És mennyire időszerű! Figyeld csak, hogyan festi meg a kor liberálisait! „A »szabadság« ürügyével másznak, tüntetnek, ocsmányan rágalmaznak, mindent bekoszolnak és mindent bomlasztanak. Ugyanazok, mindig ugyanazok. A The New York Times, a rádiók és a televíziók »szakértői«. A különféle »szabadságvédő« egyesületek utcai tüntetői, szakállas, plakátokat hordozó csőcselék, […] A szabadságnak ez a perverz eltorzulása mindenütt.” Akár ma is írhatta volna.
Akkor is ír, ha sétál az utcán vagy fellép egy villamos peronjára. „Vezércikket fűz a cipőjébe reggel, regénytémákkal beretválkozik” – írta az újságíró Márairól egy kolléga, Bálint Jenő 1933 májusában A Reggel című lapban, egy vele készített interjú bevezetéseként. „Úgy áll készen az írásra a nap minden percében, minden porcikájában oly ideges remegéssel, mint versenyparipa startnál futásra.” Úgy tartotta, nem igaz, hogy az újságíró befejezte a munkáját, amikor megírta a cikket, eldobta a tollat, s megkönnyebbülten felsóhajt: mára elég. Mert a világban soha nincsen lapzárta, mint az újságoknál. A lap már megjelent, de a világ kitartóan megy tovább, s az igazi újságíró már figyel, neszel holnapra, keresi az anyagot. Újságot írni állapot, idegállapot. Egészséges ember ki tudja zárni a világot. Az újságíró soha.
Azért a zseni is ember. Márai elárulja, néha milyen nehezen állt neki az írásnak, mennyi sántikáló pótcselekvéssel, kifogással próbálta meg becsapni magát, halogatni a kikerülhetetlen munkát. Ismerős érzés. Elmerengve sokszor magam mellé képzelem az ünnepelt írót, amint majd egyszer odafönt együtt sóhajtozunk egy írógépbe fűzött üres papírlap fölött…
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!