Fontos, hogy a bizottság nem kezdeményezhetne egyetlen tagállammal szemben sem a tagállam jogait korlátozó – a 7-es cikkelyhez, a szavazati jog megvonásához is vezethető – intézkedéseket, ehhez csak és kizárólag a tanácsnak lenne joga, konszenzusos alapon.
Másfelől, a demokrácia megteremtése érdekében az Európai Parlamentnek mint választott képviselői testületnek, szűkített létszám mellett megnövekedett jogokat kellene adni, egészen odáig, hogy a bizottság munkáját ellenőrizhetné, illetve a bizottság egyes, alkalmatlanná váló vezetőjét elmozdíthatná és meghatározott vétójoggal is rendelkezhetne.
Másodszor, meg kell erősíteni az európai polgárok képviseleti és részvételi jogait, mert az unió jelenlegi állapotában nem a polgárok, hanem a nagy transznacionális cégek, a bankok, a pénzügyi háttérhatalmak, illetve egy globalista-neoliberális hálózat érdekeit képviseli elsősorban. Ezért kell a parlament szerepét megerősíteni, illetve az Európai polgári kezdeményezés nevű, közvetlen demokratikus intézményt meg kell reformálni, mert jelen jogszabályok szerint ez is csak látszatintézmény, ugyanis még az egymilliós számot meghaladó, sikeres aláírásgyűjtések is a bizottságnál landolnak, amely kénye-kedve szerint dönt ezek sorsáról, s ha úgy döntenek, még a legátfogóbb állampolgári kezdeményezés is a papírkosárban köt ki.
Harmadszor – és ez nagyon fontos! – végre átláthatóvá kell tenni az unió működését. Mit jelent ez? A politikai döntések formális és informális csatornákon keresztül zajlanak, így van ez az unióban is. A formális döntések, amelyeket a bizottság, a tanács, a parlament hoz, afféle látványpékségként, a politika dizájnjaként működnek, miközben a valóságos és lényeges kérdések az informális csatornákon dőlnek el. Ezek az informális csatornák valójában személyközi hálózatok, amelyek keresztbe-kasul átjárják az unió testét, s az ebben résztvevők gondosan ügyelnek arra, hogy ezek a kapcsolódások ne legyenek láthatók a nagyérdemű közönség előtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!