Az előéletéről is szót ejthetünk: az Iszlám Állam harcosa volt, de miután – az emberi jogokra fittyet hányva – az illiberális Trump, Putyin, Erdoğan és Bassár el-Aszad martalócai véget vetettek ennek a nagyszerű mozgalomnak (és figyelem! Orbán Viktor kegyes egyetértésével), elhatározta: ezentúl csak akkor vágja el egy-egy nagyi torkát, ha nem kínálja meg senki halal vágású hússal, de legalább kuszkusszal. Mivel a gonosz Orbán Viktor megtiltja a magyaroknak, hogy a migránsfarkasokat etessék, szegény pára kénytelen fölfalni a nagyit, de előtte kegyesen – halal vágással – végez vele, pedig élve is megzabálhatná, ha kegyetlen volna.
Piroska megérti a farkas tetteit, mi több, össze is bútorozik vele, mint Zsohár Zsuzsanna a szír szívtipróval. A vadász, aki megpróbálta felelősségre vonni a farkast, elnyeri méltó büntetését, életfogytiglant szab rá a rögtönítélő civil bíróság. Persze fölvetődik annak a problematikája, hogy ezáltal több joga lesz, mint ha szabadlábon maradt volna és munkaszerződése lenne, de az már egy másik mese témája.
A Hamupipőkét sem nehéz áthangszerelni. Hamupipőke nem lány, hanem egy transznemű legényke, akit heteroszexuális mostohája és nővérei megvetnek, amiért minduntalan elcsórja a ruhájukat, és magára öltve tetszeleg a tükörben. Természetesen nem viszik el a klubba, ahonnan viszont csalódottan térnek haza, mert ügyet sem vetett rájuk egyetlen pasi sem, mivel azok meg egymással voltak elfoglalva. De Hamupipőkét fölkeresi egy kedves, 89 éves, dúsgazdag tündérbácsi, és a legszebb lila tüllszoknyát adja neki, hogy azzal menjen a Pride-ra. Föl is tűnik egy jóképű, világhírű színházi rendezőnek, aki aztán tűvé teszi érte egész Budapestet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!