görögök kegyetlenkedéséről tájékoztassák a világot, mint ahogy az az eddig egyetlen emberéletet követelő konfliktusban (amikor egy csempészhajó fegyveres összetűzésbe került a görög parti őrséggel) meg is történt. A görögök azonban belátták, hogy a rájuk kényszerített irracionális gazdasági megszorítások közepette nem tisztük, hogy szívességet tegyenek Európának, áttolják inkább a felelősséget és a támadásokat a következő schengeni országnak és az elsőnek, amelyik komolyan veszi a határok védelmét: Magyarországnak.

Bár a nyugati sajtó és a nyugati politikusok hazudozásai Magyarországról nem most kezdődtek, elképesztő az a mocsok, amelyet rövid idő alatt ránk szórtak, jórészt hazugságokra építve, vagy olyan cselekedetekért, amelyeket ők is megtettek, mihelyst a bevándorlók tömege elérte országukat. Ebből is kiemelkedik Werner Faymann osztrák kancellár megjegyzése, amikor a migránsok bicskei menekülttáborba vitelével kapcsolatban a náci koncentrációs táborokba tartó vonatokat idézte . Ez kicsit sok egy olyan vezetőtől, akinek országa kitörő örömmel üdvözölte Hitler 1938-as bevonulását, míg Magyarországról azok a bizonyos vonatok csak az ország német megszállása után indultak el, amely tényről itthon is sokan – ki tudja, milyen okból – igyekeznek megfeledkezni. De miért ne tenné meg ezt az osztrák kancellár, ha a nyugati sajtónak éppen a magyar politikusok szolgálnak az országgal ellenséges alapanyagokkal? A Der Spiegel egyik legutóbbi cikkében Jan Puhl azt írja: „Az ország Orbán Viktor vezetése alatt őszintén barátságtalan, sőt ellenséges a migránsokkal. A magyar–szerb határon lévő Röszkén jelenleg maszkos, gumikesztyűs rendőrök láthatók, amint az újonnan érkezők ezreit terelik össze a regisztráló táborokba, amelyek úgy néznek ki, mint sebtében felállított börtönök.” És hogy kik Jan Puhl informátorai? Fodor Gábor, aki szerint Orbán „imádja a konfliktust, mert abban a helyzetben tud politikusként kitűnni”, vagy Gyurcsány Ferenc, aki szerint Orbán „a háború embere” (míg ő maga bezzeg migránsokat fogad be az otthonába).

A cikkre 21 komment érkezett; ebből mindössze három támogatta a cikk hangvételét, további három semleges, inkább magyarázó jellegű volt, és tizenöt, tehát mintegy 75 százalék egyértelműen kiállt Orbán és a magyarok mellett. Néhány jellemző vélemény: „Hála istennek, hogy van egy Orbán. Ő az egyetlen uniós vezető, akinek van mersze azt tenni, amit a helyzet megkíván: védeni a saját és a schengeni határokat. Bárcsak Németország hallgatna rá”; „A legtöbb európai polgár támogatja a magyar kormányt”; „Utálhatjuk ugyan Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, de ő az egyetlen, aki megpróbálja betartani a valamennyi uniós ország által aláírt egyezményt”. Egy magát angol realistának nevező kommentelő felteszi a kérdést: „Ki gondolta volna, hogy Európa megmentője Magyarországról jöhet?”, míg valaki más szerint Orbán „nem hazudik, amikor azt mondja, hogy ez [a bevándorlás] le fogja rombolni az európai kultúrát”.

Hosszan lehetne még sorolni a hasonló megjegyzéseket, de inkább tegyük fel a kérdést: ha Európa lakosságának döntő többsége Orbán és a magyarok mellett áll ki, akkor kit képviselnek azok, akik nemcsak Orbánt, de az országot is támadják? A hazai informátoraikról persze tudjuk.