Egy a tábor, egy a vélemény

A Fidesz hatalomgyakorlása következtében kialakult a sunnyogás kultúrája.

Azt, hogy a Fidesz újabban csúcsra járatta a sunnyogás kultúráját, jól mutatja, mekkora hírértéke van annak, ha egy-egy képviselő nagy ritkán hangot ad őszinte nemtetszésének. Gulyás Gergely valóságos hőssé vált, amikor finoman jelezte, hogy nem tetszett neki a kopaszok akciója a Nemzeti Választási Irodánál; Kövér László a Fidesz erkölcsi iránytűje lett, mert egy interjúban utalt arra, hogy nem tetszik neki párttársai urizálása. Pedig valahol ez lenne a természetes. Hangot adni annak, hogy a fekete igenis fekete: hogy alvilági figurákkal nem szokás útját állni egy ellenzéki népszavazási kezdeményezésnek; hogy nem helyes, ha az igazságügyi bizottság elnöke arról beszél, hogy akár házszabályellenesen is megakadályozza egy ellenzéki indítvány benyújtását; vagy hogy mennyire nyilvánvaló, hogy Habony Árpád egy életveszély. Innen pedig már csak egy lépés – persze nem kis lépés – annak is hangot adni, hogy a fehér igenis fehér. Más szóval kiállni a saját értékeink mellett. De nem úgy, mint Lázár és Balog miniszterek a vasárnapi zárva tartást eltörlő szavazáskor: aláírt hűségnyilatkozattal. Hűséggel ugyanis a választóinak tartozik a képviselő.

Van, aki azt mondaná erre, hogy nézzük csak meg a szocialisták esetét: az MSZP fénykorában legendásan „vitatkozós” párt volt, s láthatjuk, mire jutottak. Az MSZP-t azonban éppen az indította el a lejtőn, hogy szorosan összezárt az erkölcsileg megbukott Gyurcsány Ferenc mögött. Tíz évvel ezelőtt hangzott el az őszödi beszéd, majd néhány hónappal később nyilvánosságra is került, és nem volt senki a pártban, aki a feketéről kimondta volna, hogy fekete (a baloldali sajtó és a liberális értelmiség egyenesen fehéret kiáltott). Pedig jobban jártak volna, ha valaki kimondja.

Persze utólag mindig okosabb az ember. Kérdés, hogy akiknek ma érdemi befolyásuk van a Fidesz politikai kultúrájának alakulására, szintén csak utólag lesznek-e azok.