Kurz kuruc vagy labanc?

Mit csinál Sebastian Kurz? Szabad-e bízni benne? Sokan teszik fel itthon ezeket a kérdéseket a fiatal osztrák politikus kapcsán.

AUSTRIA-ELECTION/ Fotó: Leonhard Foeger Forrás: Reuters

Mit csinál Sebastian Kurz? Szabad-e bízni benne? Sokan teszik fel itthon ezeket a kérdéseket a fiatal osztrák politikus kapcsán.

Sebastian Kurz – mint egyébként minden más politikus – célja nagyon röviden a következő: növelni a saját és országa mozgásterét. Az osztrák kancellár mozgásteréről azt gondolhatnánk, hogy az meglehetősen tág. Ugyanakkor, ha visszanézünk a sógorok elmúlt évtizedeire, akkor azt láthatjuk, hogy az ország semlegessége nem jelentett függetlenséget is. Nagyon sok esetben a német politika utánfutóiként funkcionáltak – amerre Berlin fordult, arra ment Bécs is. Ebből a szempontból abszolút érthető Kurz azon törekvése, hogy függetlenedjen. Azonban ez nem egyszerű folyamat. Amikor a fiatal kancellár – az európai és német elvárásokat felrúgva – létrehozta kormányát a főáramú sajtó által szélsőjobboldalinak tartott Osztrák Szabadságpárttal, akkor meglehetősen nagy kockázatot vállalt. Bár annyi támadás nem érte, mint Orbán Viktort, erős kritikákat kapott amiatt, hogy szélsőséges politikát visz és valamilyen veszélyes jobboldali fordulatot hajt végre. Részben éppen fia­talságának is köszönheti, hogy nem fordultak rá teljesen az európai fősodor ágyúi, hiszen a brüsszeli EU-s vezetés a fiatalsága miatt még hajlíthatónak gondolja, s ezért igyekezett (és egyébként igyekszik mind a mai napig) magához édesgetni a fiatal politikust – a népszerűsége miatt nem tudják megállítani, így inkább megpróbálják a szerintük megfelelő irányba mozdítani.

De térjünk vissza az osztrák–német kapcsolatra! A német politikai vezetés részéről a jobbközép Osztrák Néppárt és a tőle jobbra levő szabadságpárt közös kormányzásától való félelem elsősorban abból táplálkozott, hogy a német AfD irányában láthatóan nyitott osztrák szabadságpártiak esetleg egy hármas kapcsolással elfogadhatóvá teszik a német radikális pártot. A gondolatmenet az volt, hogy Kurz elfogadhatóvá teszi a szabadságpártot, amely elfogadhatóvá teszi az AfD-t. Elsősorban a német jobbközép kormányzópártok AfD-től való félelme érthető, hiszen tőlük vette el ugyanis a legtöbb szavazót. A feladat tehát adott volt: valahogy fel kell számolni ezt a láncolatot. Logikusan a középső láncszem – a szabadságpárt – szétvágásával. Kurz és a szabadságpárt közötti együttműködést győzködéssel, kritikákkal nem lehetett felszámolni. A szabadságpárt és az AfD közötti kapcsolatra még nehezebb hatni. Így maradt a középső láncszem teljes eltávolítása.

Többek között az imént bemutatott összefüggések okán, valamint amiatt, hogy az úgynevezett Ibiza-botrányt a német médiumok indították el, eléggé sokan gondolják azt Auszt­riában, hogy az eseménysorozat mozgatórugójaként végeredményben a németek érdekét kell keresni. A belpolitikai botrányból Kurz – nem kis politikai bravúrral – megerősödve került ki, s most az előnyére igyekszik fordítani a helyzetet: azt próbálja képviselni a német politika irányába, hogy ő a jövő az Európában egyedülálló konzervatív–zöld együttműködés miatt, a német uniópártok pedig a múlt, a szociáldemokratákkal való közösködésük okán. Kurz Berlintől való távolodását jelezve félreérthetetlen üzenetet fogalmazott meg a közelmúltbeli németországi látogatása során: szerinte a németek néha igen megdöbbennek, ha valaki velük szemben más véleményen van.

