A YouGov közvélemény-kutató a Diana-dokumentumfilm és a hercegnő halálának huszadik évfordulója kapcsán készített felmérése szerint mindössze a britek harmada (36 százaléka) vélekedik pozitívan Károly herceg munkájáról. Négy évvel ezelőtt még hatvan százalék gondolkodott hasonlóan. Az adatokból kiderül, hogy a britek harminc százaléka ítéli meg Károly tevékenységét semlegesen, míg negatívan 27 százalékuk. Utóbbi adat négy éve tizenöt százalék volt. A YouGov arra is rákérdezett, szívesen látnák-e a britek Kamillát királynéként. Károly második feleségének – akivel Dianát csalta a csalfa herceg – a relatív többség csak hercegnői (úgynevezett princess consort) titulusnak örülne: a válaszadók 39 százaléka nyilatkozott így. 30 százalékuk semmilyen címet nem adna neki, és csak 14 százalék gondolkodik Kamilla királynéban.
A fenti számok alapján a filmet elkészíttető és műsorára tűző Channel 4 nem tesz túl jót a monarchiának. Az állami tulajdonú, de kereskedelmi alapokon működő televízió ugyanis aláássa Károly herceg amúgy is csekélyke népszerűségét. Mindezt nem a közszolgálat, hanem a nézettség bulváros karakterű megszerzéséért. Akárhogy is, Károly hercegnek el kellene gondolkodnia azon, hogy az ország érdekében nála sokkal népszerűbb fiának, Vilmosnak – akit a lakosság 78 százaléka kedvel – adja át az uralkodás jogát. Károly ezzel nyugodt öregkort biztosíthatna magának, Vilmos pedig népszerűsége folytán megmenthetné az Egyesült Királyságot a széthullástól.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!