A liberálisok megvetik saját teremtményeiket

Ezt az felelőtlenséget hosszú évek szorgos munkájával munkálták ki a jogvédők – akik soha nem a nemzet, hanem mindig az egyén jogait védték.

20200316 Budapest, Kőbánya A gyógyszertáron kívül lehet csak sorban állni a járvány miatt. fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet MN Fotó: Teknős Miklós

A jogot arra, hogy a tolvaj megélhetési bűnözőként tekinthessen önmagára. Hiszen a munka helyett végzett bűnözés az ő érdemdús létének jogos fenntartását szolgálja.

A jogot arra, hogy férfiként ne szolgálhassuk fegyverrel a hazát. Hiszen az haszontalan tékozlása a fiatal évek szent alkotóerejének.

A jogot arra, hogy már a férfiasságunkat se vállalhassuk – sőt, a nemi identitásunkat is bátran feladhassuk. Hiszen a család hagyománytisztelő fogalma már csak béklyó, ami gúzsba köthet.

A jogot arra, hogy boldogan tolakodhassunk előre minden sorban, az esendőket nyugodtan félrelökve. Hogy hadd hulljon a férgese, mert ilyen a szabad piac természete. S hadd legyen a büszke individuumoknak elegendő érvényesülési terepe.

Aztán most itt van a veszélyhelyzet, s jönnek a pánikvásárlások. S valaki odatolakszik valaki más mögé a sorban a húspultnál.

És akkor már áll a bál. Mert ezek szerint tombol a „leszarom-mentalitás”. Áll a húspultnál a liberális megmondóember a viharban, s felháborodik attól, amit a saját elvbarátai maguknak főztek.

Mert most ez a főzelék zavarosan fortyog. S neki is ott kell állnia egy nagy, közös kondér szélén, hiszen most nem vonhatja ki magát egyénieskedve semmiből.

Talán tetszettek volna nem felforgatni a közösségi összetartozás értékrendjét. A társadalmi fegyelem és együttműködés ethoszát.

S akkor most nem kellene megvető szózatokkal kiosztani a szerintük primitív magyarokat, gúnyosan beszélve arról, hogy ők lennének a mi „kedves magyar testvéreink” ebben az egész „nagy, közös katyvaszban”.

Térjünk vissza egy pillanatra a szerző által felhozott svájci példára: benne a svájci német és a svájci olasz mentalitás kettősségével. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a jobboldali konzervatívok most a rendpárti dumát nyomják. Hitükben megigazulva.

Nem. Nem akarunk mi elnémetesedni. Azzal a tervvel már a labancok is kínosan felsültek. Meghagyva minket kurucnak.

Csak hinni akarunk abban, hogy a rend a társadalomnak olyan kötőszövete, ami nem gúzsba köt, hanem megmaradásra tanít. A nehéz helyzetekben különösen is.

Lehet szórakozni azzal, hogy teszünk arra, akik mindenre tesznek.

Én viszont inkább annak örülnék, ha most úgy dolgoznánk, mint a németek, s közben úgy élnénk, mint az olaszok. Az erkélyeinken a bajban is boldogan énekelve.

S az életkedvünkből mit sem veszítve.

És persze sorban állás közben a távolságokat is fegyelmezetten betartva. Mert a kettő megy ám együtt.

Hogy felesleges legyen minden rémlátomás. Mert az élet megy tovább.

Csak éppen úgy, hogy a rendnek újra becsülete lesz. S mi kérünk elnézést, ha mi teszünk majd azokra, akik ezt a becsületet a jövőben bármikor kikezdik.