Az Európai Unió legeslegjobb barátja

A brit kormányfő a lehető legmesszebbre ment azért, hogy az unió kedvében járjon.

Ismeretes, hogy Nagy-Britannia eleve párhuzamosan szeretett volna tárgyalni a kilépés feltételeiről és az új típusú kapcsolatok kialakításáról, ám az unió arra az álláspontra helyezkedett, hogy addig nincs továbblépés, amíg három alapkérdésben nem születik megegyezés. Ezek az állampolgári jogok, a pénzügyek és az északír határ. Ami az elsőt illeti, a londoni kormány már júniusban előterjesztette javaslatát, miszerint az EU-s munkavállalók minden szociális jogot biztosító, ám az állampolgárságnál kevesebbet érő „letelepedett státusra” lennének jogosultak. Brüsszel ezt kevésnek találta. May erről most nem szólt, ám elmondta, hogy az uniós polgárok az átmenet periódusában is jöhetnek, sőt köszöni hozzájárulásukat az ország prosperálásához. Ekkor azonban már regisztrálni fogják őket az új bevándorlási rendszerre való áttérés jegyében. Guy Verhofstadt az Európai Parlament képviseletében a beszéd után sietett jelezni: egy ilyen mechanizmus bevezetése elfogadhatatlan. Az EU-nak tett gesztusként May hozzátette: el fogja intézni, hogy a brit bíróságok ítéleteikben az Európai Bíróság döntéseit is figyelembe vehessék az uniós munkavállalók ügyeiben. Ezzel félreérthetetlenül jelezte, hogy a brit bíróságok elsőbbsége fennmaradna. A gond ezzel az, hogy az EU már többször kinyilvánította: ragaszkodik hozzá, hogy állampolgárai ügyeiben a luxemburgi bíróságot illesse meg a szupremácia.

A firenzei beszédet megelőző napok legtöbbet taglalt kérdése a pénzügyi elszámolásoké volt. May biztosította európai partnereit arról, hogy eleget fog tenni kötelezettségeinek, vagyis Nagy-Britannia kilépése miatt egyetlen tagállamnak sem kell többet fizetnie az uniós költségvetésbe, és egyetlen tag sem kap a tervezettnél kevesebb fejlesztési forrást a 2020-ig tartó uniós költségvetési periódus végéig. Kérdés, hogy ez az ajánlat olyan nagyvonalú-e, ahogy a brit kormányzat beállítja. A Financial Times még a beszéd előtt közzétette, hogy értesülései szerint London 20 milliárd eurót kíván felajánlani „válási összegként”. Brüsszel azonban lényegesen nagyobb, 60 milliárd euró körüli befizetést vár a szigetországtól. A várakozásoknak megfelelően May összegeket nem mondott, de annyit jelzett, hogy az EU igényei eltúlzottak.

A magyar sajtóban kevés szó esik a harmadik sarkalatos kérdésről, az Észak-Írország és az Ír Köztársaság között húzódó határról – Nagy-Britannia és az EU egyetlen szárazföldi határáról. Az ír állam számára nem pusztán gazdasági, politikai szempontból is kulcsjelentőségű, hogy a szigetet ne vágja ketté egy „kemény határ”, és az átjárhatóság Londonnak is érdekében áll. Korábbi állásfoglalásaival összhangban ezért May Firenzében megismételte: semmilyen fizikai akadályt nem kívánnak emelni. Brüsszel viszont ragaszkodik az unió határainak szigorú védelméhez, és dublini látogatása során Michel Barnier, az EU főtárgyalója is elengedhetetlennek nevezte a vámvizsgálatokat. Nem véletlen, hogy Észak-Írországban többséget kapott a brexit elutasítása – a határkérdés feszegetése az 1998-as nagypénteki egyezménnyel elindított békefolyamatot is veszélyezteti. A dilemma megoldásáról semmi konkrétumot nem hallhattunk.

May eddig következetesen hangoztatta, hogy Nagy-Britanniának jobb, ha egyáltalán nem köt megállapodást a kilépés utáni kapcsolatokra nézve, mint ha egy rossz megállapodásba megy bele. E véleményét Firenzében sem vonta vissza. Mégis állítható, hogy az ellenkezőjét sugallta. Annak a felismerését, hogy ez nem jó üzenet, nem jó stratégia. (A korábban sokszor hangsúlyozott kijelentés a beszédben már nem is szerepelt.) Ebben a „puhulásban” nyilván közrejátszott a toryk gyenge választási eredménye a feleslegesen kiírt júniusi választáson: a kormány nem kapott felhatalmazást az igazán „kemény” kilépésre. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki szeptember utolsó hetében Londonban találkozott a brit miniszterelnökkel, úgy értékelte, hogy May szakít „a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon” stratégiával – és üdvözölte is ezt a fejleményt. Kérdés, hogy mi fog megvalósulni belőle az elkövetkezendő hónapok brexittárgyalásain.

A szerző történész