És sajnos ez csak a jéghegy csúcsa. Nemcsak Romániában, de egész Észak- és Kelet-Magyarországon hasonló történetek százait tudnák elmesélni a reménytelen élethelyzetben lévő emberek. Varrógép mellett eltöltött hetek fillérekért, soha ki nem fizetett csigabegyűjtés, és akkor még nem is beszéltünk a hangzatos multilevelmarketing- és piramisjáték-csapdákról. Néha még a környezet is sérül: nem is olyan régen külföldi gyógyszergyár képviselője érkezett Székelyföldre egy ritka, csak magas hegyek szikláin megtalálható gyógynövényt keresve. Boldog-boldogtalan járta a Bucsin-tető körüli hegyeket, hogy ottani szemmel nézve szép pénzt, nyugat-európai optikával nevetséges összeget keressen a szárított gyógynövénnyel, amelyet rövid idő alatt sikerült gyakorlatilag kiirtani a régióban.
Egyébként a kindertojásos történetre is érvényes, hogy minden mindennel összefügg: a Romexa cég neve nem véletlenül lehet ismerős a magyar olvasónak. Az egyik leggazdagabb romániai magyar üzletember, a két évvel ezelőtt elhunyt Mudura Sándor és fia tulajdona. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök 2002-ben náluk vendégeskedett, hogy aztán – minden bizonnyal véletlenül – az Eximbank 2,6 milliárd forintos hitelt adjon nekik a magyar adófizetők pénzéből egy nagyváradi pláza megépítésére.
Számomra az egész a kiszolgáltatottságról és a reménytelenségről szól. Amikor nincs más, az ember elvállal bármit, csak kenyeret tudjon adni a gyerekeinek, és ezzel a reménytelen helyzettel sokan vissza is élnek. Vadkapitalizmus a javából: a gyengét kihasználják, de jól meg is alázzák közben. És mindehhez sokszor asszisztál az állam és a helyi önkormányzat: díszpolgári címet ad a munkát hozó gyár tulajdonosának, költségvetési milliárdokat szór a multinak, mert az méltóztatja kizsákmányolni a polgárainkat.
Most olvasom: a kecskeméti Mercedes-gyárban a szakszervezeti tisztségviselőket nem engedték be a munkásokhoz, azokat a dolgozókat pedig, akik a sikertelen bértárgyalás után nem vették fel a munkát, kizavarták az éjszakai hidegbe. A német befektetőt korábban körbeajnározta a politika, amiért kegyeskedett nálunk gyárat építeni – egyedi kormánydöntéssel például 29,7 milliárd adóforintot kapott támogatásként. Arról már keveset lehetett a sajtóban olvasni, hogy a vadonatúj gyárba máshonnan leszerelt technikát hoztak, és a kopott gépekkel nem lehetett stabil minőséget produkálni. A gyár vezetése ezekre a minőségi kifogásokra is hivatkozva tartotta alacsonyan a béreket, amelyek egyébként össze sem hasonlíthatók egy német gyári munkás fizetésével.
