A robotadó és az értelmesebb ember

Ez első adónem, amelynek bevezetése nem csupán közgazdasági és adószakmai, de lételméleti kérdéseket is felvet.

A történelem tanúsága szerint minden eddigi technológiaváltás következménye széles rétegek ellehetetlenülése volt. Erre a közgazdászok általában legyintenek, mondván, ami történt, az „teremtő rombolás” (J. Schumpeter), a társadalom egésze végül is nyertes lett. Mert bár tömegesen értékelődtek le, majd szűntek meg jövedelemszerző tevékenységek, idővel keletkeztek másmilyenek, a megszűnteknél nagyobb számban, magasabb jövedelmet biztosítva.

Ami a közgazdászokat nem érdekli, az a politikusokat nagyon is: miként lehet a társadalmi robbanásnak elejét venni. Ha okosak, meg kívánják akadályozni, hogy a technológiaváltás társadalom alatti osztályt (underclass), még inkább társadalom alatti társadalmat hozzon létre. Klasszikus példa a cigányság, amely az etnikai határokon átnyúlva tett szert etnikai jellemzőkre és a társadalmi visszailleszkedést gátló kulturális sajátosságokra. (A közkeletű vélekedésekkel ellentétben nem sok évszázada integrációs nehézségekkel küzdő, az „őslakosok” életét megkeserítő indiai migránsokról van szó.) A történelmi tanulságokat levonni képes kormányok a rombolás és a teremtés közötti időbeli rés lerövidítésére koncentrálnak, amely eszközének a tömeges átképzést, általánosságban a magasabb színvonalú oktatást tudják.

Ennek költségeit fedezendő került szóba az élőmunkát helyettesítő robotok megadóztatása. A kérdés nem csupán elméleti, esett már szó erről az Európai Parlamentben, sőt szavaztak is róla: február 16-án elvetették (396 nem, 123 igen, 85 tartózkodás). Az elvetett szövegrész így szólt: „meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a robot által elvégzett munka után adót vessenek ki, vagy a robot használatát és fenntartását díjfizetéshez kössék azon munkavállalók támogatásának és átképzésének finanszírozásával összefüggésben, akik foglalkoztatása csökkent vagy megszűnt”. Ezt követően Bill Gates Microsoft-alapító nyilatkozott a robotadó mellett, Dél-Koreából pedig arról érkezett hír, hogy a kormány – tekintettel a növekvő munkanélküliségre – komolyan fontolgatja a bevezetését. De már akad magyar párt is, amely programjába vette (Párbeszéd).

A robotadó lenne az első adónem, amelynek bevezetése nem csupán közgazdasági és adószakmai, de lételméleti kérdéseket is felvet. A robot, illetve tulajdonosa azért lenne adóalany, mert a robot munkajövedelemért dolgozó embert helyettesít. A dolgozó foglalkoztatása költséget (munkavállalói jövedelem) jelent a munkaadónak, ahogy a robot is. A robotnak ára van (ha tartalmaz áfát, visszaigényelhető), és karbantartási költsége. A kettő közül a munkaadó – minden mást változatlannak tételezve – azt választja, amelyik számára olcsóbb. Ez az emberi történelem során minden gép esetében így történt. A robot végül is csak egy gép, az automatizálás nem egyéb, mint gépesítés. Nem új a nap alatt. Új viszont az a szempont, és erre Gates is utalt, hogy a robotadó lassítja az automatizálást, így több időt hagy az alkalmazkodásra. A szép új robotizált világra való felkészülésre, azon új készségek kialakítására és képességek elsajátítására, amelyek a talán még nem is ismert szakmák és nem is létező munkahelyek betöltésére teszik majd alkalmassá a robotokkal helyettesített dolgozókat.

Megint csak a történelem tanúsága szerint minden eddigi technológiaváltás eredményeként a megszűnteknél nagyobb számban (új munkaerőt nyerve a mezőgazdaságból, majd az iparból) keletkeztek magasabb jövedelmet biztosító munkahelyek. De vajon a technológiai fejlődés nem éppen a közeljövőben fogja-e elérni azt a szintet, amikor ez nem így lesz? Ha a tercier szektor (szolgáltatások) területén lesznek is állások, azok döntően bizonytalanok, ideiglenesek és rosszul fizetettek lesznek. Miközben csak nagyon kis számban keletkeznek magas kvalifikációt igénylő, stabil, jól fizetett pozíciók – és akit egy robot képes helyettesíteni, az aligha képezhető át ilyenek betöltésére.

Afelé haladunk, hogy a társadalom kettéválik. Az egyik fele a technológiai elit, a másik fele mindenki más. A technológiai elit tervezi és egyre kifinomultabban intelligenssé programozza a robotokat, feleslegesebbé téve ezzel a többieket. Eleinte mint fogyasztókra szükség van még rájuk, de csak a kapitalizmus logikája szerint. A kapitalizmust nem marxista forradalmárok fogják megdönteni, kiszabadítva az elnyomott és kizsákmányolt proletárokat a tőkeviszony rabságából. Sőt nem is megdönteni fogják. A technológiai elit túllép rajta, egyszerűen magukra hagyva a többieket. Nem elnyom és kizsákmányol.

Ezzel egyidejűleg a homo sapiens – a rendszertan így nevezi a mai embert – fajból kiemelkedik egy új, értelmesebb és életképesebb faj. Erre bőven volt példa a homo néhány millió éves történetében. A politika néhány évtizeden belül arról fog szólni, hogy miként lehet ezt megakadályozni, vagy ha nem, miként érhető el, hogy mindebből a kevésbé értelmesnek maradó fajnak is származzék némi előnye.

Robotadó? A felszín fecsegése.

A szerző közgazdász