A zöldek eltitkolnak valamit

Akik azt állítják, hogy a klímaváltozás komolyabb fájdalom, áldozat és lemondás nélkül, jelenlegi életmódunk pusztán környezettudatos finomhangolásával megállítható, azok eltitkolnak valamit a választók elől.

Egyre erősebbek a Zöldek. Váltani kell a CDU-nál Fotó: Ralph Orlowski Forrás: Reuters

Mert azt senki nem tagadhatja, hogy a globális kereskedelem és szállítmányozás által teremtett határtalan árubőség és -választék, az autó nyújtotta szabadság, a háztartási gépeknek köszönhető kényelem vagy éppen a télen-nyáron kellemesen klimatizált lakások mindenkinek vonzók és nagyon gyorsan hozzájuk lehet szokni. Ami azt jelenti, hogy az emberek a várhatóan egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok között – a mind hidegebb teleken és a mind forróbb nyarakon – is a korábban megszokott kellemes hőmérsékletet akarják majd biztosítani még a 3-as metrón is, ami jelentősen növelni fogja az energiafelhasználást.

Az Egyesült Királyságban 2018-ban az elektromosáram-termelés 28,1 százaléka származott megújuló energiaforrásból, főleg szélerőművekből. A közlekedés és a fűtés azonban ma még nagyrészt fosszilis eredetű energiahordozókon alapszik, és ha ezekben a szektorokban is teret nyer a villamos energia, a jelenleginél jóval nagyobb elektromos kapacitásra lesz szükség, amit pusztán a megújulókapacitás bővítésével aligha lehet biztosítani. Szükség lesz tehát nukleá­ris, gáz-, sőt talán még szénerőművekből származó áramra is.

Ha pedig már természetes eredetű ivóvízből sem lesz elegendő, a tengervíz sótalanításával kell majd az édesvizet előállítani, ami még a forralásnál jóval hatékonyabb fordított ozmózis módszerével is energiaigényes folyamat. Ma szerencsére még csak ott tartunk, hogy a divatos kávézókban kínált egzotikus kávékülönlegességeket az eldobható papír- és műanyag poharak helyett egyre többen saját, otthonról hozott bögréjükbe kérik. Ami ugye még nem fáj olyan nagyon.

De a kolumbiai kávébab nem elektromos kerékpáron érkezik Európába, és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében lehet, hogy a távolról ideszállított kávéról is le kell majd mondanunk. Vagy csak azért, mert a klímaváltozás és a népességnövekedés következtében kialakuló élelmiszerhiány miatt az egykori kávéültetvényeken is gabonaféléket kell majd termeszteni. És az már fájni fog.

Vagy vegyük a légi közlekedést. A londoni Heathrow repülőtér tervei szerint a sokat vitatott harmadik futópálya megépítésével 2050-re a jelenlegi évi 81 millió utasról 135 millió­ra nőne a forgalom, akár évi 760 ezer le- és felszállással. Mindezt épp azon a héten tették közzé, amikor a londoni kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy az Egyesült Királyság 2050-ig nullára csökkenti nettó szén-dioxid-kibocsátását.

Mennyire életszerű ez úgy, hogy a már ma is a világ legforgalmasabb repülőterei közé tartozó Heathrow 66 százalékos forgalomnövekedéssel számol? Hacsak nem történik valami radikális fordulat az akkumulátortechnológiában, amelynek révén szinte korlátlan mennyiségben fellelhető nyersanyagból (a mai akkumulátorokhoz használt lítium nem ilyen), olcsó technológiával, viszonylag kis súlyú, ámde nagy kapacitású akkumulátorokat lehet előállítani (a lítiumion akkuk nem ilyenek), 2050-ben a mainál jóval több kerozinnal működő gép fog röpködni. Kivéve, ha az emissziócsökkentés érdekében jelentősen korlátozzák a légi közlekedést. Az viszont fájni fog (és el sem lehet képzelni).

És nemcsak azoknak, akik 2050-ben már nem ugorhatnak ki a francia Alpokba egy hét végi síelésre, Rómába egy kellemes pizzavacsorára vagy éppen a csernobili reaktorhoz egy kis szelfizésre, hanem mindenkinek, aki ezekre az utasokra építette a vállalkozását. És a repülőgépgyártóknak, a beszállítóiknak és persze az egész olajiparnak is, akiket így en bloc nem szokás sajnálni, de az elbocsátott olajmérnök vagy finomítói dolgozó mégiscsak megélhetési problémával szembesül.

És ha tömegesen kezdjük el követni az egyik hazai környezetvédelmi tüntetés szervezőjének életmódját, aki egy rádióinterjúban elmondta, nem fogyaszt húst, csak használt ruhadarabokat vásárol és nem vesz mosószert, hanem megtanult otthon szappant főzni, akkor számos más iparág is válságba kerülhet. Ami megint sokaknak fájni fog. Sőt a fogyasztás ilyen szintű visszafogása alapjaiban rengetheti meg a folyamatosan növekvő fogyasztásra épülő gazdasági modellt is. A piacgazdaság és a fogyasztói társadalom alternatívájaként meghirdetett gazdasági modellek viszont sem az egykori Szovjet­unióban és a volt szocialista táborban, sem Kubában, sem Venezuelában nem bizonyultak működőképesnek.

Félreértés ne essék, egy pillanatig sem gondolom, hogy a kapitalista világgazdaság ma ismert formájában való fenntartása fontosabb volna, mint Földünk és az utánunk következő generációk jövője. Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy azok a pártok, amelyek ma azzal kampányolnak, hogy a klímaváltozás komolyabb fájdalom, áldozat és lemondás nélkül, jelenlegi életmódunk pusztán környezettudatos finomhangolásával megállítható, azok vagy eltitkolnak valamit a választók elől, vagy képtelenek lesznek teljesíteni a saját maguk által kitűzött klímacélokat.

A szerző újságíró, London