A XX. század legnagyobb balfékje, Károlyi Mihály 1920-1921-ben Prágában élt. Abban a Csehszlovákiában, amely pár évvel azelőtt megszállta, elfoglalta Felső-Magyarországot és leigázta az ott élő magyarokat. Kinek haza, kinek máshová húz a szíve. Ám Károlyi Mihály nem ült ölbe tett kézzel. Ha valaki azt hiszi, hogy magyar revíziós törekvéseken törte a fejét, téved. Károlyi a volt miniszterével, Jászi Oszkárral karöltve lényegében arra akarta rávenni Edvard Benešt, a trianoni utódállam külügyminiszterét, hogy Csehszlovákia hadserege vonuljon be Magyarországra és döntse meg Horthy Miklós kormányzó uralmát.
Károlyi tehát – ne feledjük: volt magyar miniszterelnökként – egy idegen államban a saját hazája ellen lobbizott, ami bizonyára kimeríti a hazaárulás fogalmát. Cseh Katalin Magyarországon megválasztott EP-képviselőként, finomabban fogalmazva ugyan, de lényegében ugyanezt az ötletet veti fel egy másik állam kongresszusa előtt. És azt, hogy mik a jogállamiság normái, amiket ki kell kényszeríteni, nyilván ők döntik el, hisz a liberálisok általában a saját normáikra és elképzeléseikre nyitottak.
A Momentum ehhez hasonló hazafiatlan megnyilvánulásai gyomorfogatók és vészjóslók is. „Amelyik nép elfelejti történelmét, arra ítéltetik, hogy újraélje azt” – a tételmondatot untig ismerjük, untig idézzük. Attól még nem lesz kevésbé igaz. Ám jóhiszeműen azt gondolhatjuk, hogy most nem a nép, amely politikai szempontból olykor feledékeny – lásd a gyurcsányszelfizés perverz divatját – felejtette el a történelmét, hanem a Momentum politikai élcsapata. Pedig valószínű, hogy nem erről van szó.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulója után ugyanis azt nyilatkozta: nem bánta meg azt, hogy egy román liberális jelöltet támogatott a magyar párt jelöltje helyett. Tehát nagyon jól tudják, hogy milyen politikát csinálnak. Ők a hazájuk és nemzetük ellen irányuló politizálásban érdekeltek, érdemes lenne kideríteni, hogy kinek a megbízásából.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!