„Gyűjteményünk nem tartalmazza a költő néhány olyan versét, amely irredenta hangjával sértené a szomszéd népek nemzeti érzését. Elhagytuk a következő költeményeket: Vásár; Szíttál-e lassú mérgeket?; Csonka Magyarország; Áldás a magyarra; Erdély. Ugyanilyen okból elhagytuk a következő versek egy-egy versszakát is: Dal az esztergomi bazilikáról 4. versszak; Hazám 3. versszak; Ezerkilencszáznegyven 3. versszak.”
A fenti, vérlázító mivoltában még akár higgadtnak is nevezhető közlemény Babits Mihály összegyűjtött verseinek reprezentatív kötetében (Magyar Helikon, Bp., 1971), annak is utószavában olvasható. („A szöveget Rozgonyi Iván gondozta. Szaklektor: Szabolcsi Miklós.”) Hogy ez az elképesztő álirodalmi gyakorlat mennyire megszokott és mindennapi volt, hogyan burjánzott a Kádár-korszak olykor még ma is sunyi módon elismertetni próbált, sandán feldicsérni megkísérelt Aczél György-féle „támogat, tűr, tilt” hátom T-s szentháromságának világában: egy kitűnő (igazi) irodalomtörténész-tudós, a valaha a szegedi egyetemen méltán igen népszerű Szörényi László nemcsak egy egész kötettel, de egy általa alkotott, a maga nemében zseniális, ragyogó szóalkotással-fogalommal bizonyította.
A delfinológia az irodalmi szöveg megcsonkításának és átírásának rémísztő gondolatrendőri eljárását jelenti – a Delfinárium című, az 1998-as könyvhétre a miskolci Felsőmagyarország Kiadónál megjelent kötet („filológiai groteszkek”) aztán bőséges adalékkal, illusztratív példák sorozatával szolgál erre az elképesztő, vérbeli kommunista-fasiszta jelenségre. A herélés praxisa alól például, mint láthatjuk, nemcsak kortárs mieink, de olyan nemzetközi klasszikus sem menekülhetett, mint a nálunk rokonszenves magyarítással csak Gyulának hívott Verne, vagyis Jules Verne. Egyik legnépszerűbb művéről, a jól ismert A rejtelmes szigetről van szó.
Hallgassuk csak Szörényit: „Cyrus Smith és telepestársai éjnek idején éppen ereszkednek le a tenger alatti barlangba, ahol majd föllelik Nemo kapitányt. […] megakad a szemem egy furcsa szón: »még világos nappal is kísértésszámba ment volna a leereszkedés« (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1961, 534. o., első kiadás: 1953, felelős szerkesztő: Illés Endre). Mi az, hogy »kísértésszámba«? Miért spórolták le az elejéről az itt jó lélekkel kisbetűvel írható istent?! Szörnyű gyanú ébredezett bennem: Vernét is megdelfinizálták! […] Mikor Top, a kutya nyomába erednek a hajótöröttek, hogy az eltűnt mérnököt megkeressék, Herbert, az ifjú így fohászkodik: »Isten adná!« De csak a franciában. A magyarban elfojtja pedagógiailag káros, trágár kifakadását. Pencroft, a tengerész lelkesen kis Amerikává akarja változtatni a szigetet, ellátva a civilizáció minden áldásával s végül, hazatérésük után, Amerikához csatolni (fr. kiad., 99. o.) A magyarban maradt a város-, vasút- és távíróépítés, csak a rút imperialista terv mellőztetett hallgatással. (98. o.) De azt sem kötik a delfin orrára, hogy Abraham Lincolnt éppen nagypénteken sebezte halálra a merénylő golyója.” (102. o.).