Jól látszik, hogy az unió jelenlegi elitje, a meghatározó európai nagyhatalmak vezetői és külső, globális erőcentrumok egyértelműen a föderalizmus felé terelik, sőt kényszerítik az uniót, miközben egyre jobban erősödik a nemzeti szuverenitást és függetlenséget védő politikai tábor is, különös tekintettel a visegrádi országokra és Olaszországra. Látható tehát, hogy két, egymással homlokegyenest szembemenő irányzat, szemléletmód, világlátás ütközik meg. Kérdés: mi dönthet ezek között, kinek van igaza?
A cinikus válasz természetesen az lenne: majd az erőviszonyok döntik el a „Hogyan tovább, unió?” kérdését. Ebben persze van igazság, de számunkra most mégis az a meghatározó, hogy milyen valóságos érvek mentén lehet megválaszolni ezt a kérdést.
Szerintem az „ever closer union” (mind szorosabb unió), vagyis a szuperföderalizmus kezdettől fogva létező terve megalapozatlan és kivitelezhetetlen, míg a nemzeti szuverenitásra, a tagállamok önállóságára építő unió megvalósítható és az egyetlen járható út az Európai Unió megmentésére. Ennek két oka van: egyfelől az unió és egyben Európa története, vagyis a hagyományok, illetve a föderális államszövetséghez nélkülözhetetlen közös identitástudat, ha tetszik, a mitudat teljes hiánya.
Kezdjük a történelmi hagyományokkal! Amerika alulról szerveződött társadalom, amelyet egyetlen nép alapított, amelynek tagjai azonos kulturális és vallási közegből érkeztek, s bár államokba tagolódtak, a függetlenségi háborúban közösen vívták ki a szuverenitásukat. A szuverenitás tehát Amerikában egy és oszthatatlan, az államok pedig kezdettől, születésüktől fogva részei a nagy egységnek, a föderális Egyesült Államoknak. S bár az államoknak van részautonómiájuk, a szuverenitás elsősorban nem náluk, hanem a föderális központi kormányzatnál jelenik meg és tartja össze a földrész lakóit.
Európa ezzel szemben évszázadok során létrejött nemzetekből áll, a szuverenitást kezdettől fogva a nemzetállamok hordozzák, és soha nem az európai államok közötti, hosszabb-rövidebb ideig tartó szövetségek (bár Immanuel Kanttól kezdve Victor Hugón át egészen Winston Churchillig sokan álmodoztak-álmodoznak az egységes Európa gondolatán). Szemben Amerikával, Európában nem egy közös gyökerű nép tagolódott államokra, majd lépett természetes szövetségre, hanem a különböző népek alkottak meg egy-egy nemzetet – különös tekintettel a XVIII–XIX. századra –, amelyek mint önálló entitások állnak egymással szemben (a történelem során gyakran nem is túl barátságosan).