Gyurcsányék valóságkomédiája

Minden sikeres férfiú mögött áll egy erős nő, szokták mondani. Gyurcsány Ferenc mögött kettő is áll: az anyósa meg a felesége. Előbbi a nagyszerű Apró Antal lánya, utóbbi az unokája.

Mint tudjuk, Apró Antal úgy alapozta meg azt a szellemi és anyagi örökséget, amelynek köszönhetően ivadékai nem kis befolyásra és vagyonra tettek szert, hogy minden aljas munkát bevállalt, amit a bolsevikok rábíztak, például ő jelentette be Nagy Imréék kivégzését, és az 1956-os forradalom – pardon: ellenforradalom – megtorlásában is buzgón segédkezett.

Sajnos 1978-ban a Szent Koronát is az ő mancsába nyomták az amerikaiak – személy szerint Cyrus Vance külügyminiszter –, mikor visszaadták nekünk. Remélem, a Nemzeti Múzeum valamelyik derék muzeológusa fertőtlenítette a szent ereklyét, és eltüntette róla Apró elvtárs enyves ujjlenyomatát.

Persze ­leánya meg unokája nem hibásak a klán kánjának ocsmány történelmi bűneiért, de azért bocsátassék meg nekünk, hogy nem tudunk teljesen elvonatkoztatni ettől a származástól, és hadd kételkedjünk abban, hogy az Apró-portán a nemzeti és a keresztény értékek szellemében nevelkedtek az apróságok.

De térjünk vissza Gyurcsány Ferenchez! Akit sikeres férfiúnak neveztünk írásunk első sorában, minden bizonnyal felháborodást keltve nemzeti-konzervatív olvasóink java részében.

Pedig Gyurcsány Ferenc tényleg sikeres: a haza és a nemzet elárulásában jelentős sikereket ért el, cinizmusban és arcátlanságban pedig minden bizonnyal történelmünk legjelesebbjei közé tartozik, Kun Bélával konkurálva, bár kétségkívül tömeggyilkossággal nem, csupán szemkilövetéssel és Magyarország csődbe vitelével, a nemzet megosztó rontásával és a magyar szellemi élet szétzilálásával vádolható, természetesen a totális becstelenség mellett.

Azt már leírtam, hogy mi sem bizonyítja jobban a szabadság, a demokrácia, a megbocsátás és a lazaság mindenhatóságát Magyarországon, mint hogy Gyurcsány nem valahol máshol ül, hanem a Parlamentben.

Továbbá a magyarok istene és Boldogasszony Anyánk kegyességének köszönhető, hogy az őszödi beszéd közben nem hasadt meg a drága anyaföld és nem nyelte el az egyetlen országvezető politikust, aki lekurvázta a hazáját.

És talán az ördögnek köszönhető, hogy még mindig itt van a nyakunkon, miután miniszterelnökként csúful megbukott, az országot csődbe vitte, politikai bohóccá vált, majd abból szánalmas pojácává degradálódott. Most pedig újabb perverziót talált ki a bolsevizmus és a liberalizmus aberrációitól megkínzott magyar nép további gyötrésére: ránk szabadította a feleségét.

Gyermek- és ifjúkori – vagy még inkább történelmi – traumák következtében viszolygok a politikus házaspároktól. Ez nyilvánvaló módon azért van, mert Erdélyben nőttem föl, a Ceau­sescu-korszakban.

Ezt a kommunista pártpropaganda által aranykornak nevezett rémkorszakot nemcsak a cipészből lett bolsevik diktátor, hanem becses neje, Elena asszony neve is fémjelezte. Akkor ő volt az erős nő a sikeres férfi mögött.

Korosztályom és az idősebb nemzedékek jól tudják, a fiatalabbaknak mondom: őnagysága négy elemivel a kémia tudományának akadémikus doktorává, nemzetközi hírességévé vált. Hogy miért épp a vegyészetet választotta, és miért nem kívánt például inkább színésznő lenni, mint egyik példaképe, az argentin társuralkodó Evita Perón, nem tudni. Kémikus óhajtott lenni, és annak nyilvánították.

„Cokettő”-ként olvasta föl egy alkalommal a szén-dioxidot (így magyarítanám a legendás „codoi” – CO2 kifejezést), mégis legalább annyi egyetem tüntette ki díszdoktori címmel szerte a világon, mint Heller Ágnest.

Visszatetsző volt – és ez egy nagyon enyhe kifejezés. Azóta úgy gondolom, egy családból elég egy személy nyomorgatni egy népet, ugyanis a diktatúra előjele az, amikor egy vezető politikus házastársa vagy ivadéka is politikai pályára lép.

Még szerencse, hogy Gyurcsány már nem vezető, hanem sereghajtó politikus, és nem alkalmas diktátornak sem, mert az, amit ő csinál már egy ideje, nem politika, hanem valóságshow.

Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök ugyanis napjainkra a magyar politika Győzikéjévé vált.

Miniszterelnökként katasztrofális volt, olyannyira, hogy még nemzetközi lúzertoplistákon is szerepelt a „hogyan vigyünk csődbe egy országot” kategóriában.

