Pirruszi győzelem?

A Fidesz kommunikációs sikere nem kezeli, csak elodázza a válság megoldását.

Persze nem egyszerűen a Fidesz találta meg a bevándorlást, mint témát, hanem a bevándorlás „találta meg” Európát és Magyarországot. Vagyis kétségkívül valós és igen komoly problémáról van szó; ezért is írta ki magát egy időre a közéletből a baloldal, amelynek álláspontja leginkább úgy foglalható össze, hogy „nincs semmi probléma, de a jobboldal nem képes megoldani”. A Fidesz helyesen ismerte fel, hogy megfelelő kommunikációval mindkét ellenfelét sarokba szoríthatja: a töredezett baloldalt a migránsok védelmezőjének szerepébe kényszerítheti – ehhez nem is volt szükség feltétlenül kényszerre –, míg a Jobbik vitorlájából kifoghatja a szelet, vagy már-már ésszerűtlenül radikális pozícióba tolhatja a pártot, ha az rálicitál a kemény kormányzati fellépésre. Ez a számítás olyannyira bevált, hogy az talán még a Fidesz stratégáit is meglepte, így a kormány sokat nyert a helyzettel kapcsolatos kommunikáción.

Igen, a kommunikáción, nem pedig a bevándorlási helyzet kezelésén. Az utóbbiról ugyanis egyelőre nem beszélhetünk, hiszen magát a problémát – ahogy az ma már jól látszik – összeurópai szinten sem könnyű orvosolni, nemhogy tagállami hatáskörben. Egészen biztos, hogy a nemzeti konzultációnak és a hozzá kapcsolódó plakátkampánynak nem sok szerepe lehet a megoldásban, így ezek csak politikai, sőt kifejezetten belpolitikai szempontból értelmezhetők. De a rohamtempóban épült határzárnak is jelentősebb az üzenetértéke, mint a védelmi funkciója, irányuljon ez akár az uniós vezetők, akár a hazai választók felé. Az, hogy a Fidesz hogyan képes kezelni a helyzetet, csak jóval hosszabb időtávon derül majd ki, miként az is, célravezetőnek bizonyul-e az EU-val szemben alkalmazott retorika (előbb panaszkodunk, hogy az unió nem segít, majd kivonjuk magunkat a közös cselekvésből). Rövid távon viszont bizonyára Török Gábor politológusnak van igaza, aki az egészet egy természeti katasztrófához hasonlította, ami többnyire – valós mozgásterétől függetlenül – a mindenkori kormánynak kedvez, ha az cselekvőképesnek mutatja magát a nyilvánosság előtt.

Bizonyos szempontból a Fidesz nem is hibáztatható azért, hogy az aktuálpolitikai hasznát is be akarja zsebelni a rendkívüli helyzetnek, hiszen a demokráciát szavazatokra játsszák, és ezt más kormányok sem szokták szem elől téveszteni nagy horderejű döntéseik során. Azt persze túlzás lenne kijelenteni, hogy a menekülthullám nem is jöhetett volna jobbkor a megtépázott népszerűségű pártnak. És nem pusztán azért, mert ez velejéig cinikus megközelítés lenne – amely, bízunk benne, legfeljebb egyes „értéksemleges” politológusok nézőpontjából merül fel –, hanem azért is, mert paradox módon az év eleji népszerűségvesztés hirtelen megfékezése nem is jöhetett volna rosszabbkor a Fidesz számára. A jobboldal vezető ereje, mint arra fentebb utaltunk, a 2014-es újrázást követően komoly válságot élt át, amelynek számos öszszetevője volt, kezdve a személyi kérdésektől egészen a hatalomhoz, illetve annak gyakorlásához való viszonyulásig. A veszprémi és a tapolcai vereség úgy értelmezhető, hogy 2015-re ennek a válságnak a tüneteit már a jobboldali törzsszavazók is érzékelték, és távolmaradásukkal határozott üzenetet küldtek a pártnak.

A rendkívüli helyzet következtében viszont a Fidesz népszerűsége anélkül stabilizálódott, hogy a párt vezetése érdemi lépéseket tett volna az említett válság valódi okainak kezelésére. Ez elsősorban azért kockázatos a jobboldal szempontjából, mert így megoldatlanok maradtak azok a problémák, amelyek az év eleji állapotok kialakulásához vezettek. Ezeket a Fidesz tovább cipeli magával, s amint a hazai politikai helyzet normalizálódik, óhatatlanul újra felszínre fognak kerülni. Másodsorban mindebből könnyű arra a konklúzióra jutni, hogy a népszerűség csökkenése kommunikációs eszközökkel orvosolható, nem pedig a szükséges politikai konzekvenciák levonásával. Ez azonban téves következtetés: a hazai politikatörténet egyik fontos tanulsága, hogy ha lassan is, de a választók felismerik és egyáltalán nem honorálják, ha egy párt a politikai marketinget helyezi az érdemi cselekvés – jelen esetben az ésszerű korrekció – elé. A miniszterelnök öt évet értékelő beszéde volt az utolsó olyan mozzanat, ami ennek belátására utalt, de utána minden bizonnyal megérkeztek a legfrissebb felmérések eredményei, és a „figyelem korszakának” beköszönte azóta is várat magára.

Helyette marad a nyers erő, és azok, aki az erre építő politikát szorgalmazzák. A megváltozott helyzet egyik legriasztóbb következménye ugyanis az, hogy visszaigazolni látszik a Habony Árpád nevével fémjelzett tanácsadói kör tevékenységét. Míg a hírek szerint tavasszal még a fideszes politikusok közül is többen ennek a körnek a működésében látták a problémák egyik alapvető forrását, addig ma éppen Habonyék azok, akik fényes győzelmet ünnepelhetnek. Ez a győzelem azonban könnyen pirruszinak bizonyulhat, hiszen a most mindenhatónak vélt tanácsadók nem kezelték, hanem csupán elodázták a jobboldal válságát. Ha pedig ez így van, akkor ők maguk is csak tünetei annak.