Magyar megélhetési ellenzék

A jelenlegi magyar ellenzék – beleértve ebbe a baloldaliakat, liberálisokat és a „néppártosodó” Jobbikot is – a szűk politikai mozgástere okán ma már nem a győzelemre, hanem a túlélésre, a megélhetésre játszik.

Mozgatórugója nem az érték, hanem az egzisztenciális érdek. Innen nézve érthetjük meg a napjainkban zajló szánalmas vergődésüket, lépéseik valós mozgatórugóit.

Mivel világos és vállalható politikai elveik nincsenek, ezért egyedül azt nézik és azt figyelik, hogy milyen szövetségesi konstellációban, szavazói bázisa igényeinek való alájátszással, a párt szavazóinak az elhappolásával – vagyis ellopásával – tudnak képviselői mandátumokhoz jutni akár az európai parlamenti, akár az önkormányzati, akár az országgyűlési választásokon.

Ugyanis ma már jól láthatóan egyetlen céljuk maradt a politikai felszínen lebegéssel: a minél zsírosabb politikai állások megőrzése, ami létfontosságú, hiszen a civil élet számukra már vállalhatatlan opció. Érthetően: már régen vagy semmikor sem rendelkeztek/rendelkeznek olyan szakmai tudással, amely a polgári életben való karrierhez, érvényesüléshez nélkülözhetetlen.

Innen ered az, hogy a politika számukra lassan olyan, mint a drogfüggőknek a szer: nem tudnak nélküle (meg)élni. Kínos helyzet, nem vitás, és ennek komoly következményei vannak, amelyek azonban az egész magyar politikai és közéletre rossz hatást gyakorolnak.

Az a politikus és párt, akit és amit nem elvek és értékek, közcélok és a közjó elérése vezet, mindenre képes; ebben az esetben ugyanis megszűnnek a morális határok, mindent lehet, amit csak nem szégyellnek – de ilyen meg nincs.

Gondoljunk ebben az összefüggésben az elmúlt hónapok ellenzéki akcióira, többek között a parlamenti obstrukciókra, amelyek során egészen gyalázatos módon álltak a kormánypárti politikusok orra elé, és mobilon filmezték őket, behatolva az intim szférájukba.

Gondoljunk a köztévé székházába való behatolásukra, ahol nevetséges és szánalmas jeleneteket mutattak be, de ezek közül is a Bangóné Borbély Ildikó által celebrált, tervezett földre esésük volt a maga nemében leglátványosabb, ugyanis itt tetten érhető volt a minden erkölcsi tartást nélkülöző hazug és álságos „ténygyártás”, vagyis az, hogy az ellenzéki megélhetési politikusok ebben az esetben a teljes hazai és nemzetközi közvélemény tudatos megtévesztésére törekedtek. Álhírt gyártottak, s egyetlen pillanatra sem gondoltak arra, hogy éppen ez a demokratikus politika legpofátlanabb szembeköpése.

De a morális tartás hiánya ugyanígy megnyilvánult abban, hogy az MSZ–Párbeszéd, a DK és a Momentum együttesen jelentették be az őszi önkormányzati választásokra szóló összefogásukat, kizárva ebből azt a Jobbikot és LMP-t (és a főpolgármester-jelölt Puzsér Róbertet), amely pártokkal korábban többszörösen egyeztettek, s utóbbiak a további megbeszélésekre vártak.

De mit is mondott ennek okáról Karácsony Gergely? Nemes egyszerűséggel annyit, „elég volt a töketlenkedésből”. Nos, talán megjegyezhető itt, hogy a politikai életben a töketlenkedés sok esetben nem más, mint megfontoltság, az ígéretek tisztességes betartása, a győztes szituáció kikalkulálása, s ehhez bizony néha idő is kell, nem csak heveskedés.

De Karácsony erkölcsi tartása már korábban is többször megkérdőjeleződött, s most a zuglói parkolási botrányból való érdekes kihátrálása, illetve ezzel összefüggésben saját pártszövetségesének a bemártása minden, csak nem egy színtisztán karakán magatartás.

