Ahogy azt a Magyar Nemzet szeptember 1-jei számában Paár Ádám kiváló írásában kifejtette, a robotizáció már itt kopog az ablakon. Ha nem teszünk vele valamit, komoly bajok lehetnek, amelyek mellett a XVIII–XIX. századi forradalmak lángjai is eltörpülhetnek. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a robotizáció nemcsak a fejlett országokon belül, hanem a szegényebb fejlődők és a gazdag fejlettek közt is ki fogja élezni a feszültségeket, az igazán komoly gondok pedig a fejlődőkben fognak bekövetkezni. Természetesen hazánkat is ebbe a csoportba sorolhatjuk.
Napjainkban még erőteljesen folyik a képzetlen, olcsó munkaerőt igénylő termelés kitelepítése az alacsony bérű országokba. A folyamatot offshore outsourcingnak, illetve délocalisationnak nevezi az angol, illetve a francia szakirodalom, és más aspektusból globalizációnak is szokás hívni. A termelés kitelepítése nem csupán a gazdag centrumországoknak volt előnyös azáltal, hogy nagymértékben növelte az itt működő vállalkozások versenyképességét, a versenyképesség növekedése nyomán pedig lehetővé vált, hogy a keletkező extraprofitból juttassanak a fejlett államokban dolgozóknak és a középosztálynak is. Előnyös volt mindez azon országoknak is, amelyekbe a termelést kivitték. A fejlődő országok ugyanis nemigen tudták volna e termeléskitelepítések nélkül ellátni munkalehetőségekkel gyorsan gyarapodó népességüket. Hazánkban nem nőtt ugyan a népesség, de a kilencvenes évek átmenete idején a nagyipar összeomlása miatt sokan maradtak munka nélkül.
A robotizáció elterjedtével azonban sajnos nem lesz érdemes az olcsó bérű országokba vinni az egyszerűbb, alacsonyan képzett munkaerőt igénylő termelést, mivel egy robot olcsóbban és jobban dolgozik a centrumországokban – az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban, Németországban, Svájcban –, mint ahogy a legolcsóbb és legfegyelmezettebb kis kínai vagy vietnami munkás Ázsiában teszi.
Valószínű, hogy mivel a centrumországok túlélték a termeléskihelyezés több hullámát, és a realizált extraprofitból képesek voltak csurrantani-csöppenteni a hazai munkásoknak, illetve a középosztálynak is, első körben nem a gazdag államokban fog a robotizáció igazán komoly válságokat kiváltani. Inkább azokban az elmaradottabb perifériaországokban jelentkeznek először a gondok, amelyek eddig nagyobb volumenben vonzottak magukhoz összeszereléssel foglalkozó külföldi vállalatokat. A globalizáció robotizációból következő lefékezését, illetve részleges leállását igazából azok az országok fogják különösebb gondok nélkül túlélni, amelyek a globalizáció időszakában maguk is „átugrottak” a komplexebb, bonyolultabb termelési folyamatokra. Ahogy Dél-Korea, illetve Kína vagy India tették. A többiek számára a robotizáció nyomán megszűnik a lehetőség, hogy külföldi beruházásokat csábítsanak magukhoz alacsonyan képzett, olcsó munkaerőt foglalkoztató üzemek létesítésére, ezért a gazdaságuk nem igazán fogja tudni túlélni ezt a folyamatot. Ezen országok esetében a munka nélküli népességet nem fogják tudni megfelelő munkával ellátni. Számukra a kiút főként az lehet, hogy felkerekednek, és elindulnak a gazdag országok felé. Ahol még annyira sem lesz rájuk szükség, mint ma, azaz a robotizáció nagy hullámának beindulása előtt.