Ha kimaradunk, lemaradunk? Az euró mint látszatgyógyír

A közös pénz nem rendelkezik a felzárkózást előmozdító sajátos képességgel.

A közös valuta bevezetése a folyamatot felgyorsítja, a szakadást a fejlődők és a leszakadók között mélyíti számos ok miatt, amelyek közül kettőnek meghatározó a jelentősége. Egyrészt kiiktatja a növekvő különbségek korrigálásához alkalmas eszközöket – azaz kizárja a leértékelést, a monetáris politika teljes eszköztárát, és szigorú korlátok közé szorítja a korrekciót szolgálható fiskális politikát; másrészt a magasabb tőkeellátottságból fakadó jobb versenyképességűek számára biztosítja a kedvezőbb reálárfolyamot a gyengébbekkel szemben. Fontos látni, hogy a közös valuta nem jelent azonos reálértéket minden régió számára. Ahol nincs közös valuta, a jobban teljesítő gazdaság nemzeti fizetőeszköze felértékelődik a gyengébbel szemben. A közös valuta azonban ezt a felértékelődést kizárja. Felértékelés hiányában a közös fizetőeszköz az erős gazdaság számára alulértékeltté válik a gyengébbel szemben – ami az erős gazdaság számára további versenyelőnyt biztosít, mert exportja reálértéken számítva olcsóbb, importja pedig drágább; a gyenge az erős adósává válik. (Itt megjegyzem, hogy a kormány Soros György ellen indított hadjárata vagy mérhetetlen tudatlanságra, vagy pedig tudatos hazugságra épül. Ugyanis Soros György volt az, aki a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble legnagyobb bosszúságára az elsők között hívta fel a figyelmet a túlzott német tőkefelhalmozás számunkra is káros következményeire, és a periféria eladósodásának mechanizmusára. Soros valójában az EU egyik legélesebb kritikusa.)

A római szerződést követő hatvan év gazdaságtörténete Káldor Miklós elméletét messzemenően igazolta. Káldor jóslata, miszerint a Közös Piac szerkezete a politikai és fiskális unió hiányában nem az integrációt, hanem ennek ellenkezőjét, a fejlett és a leszakadt régiók fokozott szétválását mozdítja elő, bevált. Elég utalni a Prága–Bécs–Pozsony háromszög kialakulására Kelet-Szlovákia leszakadásával szemben, vagy Északnyugat-Magyarország fejlődését szembeállítani a keleti megyék sorsával. De a katalán függetlenségi mozgalom, illetve az észak-itáliai törekvések is idetartoznak. A gazdag katalánok éppúgy, mint a gazdag északolaszok, inkább kiválnának, mintsem támogatnák hazájuk szegényebb régióit. Még a szövevényes összetételű brexit mögött is kitapintható a fejlett Dél-Anglia és a fejletlenebb északangol megyék, valamint Skócia közötti ellentét. A legutóbbi német választás is elsősorban az elégtelen keletnémet felzárkózás keserű gyümölcse; Orbán Viktor retorikája pedig a lemaradt magyar megyék elkeseredéséből táplálkozik. A régiók persze a nemzethatárokat is átívelik. Az északolasz Veneto, Friuli-Venezia Giulia, Trentino-Alto Adige, Emilia-Romagna tartományok sokkal inkább kötődnek a délosztrák gazdasághoz, mint mondjuk Lazióhoz vagy Abruzzóhoz; az osztrák ipar Bajorországhoz, Észak-Németország kapcsolódása Hollandiához és Belgiumhoz pedig kimagasló. Nem a véletlen, hanem a Káldor-elmélet által feltárt erők miatt az Ausztriához, és nem a Szerbiához közeli magyar régió hazánk legfejlettebb része. Európát nem a szélsőjobbos retorika feszíti szét, hanem fordítva: az EU szerkezetéből fakadó dezintegrációs folyamatok adnak termékeny talajt a szélsőjobbos nézeteknek.

Az eurócsatlakozás kérdése tehát nem értelmezhető az unió melletti elkötelezettség és az orbáni nemzeti szuverenitás szembeállításával. A csatlakozáshoz nem a kétsebességű EU-val való ijesztgetés, hanem olyan összehangolt uniós és hazai gazdaságpolitika kell, amely növeli a nemzetgazdaság – elsősorban a honi tulajdonú ipar – tőkeellátottságát, aminek segítségével a nemzetgazdaság egésze lépést tudna tartani a fejlett régiók hatékonyságával. Az 1989-ben publikált Delors Report 29. cikkelye Káldor Miklós elméletét – mint a további integrálódás nélkülözhetetlen előfeltételét – teljes mértékben honorálta, hogy aztán az EU szinte azonnal el is felejtse, és az uniós források felhasználását az elmélet által megkívánttól jócskán eltérően engedélyezze.

A nemzeti cél tehát nem az eurócsatlakozás, mint ahogy azt Mizsei Kálmán írja, hanem a sikeres csatlakozáshoz szükséges alapok lerakása, nevezetesen az integráció elméletének és gyakorlatának alapos revideálása a fentiekben felvázoltak szerint, Brüsszelben és Budapesten is.

A szerző közgazdász