Az ismert ukrán publicista, Vitalij Portnikov ezeket a sorokat írta a katalán elszakadás lázában: „Természetes, hogy együttérzek a katalánokkal. Ugyanúgy kiállok a skótok, a tatárok, a csecsenek, a korzikaiak és a kurdok mellett, ha ezekben a régiókban a többség a függetlenség mellett szavaz. Aljas képmutató, aki küzd a saját népe szabadságáért, ám elutasítja másoknak ezt a jogát. Sokan vannak ilyenek Ukrajnában, ám én nem leszek egy közülük!” Mindez egyértelmű – de az általa emlegetett természetességgel találták meg a párhuzamot az Ibériai-félszigeten történtekkel a Donbasz szeparatistái is.
A doneckiek közül sokan érzik Ukrajna katalánjainak magukat, és Barcelona példája alapján formálnak jogot az önrendelkezésre. Lám-lám, Katalónia referendumot akart, szavazott is. Madridnak ez ugyanúgy nem tetszik, mint Kijevnek a Donbasz önállósulása. Durván fel is lépett – mégsem rontott rá hadsereggel Barcelonára, és nem nevezte terroristáknak a katalánokat.
Nem maradt el az ukrán válasz sem. A katalán önállóságot elutasító nyilatkozatot tett a kijevi kormány, és egyre-másra jelennek meg a fejleményeket ebből a szempontból magyarázó írások, amelyek felháborodottan utasítják vissza a magukat önhatalmúlag függetlenné nyilvánító népköztársaságok logikáját. „Még hogy a szeparatisták lennének a katalánok, Kijev pedig olyan, mint Madrid? Mi vagyunk a katalánok, akik nyelvét sem ismerték el önállónak évszázadokig a spanyolok. Ugyanúgy, mint az ukránt az oroszok! A hadsereg csak akkor lépett fel, amikor Doneckben elkezdték leölni Ukrajna híveit. Barcelonában nyugodtan tüntethetnek az elszakadást ellenzők!” – fejtegeti az újságíró Denisz Kazanszkij, aki ugyanúgy érvénytelennek tekinti a Donbaszban és a Krímben az elszakadásról tartott referendumokat, mint Madrid a katalóniait.
Minden párhuzam sántít, ám az összehasonlítások adódnak. Érvényes az ukrán logika, amely történelmi visszatekintésben a maga függetlenségi törekvéseit látja a katalánok önállósodásért folytatott harcában. Csakhogy azt már nem teszi hozzá senki, hogy a függetlenség kivívása után az ukránok gyorsan megváltoztak, és ma már minden autonómiát, sőt az országban élő nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását is akadályoznák. Figyelmen kívül hagyva, hogy a magyarok, a románok, a lengyelek – az oroszok is – csak álmodhatnak olyan kisebbségi jogokról, amit a katalánok kevésnek tartanak. Lehet magyarázni, hogy ki lőtt előbb. Az is tény, hogy az orosz szeparatizmus mögött ott áll az anyaország, a regionális hatalom, és nem szabad elfeledkezni e konfliktus geopolitikai kontextusáról sem. Ennek ellenére igaz, hogy az ukrán nacionalizmus, mindenben szeparatizmust látva, veszetten ront rá a kisebbségi törekvésekre.
Vegyük az oktatási törvény ominózus, a nemzetiségi oktatás nyelvét szabályozó 7. cikkelye körüli háborút. A magyar kormány kemény tiltakozása után egymás érik a kárpátaljai kisebbséget negatív, szeparatista színben feltüntető riportfilmek, cikkek, megszólalások. A magát a patriotizmus felkent papjának tartó író, Larisza Nicoj is arról elmélkedik, hogy a nyelv nemzetbiztonsági kérdés, és nem véletlen, hogy abban a régióban folyik háború, ahol nem beszélnek ukránul. Jekatyerina Rosuk újságíró bejegyzésében kikéri magának, hogy a szegény és koszos Magyarország mondja meg Ukrajnának, mi az európai viselkedés. Pedig magyarok, románok, lengyelek nem akarnak mást, mint anyanyelvükön tanulni.
Ha a katalán referendumot méltatják, akkor a „kis zöld emberkék” ellenére is nehéz megmagyarázni, hogy a Krím miért ne szavazhatott volna az elszakadás mellett. (Pláne úgy, hogy a 2014-es kijevi fordulat sem volt alkotmányos.) Hogy a krími lakosság legalább 50 százaléka „oroszul” érzett, azt a legelvakultabb ukrán nacionalista sem tagadhatja. Még kínosabb, hogy a jogtipróként beállított Oroszország európaibb kisebbségi oktatást biztosít a Krímben, mint tenné azt az új törvény érvényesítésével Ukrajna. 15 tisztán krími tatár iskola 201, illetve 37 orosz tannyelvű iskola 137 osztályában 5300-an tanulnak az őshonos kisebbség nyelvén. Emellett kilenc osztállyal működik egy ukrán iskola, továbbá 12 orosz tannyelvű intézményben is 19 ukrán tannyelvű osztály. És akkor még nem beszéltünk az anyanyelvi oktatás fakultatív formáiról, amelyek keretében több mint 19 ezer krími tatár és közel 13 ezer ukrán gyerek tanulhat szülei nyelvén.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy a katalán népszavazás összezavarja az ukrán társadalmat. Az ukránok egyszerre szembesülhetnek saját évszázados, végül sikeresen végződött függetlenségi harcukkal, valamint a jelenlegi hatalom – Portnikov szavaival – álszent természetével, amely csírájában fojtja el a katalánokéhoz hasonló törekvéseket.
