Új kor köszöntött ránk. Valamikor jól meghatározható újságok és hetilapok sorra vesztik el arcélüket, vagy egyszerűen eltűnnek, csépeli őket a kielégítetlen politika, minek az a profil. A létező műhelyek munkatársait egyenként levadásszák. Aki tud írni és van karaktere, azt azért, hogy ne ott legyen, ahol van, és lehetőleg ne is írjon ott, ahová úgy érzi, tartozik; ha meg eleve nem tudott írni és nincs karaktere, akkor meg ő a leghasznosabb ember, hiszen ővele bármi megíratható. A levadászott és megkörnyékezett újságírók egy részét begyűjtik a Magyar Kalaphoz. Az elnevezés ötletbörzén született, a „kalap” szó itt sokjelentésű, egyszerre utal arra, hogy a Magyar Kalapnál sok-sok pénz van, nincs szüksége kalapozásra, valamint arra, hogy aki azt megveszi, az valójában megemelte a kalapját előttük. De utal az eszmeiségére is, ami hát egy kalap… tartalom.
A szerkesztőségek ajtaja tárva-nyitva, bárki jöhet, bármit írhat, és bárkit el lehet küldeni, aki nem azt írja, amit a lap profilja megkíván. Gond csak egy van: hogy egyre több lap úgy érzi, fogalma sincs, hogy neki tulajdonképpen mi a profilja. Így aztán az az újság jár jól, amelyiknek eleve soha nem is volt profilja, mert ha onnan elmegy néhány, hogy is mondjam… nemzeti érzelmű hazaáruló vagy baloldali burzsoábérenc, észre sem lehet venni. Lassan eljutunk oda, hogy akármi van a fejlécen, senki sem veszi komolyan. A tágra zárt szerkesztőségi ajtók világában előnyt élvez, aki nem szerzett nevet magának, akinek nincs sem saját stílusa, sem semmilyen meggyőződése, mert tőlük senkinek se jut eszébe számon kérni sem azt, amit leírtak, sem azt, amit le fognak írni. Ők az új módi szerint felépülő médiavilágban, nemcsak, mint említettük, a leginkább használhatók, hanem egyúttal a legtrendibbek is.
A Magyar Kalapot is működtető új médiabirodalom újságjai és tévécsatornái olyan jól állnak anyagilag, annyi állami és céges hirdetést kapnak, hogy nekik hírekre, tudósításokra, riportokra, publicisztikákra, interjúkra, azaz újságcikkekre valójában nincs is szükségük, anélkül is meg tudnának jelenni. Nekik tulajdonképpen előfizetőkre sincs szükségük, mert annyi a hirdetés, hogy ha minden oldalon csak az lenne vagy más, jól fizető reklám, akkor is megtelne betűvel és képpel az újság. Így aztán a laptulajdonos az előfizetőknek nemcsak az igényeitől, hanem a számától is el tud tekinteni. Valamikor, nem is túl régen az aznapi munkát elindító lapértekezleteken a napos szerkesztő azt kérdezte: „Kollégák, hányadik oldalon van reklám?” A Magyar Kalap médiabirodalom új típusú lapjainál a napi értekezleten a szerkesztő könyékig túr a hozzá özönlő állami hirdetésekben, rendezgeti őket, mintha bankókat számlálna, majd megkérdezi a rovatvezetőket: „Kollégák, hányadik oldalon van újságcikk?”