Miután jól „elk…rta”, amit csak lehetett – ebben rendkívül tehetséges volt, s a bel- és külpolitikától kezdve a gazdaságon át a szellemi életig mindent sikeresen lezüllesztett –, egy, egyetlenegy szolgálatot tett a nemzetnek: kiszakította a Demokratikus Koalíció nevezetű liberálbolsevik áttétet az MSZP kommunista szövetéből, imigyen megosztva azon magyar honpolgárokat, akik valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag perspektívát látnak abban, hogy bolsevik aktivisták hőböröghessenek a Parlamentben. Azóta viszont eltelt már hét sovány esztendő, és nem úgy tűnik, hogy a biblikus ciklikusság ezúttal is bekövetkezik.

Gyurcsánynak újabb és újabb trükköket, show-elemeket kell kitalálnia, hogy a valóságkomédiának elegendő nézője legyen, s műsoron tartsák, vagyis be tudjon gyűjteni annyi szavazatot, hogy becsússzon a Parlamentbe.

Színészi alakításai, szónoklatai, mámoros elgyengülései, „a kígyók kígyóznak” és a „terépcsecsőző” típusú beköpései eleddig elegendőnek bizonyultak a parlamenti küszöb eléré­séig, ám a szavazóbázis egyre fogy, úgyhogy valami új dolgot kellett kitalálni.

Így lépett ki hát Gyurcsányné a politika porondjára. Törzskönyve kiváló: Apró Antal unokája, Apró Piroska és Petar Dobrev lánya és Gyurcsány Ferenc hites felesége. Ennél bizalomgerjesztőbb családi közeg kevés akad a Kárpát-medencében.

Gyurcsányné ugyanakkor nem akármilyen cégbirodalom vaskezű irányítója: a múlt az eltűnt közpénzek misztikus homályába vész, a jelen az Európai Unió labirintusában követhetetlen, a jövő pedig a pénz pénzt fial egyszerű logikáján alapszik.

Ez csak növeli a bizalmunkat, hiszen aki ilyen jól fialtatja a saját pénzét, az az országét is bizonyára jobban tudja kezelni, mint a jelenlegi kormány, amelyik a bolsevikek számára érthetetlen gazdaságpolitikát mível: folyamatos gazdasági növekedést produkál a válságok és csődök helyett. Pedig nincs is jobb a válságnál, olyankor pompás hiteleket lehet fölvenni az IMF-től, és még jobban csődbe lehet vinni az országot, miközben a saját vagyonunk hízik.

Aztán azért vannak időnként nemzeti kormányok, hogy mindezt helyrehozzák, feltöltsék az államkincstárat, hogy aztán a baloldalnak legyen mit elherdálnia, ha hatalomra kerül. Ha.

Akárcsak a férje, ő is kiváló valóságshow-szereplő, méltó Gáspár Beája az ő Gyurcsány Győzikéjének. Szemrebbenés nélkül nyomja a sódert egy más valóságról.

A másik Magyarországról, amit csak ők látnak, mi nem: ez a Magyarország csődben van, és szellemileg is ki van ürülve.

Azaz pontosan olyan, mint Gyurcsány miniszterelnöksége idején.

A kampánynyitó csúcsmutatványa a könnyezés volt. Tudniillik az Apró család köztudottan érzékeny, a nagypapa is bizonyára sűrűn törölgette a könnyeit, mikor a rendszer egy-egy ellenségét (az ő jóvoltából is) fölakasztották.

Gyurcsány Ferenc érzelmességéről is tudomást szerezhettünk, ha nem is 2004-ben, amikor megtagadta határon túli nemzettársait, hanem amikor befogadott néhány migránst egy éjszakára a kéglijébe, és főzött nekik tejberizst. De hát tudhatnánk: politikánk Győzikéje nem a nemzet, hanem a globalizmus híve, és Európai Egyesült Államokat akar, nem pedig önálló Magyarországot.

Gyurcsányné is ezt akarja, és tényleg, de tényleg annyira életszerű az, ahogy a vaskezű üzletasszony szemét elöntik a könnyek. Javaslom a „hiteles, mint Gyurcsányné könnyei” szóláshasonlat bevezetését.

Igazából egymás mellett, egyszerre kellene felszólalniuk, nem pedig külön. Gyurcsányné elérzékenyülten pityeregne egy unokáját rég nem látott nagymama fájdalma miatt, miközben férje szenvedélyesen, pulykavörös arccal magyarázná, miként kígyóznak a kígyók. Schilling Árpád sem rendezhetne ennél különbet.

És akinek tetszik ez a produkció, hétről hétre újranézheti őket, mint a Győzike-show-t, mert valamit mindig kitalálnak. Visszaszavazhatja őket újra meg újra az ország imigyen megbecstelenített házába.

Nekik különösen fontos ez a választás. Azt remélik, hogy még jobban fog dübörögni az euró­pai bürokráciára épített jó kis cégbirodalom, amelyet Gyurcsányné vezet. A magyar politikában Gyurcsány már csak egy kuriózum (időnként) és egy pojáca (mindig), de az ­európai politikában még labdába rúghat.

A brüsszeli elvárásoknak megfelel: ugyanabból a skrupulus nélküli politikai spekulánsfajtából való, mint Jean-Claude Juncker, szánalmas jópofizásaik is ugyanarról a szellemi és szellemességi szintről vallanak. A csúcsra emelő isiász útján is nagy léptekkel halad: már csak egy-két pohárnyi különbség van köztük.

És van egy erős nő is mögötte, aki most színpadra lépett, összezokogni a szavazatokat azoktól, akik a Győzike-show-ról áttértek a Gyurcsány házaspár szánalmas valóságkomédiájára.