De a morális tartás hiánya ugyanígy megnyilvánult abban, hogy az MSZ–Párbeszéd, a DK és a Momentum együttesen jelentették be az őszi önkormányzati választásokra szóló összefogásukat, kizárva ebből azt a Jobbikot és LMP-t (és a főpolgármester-jelölt Puzsér Róbertet), amely pártokkal korábban többszörösen egyeztettek, s utóbbiak a további megbeszélésekre vártak.
De mit is mondott ennek okáról Karácsony Gergely? Nemes egyszerűséggel annyit, „elég volt a töketlenkedésből”. Nos, talán megjegyezhető itt, hogy a politikai életben a töketlenkedés sok esetben nem más, mint megfontoltság, az ígéretek tisztességes betartása, a győztes szituáció kikalkulálása, s ehhez bizony néha idő is kell, nem csak heveskedés.
De Karácsony erkölcsi tartása már korábban is többször megkérdőjeleződött, s most a zuglói parkolási botrányból való érdekes kihátrálása, illetve ezzel összefüggésben saját pártszövetségesének a bemártása minden, csak nem egy színtisztán karakán magatartás.
A baloldali–liberális–cukipárti ellenzék másik nagy baja immáron kilenc éve egyfolytában nem más, mint Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány köztudottan a legelutasítottabb politikus Magyarországon, de sokat is tett azért a „mi Ferink” (még mindig képtelenek vagyunk szabadulni tőle, ezért nevezem így), hogy ezt a dicstelen pozíciót kiérdemelje.
Tény viszont, hogy van egy viszonylag lelkes szavazói bázisa, akik nagyon távol állnak Gyurcsány valós, globalista-neoliberális nézetei-től, de hogy hűségesek hozzá, az biztos.
Gyurcsány az MSZP-ből való kiválása óta egyfolytában arra törekszik, hogy a szocialisták szavazóit megszerezze, s a balliberális oldal meghatározó tényezője legyen, ezt, ha lassan is, végre az MSZP vezetői is megértették; felfogták, hogy a volt miniszterelnöknek soha nem szabad hátat fordítani, mert a kést a legnagyobb lelki nyugalommal beledöfi a szövetségeseibe is, ha az érdekei és ambíciói úgy kívánják.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!