Egyszerű vélemény volna a szexizmus?

A nemi sztereotípiák alátámasztására nem nehéz tudományos szakirodalmat találni.

Damore annyit azért tud: 2017-ben már nem írhatja le egyenesen, hogy a nők buták a műszaki tudományokhoz, és alkalmatlanok a vezetésre. Ezért a nemi különbözőség eszméjét hívja segítségül. Az esszencializmust. Vagyis a princípiumot, ha úgy tetszik. Elsőként arra hivatkozik, hogy a nők nyitottabbak az emocionalitás és az esztétikum, mint az eszmék felé. Inkább érdeklik őket az emberek, mint a tárgyak, továbbá inkább empatikusak, mintsem rendszerező elmék. Mindez máris megmagyarázza többségüket a szociális és bölcsészeti területeken. Másodsorban inkább hajlamosak a kooperációra, mint az asszertív, hatékonyan önérvényesítő kommunikációra, és ez megnehezíti a helyzetüket a bértárgyalások alkalmával és az előmenetel során. Harmadik érve, hogy a nők rosszabbul tűrik a stresszt, ezért kevesebben vállalnak nagyfokú pszichés nyomással járó beosztásokat.

Ezek az érvek legalább három különböző irányból cáfolhatók. Először is az, hogy egy adott kutatásban ezek az eredmények jöttek ki, önmagában nem igazolja ezeknek a tulajdonságoknak a velük született jellegét, biológiai eredetét – akkor sem, ha a vizsgálat kultúrákon átívelő. Elvégre a patriarchátus is az. Másodszor, az említett tulajdonságok megléte nem okoz hátrányt a mérnöki pályán vagy a vezetésben. Harmadszor, ezekkel az eredményekkel nem igazolható az esélyegyenlőségi programok fölösleges vagy téves volta.

A nemi sztereotípiák alátámasztására nem nehéz tudományos szakirodalmat találni – csakhogy ezeknek cáfolataik is vannak. Cordelia Fine kanadai származású brit pszichológus több írásában (pl. a 2010-ben megjelent, Delusions of gender című könyvében) cáfolja az általa neuroszexizmusnak nevezett részrehajlást, és rámutat, hogy a biológiai nemi különbségeket bizonyítani igyekvő kísérleteknek sokszor hibás a módszertana. Simon Baron-Cohen angol pszichológus elhíresült vizsgálatában (2003) például az derült ki, hogy a pár napos lánycsecsemők nagyobb érdeklődést mutatnak az emberi arcok, míg az ugyanennyi idős fiúcsecsemők a mobiltelefonok, azaz a tárgyak iránt. Ez alátámasztani látszik Damore egyik érvét – ám a kísérlet lebonyolításában segédkező felnőttek a kék, illetve rózsaszín kezeslábasok alapján be tudták azonosítani a csecsemők nemét, ennek megfelelően viszonyultak hozzájuk, és ez valószínűleg befolyásolta az eredményt. Ugyanis amikor Fine és társai egyformán fehérbe öltöztetett csecsemőkkel megismételték a kísérletet, az „elemi különbség” nem igazolódott be.

Persze ezek után is joggal mondható: attól, hogy az említett nemi eltérések nem biológiai eredetűek, empirikusan adott esetben kimutathatók. Csakhogy – mutat rá Yonatan Zunger, a Google korábbi mérnöke a Medium.com-on közzétett írásában – nemhogy nem jelentenek hátrányt a mérnöki hivatás gyakorlásában, de egyenesen szükségesek hozzá. A mérnöki tevékenység lényegében problémák megoldása, amihez elengedhetetlen az empátia – mondja a szakember. Központi szerepet kap benne a másokkal való együttműködés; a magányos munkavégzés legföljebb a pálya korai szakaszaiban jellemző. Így ha a Damore által hivatkozott nemi különbségek (akár csak a szocializáció eredményeképp) igazak, az azt jelenti, hogy a nők alkalmasabbak a férfiaknál a mérnöki pályára.

Ekkora öngól után már csak hab a tortán, hogy még a Damore által idézett egyik kutató, David P. Schmitt is kritizálta a jegyzetet a Psychology Today oldalon. Schmitt nem cáfolta a nemek közti esszenciális különbségeket, és szerinte (a megfelelő formában és céllal) fontos is beszélni róluk, afelől viszont erős kételyeket fogalmaz meg, hogy olyan nagy relevanciájuk volna egy, a Google-höz hasonlatos munkahelyi környezetben. Ráadásul – mondta – az eredményként kapott nemi különbségek csekély mértékűek, és két mereven elválasztott kategória helyett inkább fokozatokban érdemes őket elgondolni. Végül felhívta a figyelmet a társadalmi tényezők jelentőségére, melyek folytán ő maga is támogatja az esélyegyenlőségi intézkedéseket.

Mindez többszörösen cáfolja Damore-t. Így annak inkább kulturális, mintsem tudományos szempontját (és nagy hiba volt a Google részéről csak erre fókuszálni!), hogy a szexizmus mennyire szalonképes a XXI. században, a végére hagytam. Képzeljük csak el, hogy állna most a vita – na meg a kirúgott mérnök mártírstátusa –, ha a jegyzet a fekete bőrűek biológiai alacsonyabbrendűségéről szólt volna. Pedig ehhez sem kellett volna sokáig keresni a „tudományos” igazolást – még 1994-ben is jelent meg olyan könyv Amerikában (The bell curve), amely amellett kardoskodik, hogy a feketék kevésbé intelligensek, és hátrányos helyzetüknek ez az oka. Általánosságban viszont ez a nézet napjainkban már szélsőségesnek számít, és a többséget felháborítja – ahogy a rabszolgatartás helyeslését is aligha lehetne egyszerű véleményként szentesíteni. A nők „másságának” elképzelésétől, úgy tűnik, nehezebben szabadulunk. Pedig ha kognitív sajátosságokról van szó, ez, nyíltan vagy közvetve, de a háztartás és a nagyvállalat szintjén is egyet jelent: kiszolgálószerepet. Ha hagyjuk.

A szerző a Nőkért Egyesület elnöke