Eredménytelen népszavazás, fellángolt indulatok

A letelepedési kötvények súlyos nemzetbiztonsági kockázatairól.

Az utca jámbor embere pedig azt mormolta csendben maga elé, hogy az ilyen trükközés egy hétköznapi dílertől talán szokványos dolog, ugyanakkor az ország fizetőeszközére, a forint értékállandóságára elsősorban két embernek, a pénzügyminiszternek és a nemzeti bank elnökének kutyakötelessége vigyázni, és ezért legalábbis csúnyán etikátlan – egészen pontosan: bűncselekmény – az ilyen magatartás. Azt pedig, hogy ezektől a személyektől szigorúan tisztességes magatartást vár el minden valamirevaló politikai vezető, jól mutatta, amikor Francois Hollande francia köztársasági elnök legelső kormányának költségvetési miniszteréről (Jérome Cahuzac) ugyanez derült ki, még aznap ki lett penderítve a kormányból, majd röviddel azután megkezdte börtönbüntetését is. Oszkó Péter az Orbán-kormánynak nem pénzügyminisztere, hanem a megpályázott, magyar rendezésű Olimpiai Játékok Előkészítő Bizottságának tagja.

A világ vezető pénzügyi szakemberei és a pénzügyi szakirodalom (lásd pél­dául az Oxfordban kiadott The Globalization of World Politics című munkát) az offshore pénzintézet definícióját így fogalmazzák meg: „olyan – a befektető saját székhelye szerinti országban – nem szokványos, előnyös lehetőségeket biztosít ügyfeleinek, mint például a) adó­elkerülések, b) csökkentett adóterhek, c) adó-visszatérítések, d) egyéb speciá­lis előnyök és könnyítések, e) olyan rendkívüli titoktartási garanciák, amelyek lehetővé teszik a pénz eredetének kamuflálását vagy a pénzmosást. Ilyen pénzintézeteket általában – de nem kizárólagosan – miniállamok és távoli szigetországok működtetnek, saját extra­profit-bevételeik növelése céljából.”

A figyelmes olvasó – mindennemű pénzügyi előképzettség hiányában is – könnyűszerrel felismerheti, hogy az ilyen rejtett – sőt a befektető országának jogszabályait kijátszó, a bevételeit megkurtító és ezért tilos – előnyöket nyújtó pénzintézeteknek nem meghatározó jellemzője, hogy akár valamely tengerparttól távoli szigeten vagy egy törpeállamban legyenek bejegyezve. Érthetően: amennyiben egy magyar állampolgárnak – például a pénzügyminiszternek – valamely Balmazújvárosban vagy Érden lévő pénzintézet nyújtja az előbb felsorolt tilos kedvezményeket, akkor ez a bank is offshore bank, az ügyfele pedig igenis offshore-ozik.

Az elmúlt időszakban több ellenzéki párt törvényjavaslata is azt akarta elérni, hogy a magyar állam ne szervezhesse ki az úgynevezett letelepedési kötvények árusítását offshore tevékenységet folytató személyeknek, cégeknek. Sajnálatos módon az Orbán-kormány gyakorlata immár évek óta erre a megoldásra épül, ami komoly nemzetbiztonsági kockázatot, sőt egészen pontosan: nemzetbiztonsági veszélyeket képez! Ezzel a feladattal külföldön kizárólag a magyar külügyminisztérium konzuli szolgálatát lett volna szabad megbízni, nem pedig olyan kétes egzisztenciákat, akiknek publikált fényképeitől sorozatosan megrettenhetünk. A konzuli szolgálatok általános tevékenységi körébe tartozik – egyebek között – a letelepedési kérelmek (honosítások, állampolgársági ügyek stb.) szigorú vizsgálata és elbírálása. Következésképpen, ha például egy második vagy harmadik generációs magyar származású ember vissza kíván térni a hazájába, természetszerűen a magyar konzuli szolgálat bírálja el kérelmét és – az ország biztonsági összetevőire való kihatását szigorúan vizsgálva – a magyar belbiztonsági szervekkel együttműködve hozza meg döntését.

A biztonsági kockázatokon túlme­nően teljességgel érthetetlen, hogy ezeknek a letelepedési kötvényeknek az értékesítésén miért keresnek milliárdokat idegen személyek, amikor e bevételek a konzuli szolgálatok bekapcsolása ese­tében közvetlenül és nettó nyereségként folynának be az államkasszába. Ebben a vonatkozásban újabb, igen gyanús összefonódásokat vélelmez a magyar lakosság.

A kormány által a mi zsebünkből finanszírozott népszavazás eredménye csupán azt mutatta meg nekünk, amit már régóta tudtunk. Nevezetesen, hogy a magyar társadalom közel száz százaléka elutasítja a migránsok kötelező betelepítését. Továbbá azt a mutatványt is újra élvezhettük, hogy a Fidesz-vezetők ábrázatán a népszavazási eredményhirdetés estéjén totális vereséget mutató tekintetek hogyan változtak meg, s miként lehetett a másnapi parlamenti vitára önbizalomtól duzzadó, változatlanul pökhendi, magabiztos csapatot létrehozni. Miközben a nagy nemzetközi hírügynökségek hangsúlyozták, hogy a magyar szavazók alig több mint negyven százaléka szavazott nemmel, a kormánytól változatlanul azt halljuk, hogy több mint 3 millióan utasították el a kötelező kvótát. Az efféle bűvészkedés csupán arra alkalmas, hogy rövid távon elkendőzze a tényeket, és tovább erősítse a Fidesz-­vezérkar önelégültségét. Kérdés, hogy mindez elegendő lehet-e 2018-ig, kitart-e a következő választásokig.