Szakács Árpád tájékozott és művelt újságíró, aki irodalmi stílusban ír, ráadásul kritikai attitűdje miatt nem szereti a látszat- és félmegoldásokat, a mellébeszélést, a képmutatást és az önfeladó kompromisszumokat. Soha nem tagadta, hogy könyvkiadással is foglalkozik. A Kárpátia Kiadó adta ki Raffay Ernő történelmi jelentőségű könyveit is. Ezt soha nem titkolta, és ha valóban pénzéhes lenne – ahogy ellenségei állítják –, akkor gyorsan profilt váltana.
Szakács legújabb bűne, hogy megtörve a szabadkőművesség valódi szerepét elhallgató csöndet, nem fogadta el a történészszakma döntő részének azon állítását, miszerint a szabadkőművesség egy megmosolyogtató dolog, ráadásul nincs semmiféle értékelhető szerepe a magyar történelemben. Akik ezt kétségbe vonják, azok nem történészek, hanem tudatlan képzelődők, önálló gondolkodásra képtelen erkölcstelen lények, nacionalisták és antiszemiták, összeesküvés-elméletekben hívő szerencsétlenek.
A kanonizált történettudomány képviselőit nem zavarja, hogy a kérdéskörben megszólaló jobboldali szerzők egyike sem állította, hogy a trianoni békediktátum kizárólag a szabadkőműves mozgalmak tevékenységének következménye. A történelmi események mindig is a sokismeretlenes egyenletekhez hasonlítottak, és aligha létezett olyan történelmi esemény, amely egyetlen okra vezethető vissza. Már megszoktuk, hogy a mainstreamhez (fősodorhoz) tartozók mindig alábecsülik a munkásságukat kritikával illetőket, és idézettségükre, pozícióikra, tudományos fokozataikra hivatkozva igyekeznek kitérni a tényszerű és korrekt viták elől. Bevált módszerük, hogy vitatható vagy vállalhatatlan kijelentéseket tulajdonítanak ellenfeleiknek, amit aztán látványosan megcáfolnak. Nem zavarja őket, hogy a megsemmisített kijelentések többnyire légből kapottak, mert a céljukat végül is elérik: vitapartnerüket besározzák, lejáratják. Nehéz korrekt vitát folytatni Karsai Lászlóval vagy Ungváry Krisztiánnal, akik a tudományosság szédítő magasságából letekintve nem sok esélyt adnak a tudományos fokozatok nélküli megszólalóknak. A magas idézettségtől megrészegült intellektuellek nem érvelnek, beérik a stigmázással, a morális megsemmisítéssel.