A baloldali–liberális–cukipárti ellenzék másik nagy baja immáron kilenc éve egyfolytában nem más, mint Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány köztudottan a legelutasítottabb politikus Magyarországon, de sokat is tett azért a „mi Ferink” (még mindig képtelenek vagyunk szabadulni tőle, ezért nevezem így), hogy ezt a dicstelen pozíciót kiérdemelje.

Tény viszont, hogy van egy viszonylag lelkes szavazói bázisa, akik nagyon távol állnak Gyurcsány valós, globalista-neoliberális nézetei-től, de hogy hűségesek hozzá, az biztos.

Gyurcsány az MSZP-ből való kiválása óta egyfolytában arra törekszik, hogy a szocialisták szavazóit megszerezze, s a balliberális oldal meghatározó tényezője legyen, ezt, ha lassan is, végre az MSZP vezetői is megértették; felfogták, hogy a volt miniszterelnöknek soha nem szabad hátat fordítani, mert a kést a legnagyobb lelki nyugalommal beledöfi a szövetségeseibe is, ha az érdekei és ambíciói úgy kívánják.

Hogy valóban szembenéztek Tóth Bertalanék a Gyurcsány-problémával, azt a március végi, Villányi úti Általános Vállalkozási Főiskolán tartott pártaktívájukról kiszivárgott felvételek egyértelműen bizonyítják.

De hogyan is reagál minderre egy olyan igazi elvtárs, mint Ujhelyi István? Azt mondja: „Legitim politikai törekvés egymás szavazóinak elhalászása.” Biztosan így van ez, Ujhelyi elvtárs? Szövetségesek között is valóban legitim törekvés ez, nem csak a politikai ellenfelek esetében? Esetleg megemlíteném, hogy például a Fidesz és a KDNP között egyáltalán nem szokás egymás szavazóinak az elrablása, valószínűleg azért, mert e két párt esetében beszélhetünk erkölcsről és szövetségesi hűségről.

Az ellenzék ilyen állapotában természetesen nem működik a nagy dérrel-dúrral beharangozott összefogás sem, még akkor sem, ha ezt várná el tőlük a brüsszeli és globális elit, a Soros-hálózat.

Tavaly ősz óta tettek erre kísérleteket, hogy megfeleljenek a neoliberális elvárásoknak, amelyek több országban is megvalósultak vagy megvalósulni látszanak, többek között Lengyelországban, Szerbiában, Montenegróban, Koszovóban, Macedóniában, Albániában, természetesen „spontán és véletlenül”, „alulról jövő nyomásra”. Azonban a magyar ellenzék erre képtelennek mutatkozik, mert közöttük nem működik az élni és élni hagyni elve, helyette sokkal érvényesebb a ki kit győz le érdeke.

Visszatérve egy szóra Gyurcsányra és a DK-ra (bár a kettő ugyanaz), a volt miniszterelnök a fentieken túl azért is okoz gondot a többi ellenzéki pártnak, mert ők az egyetlenek, akik világos víziót vázoltak fel a baloldal számára: Európai Egyesült Államok, migráció támogatása, nemzeti szuverenitás megosztása az unió-val, világkormányzás, világtársadalom.

Ez tökéletesen szembemegy a kormány elképzelései-vel, a maga borzalmas módján azonban markáns vízió. A többi ellenzéki párt azonban ettől is „meg van lőve”, mert ők tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon nincs fogadókészség a globalista-kozmopolita elvekre, a neoliberális fősodor által vallott elképzelésekre. Ebből fakadóan nem mernek a gyurcsányi útra lépni, mert tudják, hogy az zsákutca; viszont néhány százalék erejéig mégis szavazókat vesz el tőlük az őszödi beszéd „megalkotója”.

Vagyis az ellenzék Gyurcsány Ferencet se kiköpni, se lenyelni nem tudja, s képtelen arra, hogy markánsan szembeszálljon és szakítson vele. Igaz, ettől teljesen függetlenül a magyar közvélemény megérdemelné, hogy Gyurcsánytól s vele egy morális ballaszttól végleg megszabaduljon.

A szerző politológus