Magyar szempontból ennek olyan olvasata is lehet, hogy Kurz Berlintől távolodik, viszont a V4-fővárosokhoz közeledik. Ez bizonyos szempontból igaz is, hiszen a német sajtón azért átszűrődött egyfajta sértettség amiatt, hogy az osztrák kancellár első hivatalos útja Brüsszel után nem Merkelhez, hanem a V4 plusz Ausztria találkozóra vezetett. Kurz ezt a döntését minden bizonnyal jelzésértékűnek is szánta. Azonban – ha a politikai mozgástér növeléséről szóló alapvetésből indulunk ki – ez azt is jelenti, hogy az európai politikában a V4-erőtér jelenleg dinamikusabb, mint a lelassult német politika. Óvatosnak kell lennünk azzal, hogy a hazai politikánk szemüvegén keresztül nézzük az osztrák politikát is. Nem szabad azt várnunk, hogy Kurz mindig mindenben ugyanazt mondja, amit mi. Hiszen ő egy másik országot, egy másik ország érdekeit képviseli. Saját szempontunkból való megítélésénél arra kell koncentrálni, hogy a legfontosabb kérdésekben egyezik-e az álláspontunk.

A magyar politika szempontjából az Osztrák Néppárt és a szabadságpárt együttműködése több egyezést mutatott. Nem véletlen, hiszen végtére is két jobboldali erőből állt az a kormánykoalíció. A zöldekkel felálló új kormány természetesen magával hozott különbségeket, hiszen ezzel a progresszív ideológia is megjelent az osztrák politikai vezetésben. Ez kihívás is lesz majd Kurznak és a pártjának, hiszen beindult a verseny: ki szelídít meg kit? Vajon a zöldek engednek többet és az ő álláspontjuk közeledik majd a konzervatívokéhoz, vagy Kurz vesz progresszív fordulatot? A lehetőség mindkét irányban adott. Vagyis minden bizonnyal lesznek területek, ahol Kurz a progresszív irányba mozdul el, s lesznek olyan területek, ahol a zöldek engednek majd. A legfontosabb kérdés az, hogy mely területeken. S ez magyar szempontból is jelentős. Ha a magyar érdekekkel ellentétes mozgások indulnak be, az mindenképpen negatív. Ha olyan területeken történik változás, amelyek minket tulajdonképpen nem érintenek, akkor azt nevezhetjük nullásnak. S mindenképpen pozitív a helyzet, ha számunkra jelentős területeken az általunk is támogatott irányban történnek lépések.

Mit látunk most? A mi szempontunkból fontos eredmény, hogy Kurznak sikerült átmentenie az előző kormányából a szigorú migrációs elemeket, a határok védelmére való törekvést, a biztonság kiemelt kérdésként való hagyományos európai értékek hangsúlyozását. Ezek olyan elemek, amely közvetlenül is pozitív hatással vannak ránk nézve. Közvetett pozitív hatást fedezhetünk fel az adócsökkentési politika vagy az üldözött keresztények érdekében történő nemzetközi fellépés sürgetése terén: közvetlen hatása ezeknek ugyan nincs, de megerősítik azt a gondolkodási és cselekvési irányt, amelyet hazánk is tart. Van tehát bőven együttműködési lehetőség.

Persze nem szabad elfedni a különbségeket sem: Ausztria hagyományosan ellenzi az atomenergia használatát, a klímavédelem érdekében olyan törekvések is megjelentek, amelyek a cselekvés költségeit a polgárokra, illetve az osztrák szolgáltatásokat igénybe vevőkre hárítanák át, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy Kurz kormánya elkötelezett a genderideológia trójai falovának tartott isztambuli egyezmény mellett. Az osztrák vezetés mindemellett számos olyan célt is kitűzött magának, amelyek bennünket sem közvetlen, sem közvetett módon nem érintenek. Mi tehát a végösszeg? Számszerűsíthető-e? Talán lehetséges, azonban ez semmiképpen sem vezet előre, s nem is segít megválaszolni az eredeti kérdést sem. A lényeg, hogy bőven vannak együttműködési lehetőségek és megvan a szándék, a nyitottság is Kurz részéről.

De hogy ne kerüljük meg az első számú kérdést: Kurz akkor kuruc vagy labanc? Egyértelműen labanc. A szónak abban az értelmében, hogy az osztrák nemzeti érdeket tartja szem előtt. Ilyen módon pedig – ellentétben a történelmi értelmezéssel – egyértelműen velünk van. Mindaddig velünk van, amíg a nemzeti logikát képviseli. Addig ugyanis kiszámítható és megbízható: tudható, miben lehet együttműködni vele s miben nem. Ha ebben következetes és egyenes marad, akkor megbízható partner lesz. Ha kiszámíthatatlanná válna és elvont, például nyílt társadalmi eszméket kezdene képviselni, amelyek szembemennek a nemzeti logikával, akkor megbízhatatlan is lenne. Mint látjuk, azért ez a veszély is fennáll. De egyelőre jó partner. Az osztrák kancellár tehát jó nekünk. Egészen addig, amíg ő Kurz, a labanc.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője