A TEK és a nyilvánosság

Nem tisztem a TEK renoméjának védelme, de helyesen cselekedtek, amikor lecsaptak.

Péntekre kiderült, hogy jó volt a megérzés: Tasnádi László belügyi államtitkár sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az elsőként elfogott két férfi egy kormánytag ellen készült merényletre. A közleményből azonban nem derül ki, hogy két különböző elfogásról volt szó, mint ahogy az sem, hogy a második csoport esetében bombalabort lepleztek le a TEK-esek. Az utóbbiról még aznap este maga a főigazgató tett említést, mint ahogy arról is, hogy vizsgálják, az elfogottaknak van-e valamilyen kapcsolatuk az egész világot behálózó Iszlám Állammal.

A TEK-re vetülő politikai árnyék miatt a sajtó szerdán boncolgatni kezdte a történteket. A Tények előásta az egyik bombagyárost, aki azt találta mondani, nem bombát, hanem tűzijátékot készítettek. Az Index pedig megírta, hogy az elfogott „bombás” csoport négy tagjából kettő felvidéki magyar, akik hagyományőrzés címén háborús szerepjátékokban utaznak. Aznap este már nem a főigazgató, hanem helyettese, Bodnár Zsolt tábornok állt elő végre konkrétumokkal: ott volt a bombalabor leleplezésekor, ahol többek között elfűrészelt poroltót találtak – amit Hajdu szerint megtömtek robbanóanyaggal és fémhulladékkal –, valamint más, házilag barkácsolt eszközöket, melyekből bombát lehet gyártani. A tűzszerészek nem is vállalták a szállítással járó kockázatot: helyben megsemmisítették az instabilnak ítélt szerkezeteket.

Hajdu a tévében be is mutatta a poroltót, immár robbanóanyag nélkül, valamint egy fotót a gyanúsítottak autójában talált „csőbombáról”. A képen azonban egy méretes papírrúd látható, szigetelőszalaggal átfogva. Inkább néz ki – egyébként nagyon veszélyes – tűzijáték-rakétának, mint csőbombának, ám a tábornok nyilván tudja, mit beszél. Azóta már az is olvasható a világhálón, hogy a két felvidéki magyar anyaországi társai háborús relikviákat gyűjtenek: fémkereső detektorral kutatva szednek össze II. világháborús tojásgránátokat, aknákat.

Egyetértek egy másik volt kollégám felvetésével – amivel minden épeszű embernek egyet kellene értenie –, hogy gránátnak, aknának és mindenféle robbanótestnek, legyen bár az házilag barkácsolt tűzijáték-rakéta, nincs keresnivalója autóban, lakóházban, lakóövezetben. Aki ilyet gyűjt, lakott területre visz, hazacipeli a lakására, hogy ott kinyerje belőlük a robbanóanyagot, amiből aztán tűzijátékot gyárt, az elmemegfigyelőbe vagy börtönbe való. Esetleg mindkettőbe.

Huszonkét évvel ezelőtt, 1993. szeptember 15-én Békásmegyeren felrobbant egy panellakás. Az ott lakó amatőr vegyész robbanóanyagot kotyvasztott, a tragédiának hét halálos áldozata volt. A most elfogott tűzijátékgyártók nyilvánvalóan nincsenek tudatában, mennyire ön- és közveszélyes dolog robbanóanyagot kutyulni. Esetleg túlteng bennük az öngyilkos hajlam. Én a tűzszerészeknek hiszek: még jó, hogy nem akarták elszállítani a lakásból a barkácsolt robbanószert, ami akár egy rázkódásra is beindulhat – ezt nevezik instabil robbanóanyagnak.

Nem tisztem a TEK renoméjának védelme, de helyesen cselekedtek, amikor lecsaptak. Az már egy egészen más történet, hogy az akciók kommunikációja mitől siklott félre, hogyan vált egyik pillanatról a másikra bohózattá a történet – még a BBC is foglalkozott vele, s a Reutersnek köszönhetően Indiában is értesültek róla.

A terrorelhárítás és a kommunikáció két külön szakma. Az utóbbihoz némileg értek, gyakorlatom is van benne, az előbbi bőséges szakirodalmát pedig tanulmányoztam, de távol álljon tőlem, hogy beleszóljak a TEK szakmai munkájába. Húzza őket az ág nélkülem is. Az elbaltázott kommunikációt azonban nem hagyhatom szó nélkül. Nem tudom, hogy személy szerint ki állította össze a TEK sajtóközleményét, ám nyilvánvalóan fogalma sincs a kommunikáció mibenlétéről. Nem gondolnám ugyanakkor, hogy szándékosan lett összemosva a két akció, és szándékosan kerültek így egymás után mondatok. Hajdu tábornok sajtószereplései viszont kommunikációs szempontból finoman fogalmazva bakinak minősíthetők. Ahogy egy szakember megfogalmazta: az első tévés fellépése során, az ATV-ben annyi púdert szórt szét, amennyi egy kozmetikusnál sincs, és egyik magas labdát adta a másik után a vele és alakulatával erősen kritikus sajtó számára. Amikor pedig helyettesét küldte a tévébe, hogy az mondja el, mit találtak a laborban, már senki sem hitt neki. Pedig Bodnár tábornok szavai már sokkal inkább közelítettek a valósághoz.

Azóta is azon töprengek, miért nem professzionális kommunikátorra bízták az akciók tálalását, aki ért a sajtóhoz, ismeri a média működését, tudja, milyen információkra nem mondja azt a közvélemény, hogy ez blődli. Lehet, hogy nincs ilyen kommunikátora a TEK-nek, vagy úgy gondolta a főigazgató, neki kell kiállnia, ezt várják el tőle. Az egyik hiányosság, a másik tévedés. Amennyiben Hajdu János nem ismer olyan professzionális kommunikátort, aki a rendőri regulában is otthon van, és pontosan tudja, hogy a nyomozás érdekeit szem előtt tartva mit és főleg hogyan mondhat a sajtónak, talán érdemes lenne körülnéznie a Belügyminisztériumban – mert ott talál ilyet.

Végül: kellő tisztelettel kérem a politikusokat – pró és kontra –, hagyják dolgozni szakmai tudásának megfelelően a TEK-et, a rendőrséget, a titkosszolgálatokat. A TEK, a rendőrség és a titkosszolgálatok vezetőit pedig arra biztatnám, hogy vegyék már észre: a kommunikáció önálló szakma.