Löttyeteg vitorlák

A kormányoldal mondhat, írhat, tehet bármit. A háborgók hangját elnyomja a migráns- és Soros-ellenes csatazaj.

Nincs abban semmi rossz, ha valaki inspirációt merít mások gondolataiból. Így halad előre a világ. A bizánci Hagia Szophia-székesegyház öröksége nélkül más lenne a középkori templomépítészet. A Beatles nélkül a könnyűzene. A Jobbik nélkül a kormánypolitika.

Bár néhányan felhördültek, amikor Tállai András gyenge pillanatában bevallotta, hogy a kormány tűzoltózenekarának néhány szólama a Jobbik kottájából származik, ez sokak számára nem volt újdonság. Bebizonyosodott néhányszor, hogy a NER bármit képes magába olvasztani, legyen az jól működő cég, kulturális fesztivál vagy civil kezdeményezés. Persze az inspiráció, a vendégszöveg és a plágium között nem ártana különbséget tenni időnként. – Odafigyelünk, hogy mit mond a Jobbik, és próbáljuk azt megcsinálni a parlamentben. Ilyen egyszerű. Így aztán fogy a levegő, meg fogy a téma – mondta Tállai. Hogy tényleg fogy a téma, arról nem vagyok meggyőződve. Az emberek ingerküszöbét elérő témákból viszont tényleg kevesebb van. A tisztességesség látszatára sem ügyelő üzleti körök gondoskodnak róla, hogy ne teljen el nap korrupciós ügy nélkül. Csakhogy alig van olyan ember az országban, aki hajlandó nap mint nap felháborodni az elcsalt közbeszerzéseken. Aki mégis a szívére veszi ezeket az ügyeket, az magára vessen, ha nem éli meg 2022-t.

A választók formaidőzítése tökéletes. A kormánynak kifejezetten jól jöttek az elmúlt évek korrupciós ügyei. Olyan gyorsan érkeztek egymás után, hogy az ellenzék alig bírta követni őket. Nem is volt idejük egy-egy téma kibontására, mert rögtön a nyakukon volt a másik. Ráadásul ezek annyira egy kaptafára készültek, hogy idővel az emberek már nem is tudták követni, hogy melyik településen, milyen indokkal, mennyi pénznek kelt lába. Nem gondolom, hogy ez tudatos stratégia lett volna a Fidesz részéről, de működik. Mára az emberek akkora dózist kaptak korrupcióból, hogy ezzel a témával már tényleg alig-alig lehet megemelni a pulzusukat. A diktatúrával riogatók meg úgy jártak, mint a farkast kiáltó pásztorfiú. Mi maradt? A csapnivaló egészségügyi helyzet? Az oktatás siralmas állapota? A mélyszegénységben tengődő tömegek? Láttuk, hány embert sikerült mozgósítani ezekkel. És az érdektelenség legalább annyira a mozgósítók sara, mint a választóké.

Mintha a kormány sejtené, hogy ebből a szorongatott helyzetből az ellenzék számára csak egy út vezet kifelé: az, hogy igyekeznek kidomborítani a kormány politikájának abszurditásait. Például, hogy miközben hangos szájkaratecsatákat vívunk az unióval a menekültek beeresztéséről, titokban épp annyit fogadunk be, amennyit Brüsszel elvár tőlünk. Sőt többet, mivel mi magunk köveztünk ki egy utat számukra a letelepedési kötvényekkel. Igaz, utóbbi betelepülők nem háború elől menekülnek, nem is nélkülöznek, de legalább megtömik a bizniszben érdekelt cégek és a mögöttük állók zsebét.

A Fidesz nem is rejti túl vastag függöny mögé az efféle zavaros, önellentmondásokkal teli ügyeket. Orbán Viktor egy másodpercig sem hezitált, amikor Őcsényben a népharag útját állta a migránsok érkezésének. – Annyit hazudtak már nekik migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek fognak jönni – állt ki a lázongók mellett a miniszterelnök. Kik hazudtak nekik? Kik fogadták be a menekülteket? Ki nem tudja garantálni, hogy tényleg gyerekek jönnek? Ezeknek nincs jelentőségük.

A kormányoldal mondhat, írhat, tehet bármit. A háborgók hangját elnyomja a migráns- és Soros-ellenes csatazaj. Ezzel a totális futball analógiájára felépített politikával a kormány nemcsak a Jobbik vitorlájából fogta ki a szelet, hanem már a Kétfarkú Kutyapártéból is. Minden légmozgást megállított. De nem olyan szélcsend ez, mint ami nyári naplementék előtt szokta megülni a tájat. Inkább olyan, mint amikor a lakótelep tízemeletesei között megszorul a júliusi kánikula fullasztó levegője.