A nemzeti érzelmű lengyelek nevében – akik évszázadok óta nagy barátai a magyar nemzetnek –, Magyarországon élő lengyel állampolgárként megkövetek minden magyar embert azokért a sértő szavakért, amelyeket Donald Tusk intézett a magyar miniszterelnökhöz, Orbán Viktorhoz.
Korábban Tuskot mi is lengyelnek tartottuk. A Polgári Platform (PO) nevű liberális párt elnökévé választották (ez a párt ugyanúgy a Szolidaritásból nőtt ki, mint a jobboldali, konzervatív Jog és Igazságosság – a PiS). Pártja bejutott az Európai Unió Parlamentjébe, az akkor jobboldali Európai Néppártba, miként a Fidesz is. Tuskot országunk miniszterelnökévé is megválasztották a lengyelek (2007-ben).
Amikor Orbán Viktort szintén megválasztották, immár másodszor (2010-ben) miniszterelnökké, több ízben is találkozott Tuskkal, akár a visegrádi együttműködés részeként, akár kétoldalú megbeszélések során. Emlékszem az egyik ilyen találkozóra, amikor is Tusk lengyel kardot ajándékozott magyar partnerének, Orbán pedig egy kis hordó magyar borral viszonozta ezt, majd barátian megölelték egymást. Úgy gondolhattuk, hogy mindig így lesz, hogy ilyennek kell lennie a lengyel–magyar barátságnak.
Csakhogy bekövetkezett a lengyel kormánygép katasztrófája (2010. április 10-én), fedélzetén a Lengyel Köztársaság elnökével, Lech Kaczyńskival és 95 más kiváló személyiséggel. Nemzeti gyász nehezedett az országra.
Ekkor váltak szét a lengyel nemzet és Tusk útjai. A katasztrófa kiderítése céljából megindított nyomozást az orosz állam kezébe adták. Tusk és kormánya úgy viselkedett, mint a Népi Demokratikus Lengyelország kommunista lakájai az előző korszakban. A 2011 januárjából származó orosz jelentést az orosz fél szándékosan meghamisította, és úgy ferdítette el, hogy az a lengyelek, a lengyel pilóták felelősségét bizonyítsa. A lengyel jelentés (Jerzy Miller miniszter neve alatt) tulajdonképpen az orosz másolata lett. Ezért már korábban (2010 júniusában) megalakult Antoni Macierewicz miniszter vezetésével egy független parlamenti bizottság, amely vizsgálni kezdte a katasztrófa igazi – a világ elől addig elrejtett – okait.