Manipulál a német média

Mindenkit a szélsőséges sarokba szorítanak, nincs átmenet, csak fekete vagy fehér, árnyalatok nem léteznek.

German Chancellor Angela Merkel and Italian Prime Minister Giuseppe Conte (not pictured) hold a news conference in Rome, Italy, November 11, 2019. REUTERS/Guglielmo Mangiapane - RC279D9Q1ADW Fotó: Guglielmo Mangiapane

Az ilyen sajtómunkásoktól független, objektív és tényszerű újságírást, tudósításokat, riportokat, elemzéseket aligha várhat el a közönség. Ők készítik elő a közvéleményben a talajt a politikai döntések, törvények és intézkedések számára, amelyeket csak a legritkább esetben illetnek kritikával. A negyedik hatalmi ág ellenőrző szerepéről szó sincs. Aki fizet, annak a nótáját húzzák!

Nekik az a fontos, hogy kiszolgálják a politikát, mert az biztosítja számukra a minden német háztartás által kötelezően fizetendő havi 17,50 eurós tévé- és rádiódíjat. Ebből persze vezetőik hatalmas fizetéseket kapnak, például Tom Buhrow, a WDR Fernsehen tévéhálózat intendánsa évi 399 000 eurót keres, míg a német államelnök, Frank-Walter Steinmeier fizetése csak szerény 214 000 euró.

A vicc az, hogy a díjbeszedést és behajtást végző intézmény, az ARD ZDF Deutschlandfunk díjszolgáltató se nem közintézmény, se nem cégbíróságon bejegyzett cég, hanem a tizenhat tartományi ARD tévé- és rádióállomás egy nem jogképes egyesülése, amelynek legitimációja a mai napig kérdéses. Jogtechnikailag még arra sem jogosultak, hogy fizetési meghagyásokat küldjenek ki, mert azt csak bíróságnak szabad, de mégis megteszik. Az öszvérintézmény egyedüli szolgáltatása az, hogy beszedi a díjakat, de számlát nem ad, csak egy díjközlő egyenleget, és adószáma sincs.

A német társadalom egyik nagy problémája az, hogy ma már nem létezik egészséges vitakultúra. A németek nem szeretik a vitát, inkább meghúzzák magukat, és nem akarnak kilógni a sorból, nem akarnak csúnya németnek látszani. Ez igaz kicsiben és nagyban is. Politikusaik így viselkednek a politikai porondon is, bőkezűen szórják az adófizetők pénzét, adnak segélyeket, hoznak létre pénzügyi alapokat, csak hogy szeressék őket.

A politikai és társadalmi viták során viszont a másképp gondolkodókat rögtön kirekesztik, negatív jelzőkkel megbélyegzik vagy a jobboldali sarokba helyezik el. Ha valaki nem a kormány irányvonalát követi, nem a politikai korrektség vagy a genderkedés áldatlan kifejezésmódjait használja, akkor a fősodratú sajtó szervilis módon azonnal ráugrik.

Jó példa erre, hogy a koronavírus-járvány idején hozott, alkotmányjogilag kérdéses és kétséges korlátozó intézkedések ellen merészen és hangosan fellépő, közismert mannheimi zenészt, Xavier Naidoot vagy Attila Hildmann népszerű vegetáriánus tévészakácsot az elmúlt pár hét alatt kicsinálták, tévészerepléseiket lemondták, mert a mainstreamtől eltérő véleményüknek adtak hangot. Hildmann saját márkás termékeit két áruházlánc is kilistázta, és leszedte a polcokról.

Pedig még a német szabad demokrata párt elnökhelyettese, Wolfgang Kubicki is azt nyilatkozta: „A szövetségi parlament helyettes elnökeként felszólítom a Német Szövetségi Parlamentet és a tartományok parlamentjeit is, hogy végre teljesítsék ellenőrző feladatukat, és kérdőjelezzenek meg mindent, amit a kormányaik művelnek!” Következmény: semmi.

De a Merkel-kormány egyéb kritikusait, ismert művészeket, orvosokat, újságírókat is hasonló módon, egzisztenciálisan semmisítenek meg, lehetetlenítenek el. A balliberálissá vált német vezetés és sajtója az erkölcsi felsőbbrendűség vélt birtokában ítél meg minden másként gondolkodót. Mindenkit a szélsőséges sarokba szorítanak, nincs átmenet, csak fekete vagy fehér, árnyalatok nem léteznek. A középen álló többség meg sem mer szólalni, mert félti az egzisztenciáját.

Egészséges társadalmi vitakultúra vagy párbeszéd nem létezik. Angela Merkel a CDU-ból egy szocdem pártot csinált, az inga balra kiingott, majd ott megakadt, a korábbi konzervatív értékeket, véleményeket ma már nácinak, szélsőjobboldalinak és erkölcsileg elfogadhatatlannak kiáltják ki.

A legnagyobb német rendőrszakszervezet, a DPolG elnöke, Rainer Wendt is gyakran kitizálja a CDU–CSU–SPD-kormánykoalíciót. Ezért a fősodratú sajtó folyamatosan támadja őt, és el akarja hallgattatni. De az alternatív médiumokban, a Facebookon és a Twitteren még nagyon is jelen van. Csak nehogy ő is úgy járjon, mint Hans Georg Maaßen, a német alkotmányvédelem volt vezetője, akit azért rúgtak ki az állásából, mert 2018 augusztusában egy interjúban ellentmondott Angela Merkelnek, azt állítva, hogy Chemnitzben nem volt falkavadászat két afgán migránsra, mert a kérdéses videón ilyet nem lehetett megállapítani. Igaza volt, mégis kényszernyugdíjazták.

A német állami televíziós és rádióintézmény, az ARD 120 000 euróért csináltatott egy 89 oldalas tanulmányt egy Elisabeth Wehling nevű berlini nyelvésszel azzal a céllal, hogy hogyan tudná még jobban befolyásolni a fogyasztóit a kívánt irányba. A nyelvészt több baloldali politikai alapítvány mellett Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa is támogatja. Ez a kézikönyv azt írja elő, hogy bizonyos témáknál, kérdésfelvetéseknél, illetve a megbélyegzendő személyek esetén milyen szóhasználatot várnak el a szerkesztőktől, újságíróktól. Ilyen állandó lejárató, lekicsinylő szavakkal illetik folyamatosan Donald Trumpot, de Orbán Viktort is. Régen ezeket irodalomórán homéroszi jelzőként, eposzi kellékként tanultuk. Ezzel diszkreditálják és tiporják sárba az összes ellenvéleményt. Szerintük a vélemények sokszínűsége csak úgy lehetséges, ha azok az ő oldalukon állnak. Minden más szélsőjobboldali, náci vagy összeesküvéselmélet.

Erre egy aktuális példa: május 10-én a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások ellen egy nyolcvan főre bejelentett tüntetést tartottak München központjában, a Marienplatzon. A rendőrség meglepetésére több mint háromezer ember jelent meg. A bajor rádió híradásában így írták le a résztvevőket: „Jobb- és baloldaliak és idézőjelben normális polgárok.” Tehát szerintük akik alkotmányos gyülekezési jogukat gyakorolják, azok csak idézőjelben normálisak.

A szerző újságíró, München