Találkozás a hazaszeretetben
A „majd én megmondom, mi az igazság” alapállás helyett inkább azt hangsúlyozza, hogy Trianon közös történet.
A „majd én megmondom, mi az igazság” alapállás helyett inkább azt hangsúlyozza, hogy Trianon közös történet.

A korabeli kulturális-társadalmi törésvonal ma is mérgezi a politika mélyrétegeit.

Ungváry a legjobb termékértékesítőket meghazudtolóan felkínálja a más portékáját a közvéleménynek.

„Az elátkozott köztársaságot nem szántam se jobboldalinak, se baloldalinak, se konzervatívnak.”

Fejtő Ferenc: Trianon egy szabadkőműves klikk műve volt, cseh és román befolyással.

Megáll az ész. Ez mindennek ellentmond, amit tudományos bizonyításnak neveznek.

Haragos cikkben rontott rá Szakács Árpád kollégánkra Ungváry Krisztián történész a minap.

Mindenki kritizálható, de a módszer, amit a cikkíró alkalmaz, nem hagyható szó nélkül.

Azok, akik évtizedek óta dolgoznak a piramisban, maguk is a rendszer részei lettek és a hálózat foglyává váltak.

A dokumentumokból kiderült a cél: a keresztény magyar állam megdöntése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.